Connect with us

Kerítésen innen

Élelem helyett fekália – így végezte az „Enni adok ételdoboz”

etelosztas
Megosztás

Elmúlt a Karácsony, valahogy alábbhagyott az együttérzés is. Új év, új robot? Szomorú véget ért az „Enni adok ételdoboz”, ami egy évet sem ért meg. Az adakozók lelkesedése kifújt, a lelkes szervezők belefáradtak az érdektelenségbe.

Pedig éhes szájból nem lett kevesebb

A nemes kezdeményezést az első félévben sokan támogatták, de az idő múlásával a lelkesedés alább hagyott, míg a végén élelmiszer helyett valaki fekáliát rakott a dobozba – írta a hiros.hu.

2018. január 25-én Kecskeméten, a Nyíri út 15. szám alatt helyezte ki az „Enni adok ételdobozát” a Re-formáló Egyesület. Ez volt a 49. dobozuk az országban, melyet bárki megtölthetett hogy segítse azokat, akik szükségét látják.

Kifejezetten a kis vállalkozásokat, sarki közérteket próbálják meg elérni

Smudláné Fazekas Margit, a Re-Formáló Egyesület elnöke szerint egy-egy dobozt valóban naponta kétszer meg tudjanak tölteni, legalább napi 20 adakozóra lenne szükség. Ez viszont hatalmas szám. Épp ezért a Re-Formáló Egyesület kifejezetten a kis vállalkozásokat, sarki közérteket próbálja meg elérni (ennek oka leginkább az, hogy a nagy áruházláncok már szerződtek az Élelmiszerbankkal), hogy az ott megmaradt pár kiló pékárut a dobozba tegyék a szemetes helyett, így az élelmiszer-pazarlásnak is próbálják elejét venni.

„Meglepődnél, mekkora mennyiség marad a kisebb üzletekben a nap végén! 1-2 zsák pékáru könnyen összejön”

–jegyezte meg, hozzátéve,

napi szinten 2000-2500 embernek biztosítanak élelmet a dobozok, és 1-1 dobozhoz átlagosan 35-40 ember megy el nap, mint nap, hogy élelmiszerhez jusson.

Nehéz helyzetben vannak a magyar családok

„A legtöbb ember rosszul ítéli meg, ki az, aki rászoruló. A dobozokból étkezők 80 százaléka nem hajléktalan. Van egy pedagógus házaspár például, akik a gyerekeikkel albérletben élnek.

Mire kifizetik a lakbért, a rezsit, befizetik a gyerekeknek az iskolai ebédet, megveszik a bérleteket, alig marad pénzük. A külvilág szemében úgy tűnhet, nincs semmi gond, rendezett életet élnek. Csak épp a hónap második felében a dobozok nélkül nem telne élelmiszerre, nem tudnának mit csomagolni tízóraira és uzsonnára a gyerekeknek” – magyarázta Margit a szeretlekmagyarorszag.hu-nak.

Elmesélte, hogy egyszer az egyik doboz feltöltésekor találkozott egy idősebb nővel.

„Könnybe lábadt szemmel mondta, hogy így, hogy nem kellett kenyérre költenie, maradt annyi pénze, hogy a hentesnél akciósan vegyen pár csirkeszárnyat és a héten húshoz juthasson”

– elevenítette fel Margit a portálon, hozzátéve, azok az emberek, akik a dobozokat használják, önhibájukon kívül kerültek nehéz helyzetbe, többségük rendesen dolgozik, csak épp nem jön ki a fizetéséből. A rászorulók naponta 3 adagot vehetnek ki a dobozból. Egy adagnak felel meg egy kiló kenyér vagy 5 darab zsömle, egy üveg lekvár vagy egy adag főtt étel.

A kezdeményezés Kecskeméten is nagy sikert aratott,

a közösségi oldalakon is több százan megosztották az erről szóló posztokat. A lakosság kitartó segítsége mellett azonban a vállalkozások hozzájárulására volt a leginkább szükség a hosszútávú működtetéshez.

Azonban az idei télre alábbhagyott a lelkesedés

A csapat, akik minden ellenszolgáltatás nélkül, szívüktől hajtva, szabadidejükben koordinálták az ételdoboz töltését, kutatták az új, segíteni hajlandó cégeket, tartották a kapcsolatot személyesen és az interneten a segítőkkel, néhány főre csökkent fél év alatt. Egyre kevesebb magánszemély tett a dobozba élelmet, a bolthálózatok sem biztosítottak már utánpótlást, és az Enni-adok ételdoboz, és vele a nemes kezdeményezés, rendkívül méltatlan véget ért: megrongálták, és fekáliát tettek bele.

Így ért véget a lelkes civilek kezdeményezése és sokaknak a lehetőség, hogy a szükségben segítséghez juthassanak.

Szerző

1 Comment

1 Comments

  1. Kissné Ágas

    2020.01.08 17:12 at 17:12

    Ki az a beteg vad barom, aki ilyent csinal? Az hogy nincs benne semmi jó erzes, az nem ritkasag, de hogy jutott eszébe ilyen aljassag? Kivanom neki, hogy ilyen modon jusson csak elelemhez és azt talaljon a dobozban amit ő tett bele.

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük