Connect with us

Ez a nap

Élet a Forma 1 alatt – mikor merre zöld a lámpa?

forma1
Megosztás

2018-ban július 27. és július 29. között rendezik meg a Forma 1 Magyar Nagydíjat. A rendezvényhez kapcsolódóan – a korábbi évekhez hasonlóan – forgalmi rend változásokra kell számítania a közlekedőknek az M3-as autópálya Budapest és Mogyoród közötti szakaszán.

A Magyar Közút tájékoztatása szerint

Hungaroring megközelítése Budapest centrum irányából alapvetően az elmúlt évek gyakorlata szerint történik. Az M3-as autópálya fővárosból kifelé vezető oldalán az M0-s autóút csomópontja és a Ring pihenőhely között (13–18 kilométerszelvény) a leállósávon külön forgalmi sávot alakítanak ki a VIP-vendégek részére. Ezen keresztül csak ők közelíthetik meg a versenypályát, a többi látogató a 19-es kilométerszelvénynél épülő új csomópontnál létesített ideiglenes lehajtónál kanyarodhat a Hungaroringhez vezető összekötő útra. A verseny helyszíne a 23-as jelzésű Mogyoródi csomópont felől szintén megközelíthető. Fontos tudnivaló, hogy az M3-as autópálya a 10-es kilométerszelvénytől csak útdíj megfizetése ellenében vehető igénybe.

Budapest déli (Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér) irányából szintén az elmúlt évekhez hasonlóan az M31-es autópályán át is megközelíthető a Hungaroring. Az M5-ös autópálya felől jövők az M0-s autóút 54-es számú csomópontjánál tudnak ráhajtani az M31-es autópályára, majd azon végighaladva az M3-as autópálya mogyoródi csomópontján át érhetik el a versenypályát. Az ideiglenes forgalmi rendet sárga színű tájékoztató, illetve változtatható jelzésképű táblák fogják jelezni. Fontos tudni, hogy az M31-es autópálya irányából jövők is csak díjfizetés ellenében használhatják az M3-as autópályát.

A verseny befejezését követően

a mogyoródi csomópontnál (23-as kilométerszelvény), illetve az M3-as autópálya 19-es kilométerszelvénynél létesített ideiglenes felhajtónál lehet ráhajtani az M3 autópályára. Ez utóbbi felhajtásnál Budapest az M3-as autópálya (gödöllői csomópont) – M31-es autópálya – M0-s autóút útvonalon érhető el. A Hungaroring környékén a forgalom irányítását a rendőrség koordinálja, a versenypálya körüli utak minél hamarabbi kiürítéséhez a közlekedők mindenképpen kövessék a hatóságok utasításait.

Az M3-as autópálya Budapestről Gödöllő felé vezető szakaszán

hosszabb menetidőre szombat és vasárnap délelőtt, valamint csütörtök délután, az ingyenes boxlátogatás idején kell számítani. A Budapestre vezető szakasz forgalma várhatóan szombaton az időmérő edzés után, vasárnap pedig a verseny végeztével, 17 és 19 óra között fog jelentősen megnövekedni. A torlódások elkerülése érdekében vasárnap délután az M3-as autópályán Nyíregyháza felől Budapest felé közlekedőknek Gödöllőtől az M31-es autópálya – M0-s autóút útvonalat érdemes választaniuk.

(forrás: internet.kozut.hu)

Budapest vezetése betartott a Tour de Hongrie-nak

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük