Connect with us

Kerítésen túl

Figyelem! Elfogatóparancsot adtak ki Vlagyimir Putyin ellen

Megosztás

A Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) háborús bűncselekményekért viselt feltételezett felelőssége miatt elfogatóparancsot adott ki Vlagyimir Putyin orosz elnök ellen – jelentette be az ICC pénteken.

Megosztás

A Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) háborús bűncselekményekért viselt feltételezett felelőssége miatt elfogatóparancsot adott ki Vlagyimir Putyin orosz elnök ellen – jelentette be az ICC pénteken.

A bíróság közleményében azt írta, hogy az orosz elnök

„állítólag felelős a lakosság (gyermekek) jogellenes deportálásának háborús bűncselekményéért, valamint a lakosság (gyermekek) jogellenes áthelyezéséért Ukrajna megszállt területeiről az Orosz Föderációba”.

A bíróság érvelése szerint az orosz vezető nem élt a jogával, hogy megállítson másokat, akik gyermekeket deportáltak. Hasonló vádak alapján elfogatóparancsot adtak ki Maria Alekszejevna Lvova-Belova, Oroszország gyermekjogi elnöki biztosa ellen is – írta az MTI.

Ez az első alkalom, hogy az ICC elfogatóparancsot ad ki Oroszország ukrajnai inváziójával összefüggésben

A Putyin és Lvova-Belova ellen kiadott elfogatóparancs ellenére az NBB-nek nincs hatásköre gyanúsítottak letartóztatására, és csak azokban az országokban gyakorolhat joghatóságot, amelyek aláírták a bíróságot létrehozó megállapodást.

Oroszország nem írta alá ezt a megállapodást – így Moszkva egyiküket sem fogja kiadni,

-írja a BBC.

Oroszország nem ismeri el a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság joghatóságát

– jelentette ki pár napja Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő újságíróknak. Andrij Kosztyin ukrán főügyész üdvözölte az ICC döntését.

„A világ jelzést kapott arról, hogy a bűnöző orosz rezsim vezetői és csatlósai felelősségre lesznek vonva. Ez történelmi döntés Ukrajna és a nemzetközi jog egész rendszere számára”

– fogalmazott Kosztyin a közösségi médiában közzétett nyilatkozatában.

Forrás

Szerző