Connect with us

Budapesti hétköznapok

Elhunyt Lang Györgyi

Megosztás

Hatvanhat éves korában elhunyt kollégánk, Lang Györgyi énekesnő, műsorvezető, színésznő, a Pa-dö-dő együttes tagja – adta hírül a Klubrádió.

Megosztás

Hatvanhat éves korában elhunyt kollégánk, Lang Györgyi énekesnő, műsorvezető, színésznő, a Pa-dö-dő együttes tagja – adta hírül a Klubrádió.

Lang Györgyi 1957. május 10-én született Szegeden

1975-ben érettségizett a zuglói Radnóti Miklós Gimnáziumban. 20 évesen (1977) kezdte a Színház- és Filmművészeti Főiskolát. Diplomája 1981-es megszerzése után 1988-ig a Pécsi Nemzeti Színház tagja volt.

1988-ban Falusi Mariannal megalakították a Pa-Dö-Dő együttest. Első fellépésük abban az évben volt az Interpop fesztiválon. Egy évvel később kiadták első lemezüket Pa-Dö-Dő I. címen. 1990-ben nagy sikert aratott Kiabálj! című albumuk.

2021-ben megkapta a Terézváros Kultúrájáért Díjat, a Radnóti Miklós antirasszista díjat pedig 2018-ban.

A Klubrádióban egészen az utolsó időkig együtt vezették az Ötöst Falusi Mariannal, és a csapat tagjaként a klubrádiós rendezvényeken is állandó fellépő volt.

28 éves korában diagnosztizálták betegségét, a sclerosis multiplexet. Emiatt évek óta kerekesszékkel közlekedett, de aktív életet élt, koncertezett, utazott, műsort vezetett a Klubrádióban.

Különlegesen szabadságszerető, nagyszerű ember volt.

Kulka-Falusi-Lang: 20 éves tea

Szerző