Connect with us

Ez a nap

Élete végéig hatalmon lehet a kínai elnök

Megosztás

Eddig két ciklusban korlátozták az elnöki posztot, mostantól azonban ez megszűnik. Megszavazta vasárnap a kínai parlament azt az alkotmánymódosítást, amelynek értelmében eltörlik a kínai államfő hivatali idejére vonatkozó korlátozást.

Az eddigi szabályozás szerint ugyanaz a személy legfeljebb kétszer öt évig viselhette az államfői tisztséget. A korlátozás eltörlésével a 2013 óta elnök Hszi Csin-ping akár élete végéig is államfő maradhat.

A ceremoniális szerepű Országos Népi Gyűlés 2963 küldöttéből 2958 támogatta az újítást, ketten ellene szavaztak, hárman tartózkodtak. Az elsöprő támogatás nem okozott meglepetést, mivel a kínai parlamentben csak a kommunista párthoz teljesen lojális képviselők ülnek.

A parlament szóvivője szerint az elnöki hivatal idejére vonatkozó korlátozás eltörlésére azért van szükség, hogy összhangba hozzák az államfői hivatal idejét Hszi másik két kulcsfontosságú pozíciójával: a pártelnöki, valamint a fegyveres erőket irányító bizottság vezetői posztjával, amelyek közül egyik betöltésére sincs érvényben időbeli korlátozás.

Elemzők különösnek tartják, hogy a közvéleményt csak röviddel a parlamenti szavazás előtt, február végén tájékoztatták arról az elképzelésről, hogy a 64 éves Hszi Csin-ping akár élete végéig elnök maradhat. Akkor éles bírálatok is érték a hírt a kínai közösségi médiában, többen Észak-Koreával vontak párhuzamot, és attól tartottak, hogy egy Mao Ce-tungéhoz hasonló személyi kultusz van kialakulóban. A propagandagépezet azonban gyorsan ellentámadásba lendült, és törölték a kritikus megjegyzéseket.

Az elnöki ciklus kétszer öt évig terjedő korlátozása Teng Hsziao-ping kínai vezető idejében, 1982-ben került bele az alkotmányba azzal a céllal, hogy ne alakulhasson ki még egyszer a Mao Ce-tung uralmához hasonló diktatúra.

Míg Teng inkább a kollektív vezetést tartotta követendőnek, Hszi Csin-ping elnökségével Kína az egyszemélyi vezetés irányába kezdett elmozdulni. Hszi az utóbbi években hatékonyan félreállított minden olyan politikust, aki esetleg kihívást jelenthetett volna a hatalmára, miközben szoros elnyomás alatt tartja a civil szférát és azokat a független hangokat, amelyek demokratikus reformokat követelnek.

A most elfogadott alkotmánymódosítás értelmében a kínai alkotmányban Hszi “ideológiai örökségét” is rögzítik, ahogy azt már a kommunista párt alapszabályába is beleírták tavaly októberben.

A március 20-ig ülésező parlament Hszit pár napon belül várhatóan újabb öt évre megválasztja államfőnek.

(Forrás: MTI)

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük