2019.04.25. Névnap: Márk

Tovább drágulnak az élelmiszerek 0 23

A nagy piaci trükk! - kistermelők beolvadnak az őstermelők közé - élelmiszerárak

Az élelmiszerárak emelkedését vetíti előre, hogy augusztusban 6 százalékkal nőttek a mezőgazdasági termelői árak éves összehasonlításban. A benzin tarifája is egyre magasabb, a szállítási többletkiadás pedig beépül az élelmiszerek árába.

További áremeléseket vetít előre, hogy hat százalékkal emelkedtek augusztusban a mezőgazdasági árak. A burgonya drágulása több mint 40 százalékos, de az őszibarack is másfélszeresébe kerül, mint egy évvel korábban. A legtöbb háziasszony persze kajszibarackból főzi a lekvárt, ám annak az árindexe nem is szerepel a statisztikában, mert mint Ledó Ferenc, a FruitVeB Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács elnöke a Népszavának elmondta, az átlagos 30 ezer tonnás termés idén a tavaszi fagyok miatt még a 10 ezer tonnát sem érte el. Ezzel szemben az alma 37 százalékos árcsökkenésében szerepet játszott az átlagot meghaladó termés. A zöldségfélék ára majd negyedével nőtt.

A búza felvásárlási ára 15 százalékkal emelkedett

Komolyabb drágulást hozhat ősszel a lisztek és a pékáruk piacán a búza felvásárlási árának 15 százalékos emelkedése. A tej és tojás drágulása az év eleje óta töretlen, s érdekes jelenség, hogy e két termékcsoportnál a korábbi áfacsökkentés hatása úgy múlt el, hogy nem is hozott érzékelhető árcsökkenést.

A búza felvásárlási árának 15 százalékos drágulását nemcsak a hazai, mintegy 10 százalékos terméskiesés  okozta, a nagy európai gabonatermelő országokban is jóval az átlag alatti mennyiséget takarítottak be. A kukorica termelői ára 13 százalékkal emelkedett az előző évhez képest. Ennek egyik oka, hogy csak a tiszapüspöki izocukorgyár 400 ezer tonna kukoricát dolgoz fel, de a bioetanol előállítás is jelentős mennyiséget igényel. Bár a takarmányárak is emelkedtek, az élőállat és a feldogozott termékek ára is 1,9 százalékkal csökkent. A látszólagos ellentmondás oka, hogy az afrikai sertéspestis megjelenése a régióban, így Magyarországon is, jelentősen visszavetette a kivitelt és a felhalmozódott készletek lenyomták az árakat. A tej 2 százalékkal került többe idén augusztusban mint tavaly, mert az európai tej és tejtermék készletek lecsökkentek, s ez hajtotta feljebb a hazai árakat. A tojást 10 százalékkal magasabb áron kínálták, mint 2017-ben. Ez jelentős részben a takarmányárak emelkedésével magyarázható.


A kormány nem akarja csökkenteni az áfát

Az infláció mérsékeltebb lehetne, ha a kormány a legmagasabb európai áfát 27 százalékról legalább 25 százalékra csökkentené. Erre egyhamar aligha kerülhet sor, mert mint Tállai András, a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára az MTI-nek kijelentette: a kormány  – azon kívül, hogy nem szívesen mondana le a “szegények adójából” származó bevételi többletről -, már csak azért sem támogatja az áfacsökkentést, mert „azt a kereskedők úgy is lenyelnék”.


(Forrás: Népszava)

Kapcsolódó:

Drágább lesz az élelmiszer

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

tizenkilenc + 1 =

Legfrissebb cikkeink

aprilis

Április szülöttei függetlenül attól, hogy a Kos, vagy a Bika jegyében jöttek-e a világra, minden nehézségen könnyen keresztülgázolnak, ráadásul szeretik …

Tizenöt éves csúcsra emelkedett a foglalkoztatottság az Európai Unióban tavaly, és a huszonnyolc tagállam közül tizenhárom már elérte a 2020-ra …

alhir

Akinek nem volt ideje, akit elragadott a munka heve, vagy pihent egy jót, de mégis kíváncsi, hogy mi történt ma, …

lazar

Az ex mindenminiszter múltba révedt és elmesélte, hogy volt főnöke egy éltre ellátta őt jó tanácsokkal. Ez lebegett a szeme …

Megosztás

Szerintem ez érdekelhet téged: Tovább drágulnak az élelmiszerek!
Kattints ide a cikkért: https://varosikurir.hu/elelmiszerarak-emelkedes/