Banánköztársaság
Elégtételt vesz a Fidesz? A választás után Kübekháza mind a hét „Magyar Falu” pályázata elbukott
A Magyar Falu program keretében benyújtott mind a hét kübekházi pályázatot elkaszálták.
A község polgármestere Dr. Molnár Róbert írta meg, hogy az eddigi sikerese pályázataik után hidegzuhanyként érte, hogy a Magyar Falu program keretében benyújtott mind a hét kübekházi pályázatot elkaszálták.
Dr. Molnár Róbert: „Tavaly ősszel együtt ebédeltünk Bartók Csabával, a Fidesz szegedi választókerületi elnökével. Akkor azt kérte tőlem, hogy fogjam be a számat, legyek csendben és ne írogassak, könyvet is csak a választások után, akkor lesz pénz, lesz pályázati támogatás. Értsem meg, „monitorozva vagyok”, és neki sem korlátlan a hatásköre.”
Csülközés közben elmondtam neki a jogállamisággal és az önkormányzatisággal kapcsolatos aggályaimat, és azt, hogy hallgatást nem igérhetek, mert a lelkiismeretem ellen még a pénzükért cserébe sem fogok ágálni, de annyit megtehetek, hogy megköszönök minden pályázati támogatást, amit kapunk, ahogy ez minden esetben eddig is így történt.
A beszélgetést követően tartaléklistáról nyert két, korábban vesztesnek ítélt nagyösszegű kübekházi pályázat, aminek nagyon örültek, és ahogyan a polgármester írja: „illedelmesen meg is köszöntük”.
Dr. Molnár Róbert: „Tegnapelőtt felhívott egy fideszes barátom, aki közölte velem, hogy készüljek fel, mert elégtételt vesznek rajtam is.”
Kedden kihirdették a magyar falus pályázatokat
Dr. Molnár Róbert: „Hét pályázatot készítettünk. Mi magunk. Mindegyiket szellemi igényességgel, precízen, szívünk teljességével. Egyik sem nyert.”
Kübekháza egyik pályázata a temetői fejlesztés keretében, a tönkrement kétszemélyes halotthűtő cseréjét tette volna lehetővé, amelyet önerőből nem tudnak kifizetni. Azért nyújtották be másodszorra ezt a pályázatot, hogy a kübekházi elhunytakat ne kelljen hűtésre a szomszédos Kiszomborra átvinni. Mindössze 1.498.600 Ft-ra pályáztak a 35 milliós maximális keret helyett.
De úgy tűnik Bartók Csaba választókerületi elnök és a döntéshozók még ezt is sajnálták a falusiaktól, akik többsége a Fideszre szavazott.
Tudni kell, hogy Dr. Molnár Róbert 2018 óta mindenben támogatta a Hódmezővásárhelyen kétszer is polgármesterré választott Márki-Zay Pétert és természetesen Kübekháza polgármestere MZP miniszterelnönk jelöltségét és országos kampányát is támogatta.
A Csongrád-Csanád megyei 01. számú OEVK-ban a volt kézilabdázó Bartók Csaba ismét súlyos vereséget szenvedett a szocialista Szabó Sándortól. Úgy látszik Bartók Csaba nehezen emészti meg a feketelevest.
Dr. Molnár Róbert: „Ma reggel hétszer hívtam Bartók Csabát telefonon, hogy megkérdezzem, miként történhetett az, hogy húsz éven keresztül sikeresen pályázó, az Év Településévé is megválasztott falunk, miért lett hirtelen ilyen sikertelen? Hétszer foglalt volt, nyolcadikra felvette, de egyből kinyomta a telefonját…”
Kemény szavak egy polgármestertől: a gátlástalanság kora
Szerző
1 Comments
Leave a Reply
Leave a Reply
Friss
- Ki lesz Milák Kristóf új edzője? – A vizes sztori folytatódik
- Gyurta Dánielt beiktatták a Nemzetközi Úszó Hírességek Csarnokába
- Szanyi Tibor: jogállam még nincs, de lehet
- Ujhelyi István: nem fiúk, nincs lezárva az ügy!
- Időjárás, ez vár ránk a jövő héten
- Öt új tagot választottak be a MOB sportolói bizottságába
- Az utánpótlás-patrióták és az éltesebb Orbán-Salvini duó Pontida mezején nyomultak
- DK: Szijjártó Péter felemelte a földről az Orbán Balázs kezéből kiesett fehérzászlót és Boszniáig meg sem állt vele
- Új magyar győzelem a BL-ben – Főtáblán a Fradi
- Frissítve! Magyar Péter újabb giga-tüntetéssel nyitja meg a politikai évadot – Kövesse velünk
Pingback: 2 bélyeg,10 dkg párizsi, meg egy sorsjegy - Bevásárlólista a kisfalvakban élőknek.... | Városi Kurír