Connect with us

Kerítésen innen

Elhunyt Kordás László, a Demokratikus Koalíció országgyűlési képviselője

Megosztás

A Demokratikus Koalíció (DK) közleménye szerint a Kordás László, a DK bér- és munkaügyi árnyékminisztere 53 éves korában, hétfőn este hunyt el váratlanul.

Megosztás

Meghalt Kordás László, a Demokratikus Koalíció (DK) országgyűlési képviselője – közölte a DK kedden. A párt közleménye szerint a DK bér- és munkaügyi árnyékminisztere 53 éves korában, hétfőn este hunyt el váratlanul.

Kordás László 1969. november 28-án született Budapesten

Kordás László 2002-2004 között az MSZOSZ alelnöke, 2004-2006 között az első Gyurcsány-kormányban a Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium politikai államtitkára, 2012-től a Közmunkás Szakszervezet főtitkára volt, 2015-ben lett a Magyar Szakszervezeti Szövetség elnöke. Posztjáról 2021 szeptemberében mondott le, amikor a Demokratikus Koalíció tagja lett. Kordás László az Országgyűlés vállalkozásfejlesztési bizottságának alelnöke volt.

„Laci egész életét arra áldozta, hogy képviselje a munkavállalók érdekeit, sosem feledve, hogy ő is a „melósok” világából jött. Fáradhatatlanul járta az országot, felszólalt, érvelt a bérből és fizetésből élők mellett. Nem volt nála alkalmasabb ember arra, hogy bér- és munkaügyi árnyékminiszterként a munkából élőket képviselje.

Laci a barátunk volt, és döbbenten állunk a történtek előtt. Tegnap reggel még részt vett az Árnyékkormány ülésén.”

Demokratikus Koalíció

Orbán Viktor kifakadt: “Mit akar tőlünk?”

Szerző