Connect with us

Ez a nap

Elfogadhatatlan, hogy a kormány szabja meg, mit lehet oktatni, s kik oktathatnak

Megosztás

A Demokratikus Koalíció (DK) a magyar és az Európai Parlamentben is mindent megtesz a CEU működésének engedélyezéséért – hangsúlyozta Niedermüller Péter.

Megosztás

A Demokratikus Koalíció (DK) a magyar és az Európai Parlamentben is mindent megtesz a CEU működésének engedélyezéséért – hangsúlyozta a párt alelnöke vasárnap, Budapesten tartott sajtótájékoztatóján.

Lehet, hogy Bécsbe költöznek?

Niedermüller Péter, a DK EP-képviselője felidézte, hogy az elmúlt napokban ismét előkerült a CEU ügye. Az intézmény csütörtökön sajtótájékoztatón jelentette be: ha december elsejéig nem sikerül megoldást találni a Közép-Európai Egyetem (CEU) körül kialakult helyzetre, a felsőoktatási intézmény amerikai akkreditációjú mester- és doktori programjaira jelentkező új hallgatók a 2019/20-as tanévtől a CEU bécsi kampuszán tanulnak majd.

Az ellenzéki politikus felidézte, hogy Kovács Zoltán kormányszóvivő csak blöffnek, zsarolásnak nevezte a CEU bejelentését. Ugyanakkor – hívta fel a figyelmet Niedermüller Péter – még az Európai Néppárt is alapvető kritériumnak nevezte a Fidesz Európai Néppártban való maradásához, hogy megoldják a CEU-val kapcsolatos konfliktusokat, visszaállítsák az oktatási szabadságot, az egyetemi autonómiát.

Ismét szavaztatnák a képviselőket

A DK alelnöke elmondta, az Országgyűléshez szeptember közepén benyújtott törvénymódosítási javaslatukat – amely azt célozta, hogy a CEU automatikusan megőrizhesse engedélyét – a kulturális és oktatási bizottság kormánypárti többsége leszavazta. A DK-frakció ezért azt  kezdeményezi, plenáris ülésen legyen szavazás arról, hogy javaslatukat a bizottság ismét tárgysorozatba vegye.

Muszáj elérni, hogy a kormány kimondja, mi az oka, ami miatt nem írja alá a CEU működési engedélyét, mi az oka, hogy tönkre akarják tenni a CEU-t – hangoztatta.

Elfogadhatatlan, hogy egy kormány szabja meg, mit lehet oktatni, kik oktathatnak – mutatott rá Niedermüller Péter, aki szerint ha egy kormány ilyen adminisztratív eszközökkel harcol egy egyetem ellen, az a kormány gyengeségét jelzi.

(Forrás: MTI)

Példátlan az unióban, amit a magyar kormány tesz a felsőoktatással

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük