Ez a nap
Életveszélyesek lehetnek az Ázsiából beszerzett kórházi eszközök
Az eladósodott intézmények kénytelenek Ázsiából beszerezni többek között olyan eszközöket, mint a hasi törlőkendők, amelyek jelentős része nem steril, mikrobiológiailag szennyezett lehet.
A Párbeszéd írásbeli kérdéssel fordult Balog Zoltánhoz. Felszólítják e gyakorlat haladéktalan kivizsgálására is – olvasható Szabó Tímea országgyűlési képviselő, a Párbeszéd társelnöke közleményében.
A műtéti sebfertőzések harmada megelőzhető lenne
Tavaly a kórházakban 22 ezer műtéti sebfertőzést regisztráltak, amelyek 30 százaléka megelőzhető lenne, ha megfelelő minőségű eszközök állnának rendelkezésre. Ám évente az adósságállomány jelentős részét – nagyjából 50 milliárd forintot – az intézmények dologi kiadásai teszik ki. Ezt a kormány évente egy alkalommal hajlandó csak megfinanszírozni.
Az olcsó és nem minden esetben steril eszközök beszerzésének gyakorlatát a Párbeszéd szerint haladéktalanul meg kell szüntetni, a kormánynak pedig meg kell finanszíroznia az intézmények dologi kiadásait, hogy az adósság ne vezessen olyan helyzetekhez, amelyek miatt veszélybe kerülhet a betegek élete.
A Párbeszéd írásbeli kérdéssel fordul az Emberi Erőforrások Minisztériumához, hogy tisztázza a helyzetet és arra kéri Balog Zoltánt, hogy vizsgálja ki mielőbb ezt a gyakorlatot.
Szerző
Friss
- Az idő fogságában, avagy a baloldaliak dilemmája
- Mi az a „jó-féle” dopamin?
- Vásárhelyi Mária: Orbánéknak a kettős állampolgárság ügye nem szolgált mást, mint voksvásárlást
- Kedden, szerdán Budapesten ne megszokásból közlekedjen! – Bringás reggeli és Tour de Hongrie
- Elégedett volt a kórházi ellátással? Ekkora ajándékot adhat hálapénz helyett büntetlenül orvosának, és a nővéreknek…
- Orvlövésztorony, géppuskafészek, bunker és aknamező – HM megrendelésre hadiparkot is építenek Balásy Gyula cégei
- Szanyi Tibor: vissza a babaruhát! – Érthetően devizahitel-ügyben
- ‘Szoboszlai és Hende, a két alkotmánybíró-jelölt’ – Hétvégi ‘Havasságok’….
- Mobil szerencsejáték trendek: kaszinó játékok útközben
- 5 technológia, amit 2025-ben már teljesen megszokottnak veszünk – pedig nem is régen még sci-fi volt