Connect with us

Koronavírus

Elhunyt Pados Gyula belgyógyász, táplálkozástudományi szakértő

Megosztás

Nyolcvankét éves korában elhunyt Pados Gyula, a Szent Imre Egyetemi Oktatókórház belgyógyász főorvosa, egyetemi docens. Az alábbi interjúval emlékezünk rá.

Megosztás

Nyolcvankét éves korában elhunyt Pados Gyula, a Szent Imre Egyetemi Oktatókórház belgyógyász főorvosa, egyetemi docens – közölte honlapján az intézmény. A kiváló orvos munkásságát Semmelweis díjjal is elismerték. Az alábbiakban egy tíz esztendeje készült interjúval emlékezünk rá.

Fáradhatatlanul küzd mások kilói ellen

Egykori apósom – aki fogorvos volt – kedvenc játékai közé tartozott, hogy a televízió előtt ülve, közölte, melyik sztárnak van protézise. Ezt hívják szakmai rutinnak. A méltán fogyni vágyók mentorának tartott dr. Pados Gyula – hasonló szokást firtató – kérdésemre elmondta: civilként vele is gyakran előfordul, hogy végignéz valakin, és megsaccolja súlyát, has-körfogatát. Rendszerint eltalálja. Mi tagadás, nem mertem próbára tenni…

Legjobb védekezés a támadás, így hát rögtön arról érdeklődöm, ő maga mennyire ügyel a kilóira, szokott-e diétázni. Válaszként rögtön a szoba sarkába mutat:

– Láthatja, ott van egy nagyon pontos mérleg, ami dekára mutatja az ember súlyát. Ez igen fontos része az életnek. Minden háztartásban ott a helye. Naponta ráállok, és ha híztam, szigorítok az étrendemen, hiszen csak olyasmit követelhetek a betegtől, amit magam is betartok.

Példát kell mutatni.

– Mi a kedvenc étele?

– A körömpörkölt, a pacal, de elsősorban a halászlé.

– Nem éppen fogyókúrázóknak valók.

– A halászlé például 400 kalória. Ehhez kell igazítani a többit. Ha étterembe megyek, a húshoz mindig zöldségköretet kérek, desszertet meg nem nagyon eszem. Habár… a fagylaltnak nem tudok ellenállni. Különösen ilyen kánikulában nem. Tudja, egy vétkezős hétvége rögtön másfél kilót rádob az emberre. Akkor aztán lehet korrigálni. Ha annyit ennék, amennyi valóban jól esik, amennyit szeretnék, rögtön elhíznék. Így is van rajtam olyan húsz százalék fölösleg. Vigyázni kell, hiszen az elhízás a tíz legsúlyosabb betegség egyike. És aki túlsúlyos, annak rendszerint gondja van a koleszterinszintjével, magas a vérnyomása – ezek növelik az infarktusveszélyt –, és igen gyakran cukros is.

Kampány ide vagy oda, az emberek híznak

– Azt mondják, az elhízás korunk, és a civilizáció betegsége.

– Valóban így van. Az USA-ban és több nyugati, úgynevezett fejlett országban kampányt indítottak az elhízás és a dohányzás ellen. Minden erőfeszítés ellenére, az emberek még inkább elhíztak.

– Sok évtizedes tapasztalattal a háta mögött, miként összegezné azokat a legfontosabb szempontokat, amelyek útját állhatják ennek a folyamatnak?

– 1983 óta foglalkozom az elhízás témakörével. Több, mint 18 ezer túlsúlyos embert kezeltünk itt, a Szent Imre Kórházban, ahol egyébként immár több mint negyven esztendeje dolgozom. Az elhízottak egy-egy hétre fekszenek be, 600 kalóriás fogyókúrára. Természetesen ilyenkor kivizsgáljuk őket, és az ellenőrzött étkezés mellett tornáznak, csoportfoglalkozásra járnak, és a témával kapcsolatos videofilmeket néznek. Megtanítjuk őket a diétás étrendek összeállítására, és elkészítésük mikéntjére is. Összefoglalva úgy is fogalmazhatnék, hogy rávesszük őket életmódjuk, táplálkozási szokásaik megváltoztatására. Igyekszünk célt adni a betegnek, motiválni őt. A motiváció lehet esztétikai, vagy egészségügyi. Kinél melyik a döntőbb. Sikerélményhez kell jussanak, azaz hozzá kell juttatni őket ahhoz az örömhöz, hogy tudják: volt lelkierejük a lemondáshoz. A célunk az, hogy nagyjából tíz százalékos súlycsökkenést érjünk el, mert az már kedvező hatással van a rizikófaktorokra. A nálunk töltött idő alatt általában négy kilótól tudnak megszabadulni – és ez már igen komoly sikerélmény. Általános tapasztalat, hogy a súlyfölösleggel küszködők jelentős része gyakorlatilag nem eszik többet, mint a gondok keletkezése előtt. A későbbiekben – ha a tanultak alapján él – kordában tudja tartani a kilókat.

Van, aki azért akar fogyni, hogy csinosabb legyen, mert új munkahelyet szeretne

– Sokan akarnak lefogyni?

– Meglehetősen. Részben egészségi, részben esztétikai okokból. Ma már gyakori, hogy valaki azzal indokolja a kórházi fogyókúra igénybevételét, hogy szeretne munkahelyet változtatni, és úgy gondolja, a csinosabb külső növeli majd az esélyeit.

– A társadalombiztosítás fedezi a túlsúlyosak kezelését?

– Természetesen, hiszen – mint már említettem – az elhízás a tíz legsúlyosabb betegség egyike.

– Annak idején milyen indíttatás alapján választotta az orvosi pályát?

– A szüleim egyszerű emberek voltak. Édesapám útbiztosként dolgozott. Jól tanultam, így egyértelmű volt, hogy egyetemre megyek, akárcsak az öcsém. Ő mérnök lett. Kamasz koromban sok pattanásom volt, és az orvosok nem tudtak rendbe hozni. Akkor elhatároztam, hogy majd én kitalálom ennek, a sok tinédzser bőrét elcsúfító és ezért nagyon bosszantó dolognak az ellenszerét. Ugyan orvos lettem, de az ellenszer ügyében mások megelőztek.

Évtizedekig volt a Szent Imre Kórház főorvosa

– Így hát maradtak Önnek a túlsúlyosak. Az sem kisebb gond, sőt! Kutat, tudományos munkát végez, miközben nem klinikán, hanem kórházban dolgozik.

– Miután Vas megyei, pontosabban körmendi születésű vagyok, két évig a szombathelyi kórházban gyógyítottam, de 1963 óta itt vagyok, a Szent Imrében. Megjártam a szakmai lépcsőfokokat: voltam alorvos, adjunktus, másodfőorvos, majd főorvos. A ténynek, hogy sohasem klinikán, mindig csak kórházban dolgoztam, megvannak a maga előnyei és hátrányai. Hatalmas előny, hogy az évek során a kórházban rengeteg beteggel foglalkozhattam. Hátrány viszont, hogy a kórház az elméletet illetően kevesebbet ad. Ennek ellenére, ’81-ben megkaptam a kandidátusi címet, majd címzetes egyetemi docens lettem. Oktatok is a SOTE 3-as Belgyógyászati Klinikáján.

– Azon túl – és most hosszasan sorolok, talán nem is mindent –, hogy a Szent Imre Kórház obesitológia-lipidológia osztályának vezető főorvosa, orvos igazgató helyettes, fővárosi belgyógyász szakfelügyelő főorvos, az Országos Belgyógyászati Kollégium tagja, és anyagcsere bizottságának vezetője. Rendszeres résztvevője hazai és nemzetközi kongresszusoknak, a lipidológia-obesitológia és a betabolikus rizikófaktorok témakörében. A Magyar Atherosclerosis Társaság alelnöke, az Elhízástudományi Társaság főtitkára, a Táplálkozási Fórum elnöke. Vezető szerepe volt Magyarországon a „lipidológus” képesítés, valamint az országos lipidológiai hálózat megalapításában, munkahelye ennek egyik országos központja. 2003-ban Magyarországon elsőként megszervezte kilenc orvosi társaság Terápiás konszenzus elnevezésű konferenciáját a szív- és érrendszeri betegségek megelőzésére, majd 2005-ben ezt 14 társaság beszervezésével megújították, az egész magyar orvos társadalomban kezelési irányelveket nyújtva. Ráadásul négy szakmai és hét ismeretterjesztő könyvet, valamint 150 szakmai cikket írt. Nem mellesleg évente 30-40 ismeretterjesztő illetve tudományos előadást tart. Hogy lehet ezt bírni energiával?

– Ugyan állandó időzavarban szenvedek, de nem is szeretnék másképp élni.

Maximalista önmagával és a munkatársaival is

– Hogyan telik el egy napja?

– Reggel nyolcra bejövök a kórházba. Fél kilenckor megbeszélést tartunk a kollégákkal. Részben a betegek kezeléséről, részben a felmerülő gondokról – egészségpolitikai problémákról is, hiszen az az érdekünk, hogy az osztály nyereséges legyen. Az orvosok nagyon leterheltek, mert kevesebben vannak, mint ahányra szükség lenne. Aztán a betegekkel foglalkozom, ellátom az egyéb kórházi feladataimat. Ha nem tartok valahol előadást, továbbképzést, nem oktatok – ezeket rendkívül fontos feladatnak tartom –, akkor rendszerint este fél nyolcig bent vagyok. Aztán hazamegyek, és úgy éjjel egy óráig szakirodalmat olvasok, vagy írok. Maximalista vagyok önmagammal szemben – de a munkatársaimtól is sokat követelek.

A fia a Sorstalanság operatőre volt

– És a család? Rájuk mikor jut ideje?

Most jöttem meg a szabadságról, amit Németországban töltöttem, a lányoméknál. Mónika oda ment férjhez. Azon az Anna bálon ismerkedtek meg a vejemmel, amin a kislányom szépségkirálynő lett. Mindig úgy osztom be a munkámat, hogy a különféle ünnepeket meg a szabadságot együtt töltsük. Hiszen két unokám is van Németországban. A kisfiú tíz, a kislány hat éves. Bár a fiam itthon él, vele se nagyon találkozom többet, hiszen nagyon elfoglalt. Ő az ifjabbik Pados Gyula, akit – büszkén mondom – már világszerte ismernek. Ő volt a Sorstalanság operatőre. Azóta több külföldön készült filmhez is meghívták. Most Koltai Lajossal Los Angelesben fog forgatni. Nála is van két unokám. Egy fiú és egy kislány. Másfél évesek és ikrek.

Puskásékkal focizott

– Hivatalból is, meggyőződésből is, az egészséges életmód híve. Sportol valamit?

– Valaha igen sokat, hiszen a Honvédban fociztam, Puskásékkal együtt. Csak én a második csapatban játszottam. Bozsik volt a legjobb barátom. Most már csak kint, Németországban focizom, az unokámmal. Viszonylagos rendszerességgel teniszezem, telente meg síelek.

– Mondjuk két cikk megírása között szokott-e úgy önmaga szórakoztatására foglalkozni valamivel?

– Néha megnézek egy-egy igényesebb tévéműsort, filmet. Könyvekre, szépirodalomra főként a szabadság alatt jut időm. Színházra is csak akkor.

„Fontos, hogy jól érezze magát itt a beteg”

– Azt már megbeszéltük, hogy nemcsak a betegei, de a saját egészségére, súlyára is ügyel: Figyel ilyen szempontból is a gyerekeire?

– A fiamra elsősorban. Nemcsak azért, mert őt nem választják el tőlem határok, hanem azért is, mert ő hajlamos a hízásra. A Sorstalanság forgatásakor megkértek, hogy állítsak össze egy olyan ételsort, amelyben csak kalóriaszegény ennivalók szerepelnek. Erre azért volt szükség, mert a főszereplő kamasz sovány kellett, hogy maradjon, és nem lett volna tisztességes, ha ők mást esznek.

– Gyalog jöttem föl ide, a harmadik emeletre. Ugyan lógott a nyelvem, de megérte, mert így láthattam, mennyivel szebb, lakályosabb az Ön osztálya, mint az első két emeleten lévők.

– Kórházi és némi baráti segítséggel tettük ilyenné. A szobák kétágyasak, televízióval, rádióval. Ahogy annak a 21. századi egészségügyben lenni kell. Fontos, hogy jól érezze magát itt a beteg, hiszen amúgy is megviseli a kemény fogyókúra. Ezért igyekszem mindenre odafigyelni. Arra is, hogy milyen ételeket tesznek eléjük, és arra is, hogyan beszélnek, udvariasak-e velük a munkatársaim.

Teljes életet él – s ez boldoggá teszi

– Több társasági, szakmai kitüntetés, valamint a Kiváló orvos cím tulajdonosa. Életműdíjat kapott az Elhízástudományi Társaságtól, és a napokban az egészségügyi miniszter Semmelweis díjjal ismerte el munkásságát.

– Mindezek közül az jelenti számomra a legtöbbet, hogy úgy tapasztalom: a betegek szeretnek, és a kollégáim igen széles körben elismernek. Nemcsak itthon, külföldön is. Azt hiszem, azon kevesek közé tartozom, akik teljes életet élnek – és ez boldoggá tesz.

 

 

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük