Elhunyt Pulai Miklós – legyen könnyű neki a föld!

Iszonyú időket élünk. Alig múlik el nap, hogy ne értesülnénk nagyszerű emberek, barátaink, egykori kollégáink valamelyikének elvesztéséről. Most PULAI MIKLÓS távozott el örökre erről az árnyékvilágról… – búcsúzott barátjától közösségi oldalán Békesi László.

“Nincsenek méltó szavak

– a döbbenet, a fájdalom és a tehetetlen düh átgázol az értelmes gondolatokon. Azt hittem Miklós “örök életű” lesz, ahogy 90-en túl is örökifjú tudott maradni. Impozáns családi genetikai öröksége mellett – édesanyja 104 évet élt! – szellemi frissessége, a világra mindig nyitott gondolkodásmódja, minden élethelyzetben fáradhatatlan aktivitása és örökös derűje tartotta őt fiatalon, óvta meg a passzív, keserű öregségtől.

Egy nagy, alkotó és a világot jobbá tenni akaró, azért fáradhatatlanul dolgozó közgazdász generáció egyik oszlopa volt

Munkatársa és kollégája, méltó alkotó társa volt a Pénzügyminisztérium, a Tervhivatal és az MNB legendás vezetőinek: Nyers Rezső, Faluvégi Lajosnak, Hetényi Istvánnak, Tímár Mátyásnak. Nélküle, munkája nélkül nem lett volna 1968-ban mechanizmus reform, nem születtek volna a szocialista régióban példamutató és egyedi gazdasági reformok,

Magyarország nem lehetett volna a legvidámabb barakk a szocialista táborban, nem előzhettük volna a régió többi országát a piaci alapokon nyugvó, parlamentáris demokratikus fordulat előkészítésében és a békés átmenetben.

Nyílt, bátor kiállása, szarkasztikus humora éppúgy jellemezte, mint hatalmas munkabírása

Meghökkentő megjegyzései közül sok szállóigévé vált. Valamikor, a 70-es évek vége felé a Tervbizottság – amelynek Miklós titkára volt – foglalkozott az elharapózó korrupció okaival. Miklós mélyen elgondolkodva jegyezte meg a vitában:

“csúnya dolog ez a korrupció, csak azt nem értem, hogy engem még miért nem akart soha senki megvesztegetni?!”

Sokunk kedvelt kollégája és szeretett jó barátja volt

Alig néhány napja, hogy eltávozott Tímár Mátyás, Erdélyi Gábor és most Pulai Miklós. Istenem, mi vár még ránk… Búcsúzom Tőled Miklós – a pótolhatatlan veszteségek között őrzöm emlékedet. Nyugodj békében.”

A Pulai…..

Gazdag életpályája fontosabb tényeit a világhálón fellelhető életrajz tizenöt sorban, egy bekezdésben összegzi. Jóllehet ez valamennyi fontosabb tényt megemlít, azt azonban mégsem tükrözheti, hogy Pulai Miklós szinte teljes felnőtt élete összefonódott a hazai gazdaságpolitika, közelebbről a pénzügyek, a pénzügyi rendszer fejlődésével.

Az utóbbi 65 évben mindig a hazai gazdasági progresszió egyik kiemelkedő képviselője volt,

aki a legtöbb reformértékű változtatás kezdeményezői és irányítói közé tartozott. Szociáldemokrata édesapja cipész volt a mai VI. kerületi Szív utcában, Miklós ott nőtt fel, s jutott el az érettségiig. 1944-ben érettségizett, utána rövid ideig egy kereskedelmi bankban dolgozott, de a háború megtörte az éppen csak elkezdődő felnőtt életet; 1945 késő tavaszán édesapjával együtt több, mint két évre a Szovjetunióba hurcolták „malenkij robotra”. A megpróbáltatásokkal terhes szovjetunióbeli éveket követően a következő állomás már a budapesti Pénzügyminisztérium.

1949-től 1957-ig

dolgozott ott, kezdetben a miniszteri titkárságon, majd a bankosztály vezetőjeként, aztán már irányította a miniszteri titkárságot, s a költségvetési főosztályt. 1956 elején már miniszterhelyettes lett. Ezekben az években végezte el a közgazdasági egyetemet, megszerezvén a szükséges elméleti tudást. Ám az egyetemen megtanulható ismereteknél nagyobb szerepet játszott közgazdasági gondolkodása formálódásában az, hogy a minisztérium egyik vezetőjeként szinte naponta szembesült az 50-es évek elejének torz, életidegen, a magyar társadalomnak sok szenvedést okozó gazdaságpolitikája mindennapos következményeivel, majd 1953-tól a Nagy Imre által elindított un. „Új szakasz” politikájában megjelenő reformgondolatok csíráival. Az pedig szinte természetesnek mondható, hogy a fiatalemberre nem az életidegen, az aszkézist – legalábbis szavakban – követelő, mai szóhasználattal fundamentalista politika, hanem a valóságból táplálkozó és a társadalmi haladást célzó reformpolitika gyakorolt életre szóló hatást.

Az 1956-os forradalom időlegesen megtörte Pulai Miklós szakmai pályafutását.

A Pénzügyminisztérium egyik legnépszerűbb vezetőjeként a forradalom napjaiban megválasztották a minisztérium Forradalmi Bizottságának elnökévé. Így komoly szerepe volt abban, hogy a pénzügyi folyamatban a forradalom napjaiban, majd 1956-1957 telén sem következett be törés. Az ő érdeme is, hogy a vállalatoknál és az intézményeknél ezekben a hónapokban is lényegében nagyobb zavaroktól mentes volt a bérfizetés. Ennek jelentőségét mi sem mutatja jobban, hogy abban a nehéz időszakban sem fordult elő olyan probléma, amiről manapság olvashatunk: például az oktatási, egészségügyi intézményeknél bérfizetési késésekről vagy elmaradásokról. A forradalom után a „köszönet” sem maradt el. 1957 elején kizárták az MSZMP-ből, majd eltávolították a minisztériumból is. Nehéz helyzetéből az OTP akkori vezérigazgatója, a későbbi nagy tekintélyű jegybank elnök, László Andor segítette ki, aki az akkor nemzeti vállalatnak nevezett bankhoz hívta dolgozni.

1957-ben az OTP volt a centralizált pénzügyi rendszer egyetlen lakossági pénzintézete, miközben az egyszintű bankrendszerben a vállalatok és a költségvetés, a költségvetési intézmények pénzügyeit az Magyar Nemzeti Bank (MNB) intézte. Ebben a centralizált rendszerben ugyan az OTP is az MNB „kinyújtott karjaként”, a Pénzügyminisztérium közvetlen alárendeltségében működött, de a bankszerű működés egyes elemei megjelentek tevékenységében.

Pulai Miklós az OTP újonnan létrehozott, lakáshitelezéssel foglalkozó osztályának a vezetője lett.

Tudni kell: a szocialista országokban, így hazánkban is azokban az években a magántulajdonban lévő lakások vásárlásának, vagy építésének meghitelezése ismeretlen volt. Az un. OTP öröklakás program elindítása ezért volt úttörő jellegű tett térségünkben; a későbbiekben elinduló tömegszerű szövetkezeti lakásépítési programok előfutára. Jóllehet az OTP lakáshitelezése akkor még nem jelzálog alapú volt – a jelzálog alkalmazását abban az időben a jogi keretek nem tették lehetővé -, jelentősége, fontossága aligha értékelhető túl.

1963-ban László Andor, az OTP vezérigazgatója a Magyar Nemzeti Bank elnöke lett, s Pulai Miklóst is vitte magával a jegybankba

Ott Miklós kezdetben osztályvezető, majd a jegybank monetáris politikai lépéseit előkészítő Hitelpolitikai Főosztály vezetője, 1968-tól pedig az MNB első elnökhelyettese. Azokban az években már folyt az 1968-as gazdasági reform előkészítése. Az MNB – s annak egyik vezetőjeként Pulai Miklós is – kiemelkedő szerepet játszott a gazdasági reform pénzügyi kérdéseinek előkészítésében. Ez annál is inkább érthető, mivel a reform központi eleme az addigi naturáliákra összpontosító központosított gazdálkodás felváltását jelentette a piaci folyamatokat, a pénzügyek aktív szerepét felismerő és elismerő gazdálkodással. Mindennek persze együtt kellett járnia a gazdasági szereplők nagyobb önállóságával, s azzal, hogy meghaladják az 50-es évek végletekig vitt tételét („a politika primátusa a gazdasággal szemben”). S hogy nincs új a nap alatt, mi sem igazolja jobban: napjaink un. politikai kormányzása rokonítható az 50-es évek oly sok kárt okozó szóban forgó tételével, mint ahogy a gazdasági döntések központosítása is – jól, rosszul egyfajta piacgazdasági jogi köntösbe burkolva – erre a múltbeli gyakorlatra emlékeztet.

A 60-as évtized első felének fontos döntései között szerepel,

hogy megváltozott a jegybanknak az államigazgatásban betöltött szerepe; megszűnt ugyanis az MNB alárendeltsége a pénzügyminisztériumnak, s közvetlenül a kormány felügyelete alá került. Ez ugyan még nem teremtette meg a mai értelemben vett jegybanki függetlenséget, de ami hiányzott a jogi alapokban, azt messzemenően kiegyenlítette a jegybanki vezetők, mindenekelőtt László Andor elnök és első számú helyettese, Pulai Miklós elvitathatatlan szakmai tekintélye és integritása. Ez azért értékelendő, mert a fordított helyzetet is megismerhettük; mit sem ér a jegybank jogi önállósága, ha hiányzik a szakmai, emberi integritás. A 60-as évek második felét a jegybanki hitelpolitika aktivizálódása mellett a jegybank közgazdasági elemző tevékenységének, s ezzel gazdaságpolitikai szerepének felértékelődése jellemzi. Mindez Pulai Miklós közvetlen irányításával történt.

A 70-es évtizedet a gazdasági reform kiteljesedése, majd leállítása jellemezte

Az „ellenreform” következményeképpen nőtt a költségvetési hiány és külföldi adósság. A jegybanki vezetés, mint a külföldi hitelfelvételek „gazdája” nagyon hamar felismerte, hogy ez a politika zsákutcába viszi az egész országot, s mielőbb gyökeres fordulat szükséges a gazdaságpolitikában. A külföldi hitelfelvételre támaszkodó gazdaságfejlesztés ugyanis csak átmenetileg járható út, s csak akkor, ha a hitelfelvétel költségei az újonnan létrehozott kapacitások hozamából megtérülnek. Hazánkban azonban kétszeresen sem ez volt a helyzet; a külföldi hitelfelvételek részben a fogyasztási színvonal fenntartását szolgálták, ugyanakkor a hitelekből létrehozott új kapacitások hatékonysága is jóval elmaradt a kívánatostól. Elkerülhetetlenné vált az átfogó korrekció a gazdaságpolitikában, s legalább a részleges visszatérés a gazdasági reform alapcéljaihoz való.

Pulai Miklósnak mindkét területen ismét kiemelkedő szerepe volt

Kezdeményezésére készült az MNB-ben az a tanulmány, amely bemutatta, hogy a gazdaság a fokozódó eladósodás pályájára került; az átfogó gazdaságpolitikai kiigazítás ezért elkerülhetetlen, s ennek része kell, hogy legyen a 68-as reform számos, korábban félretett, vagy későbbre halasztott elemének felelevenítése. A jegybanki tanulmányt Pulai Miklós vitte az akkori politikai vezetés elé. Ennek nyomán kezdődtek meg azok a munkálatok, amelyek a többi között az árrendszer, az árfolyamok, a költségvetési politika, a támogatások módosítását célozták.

A 70-es évtized végén

felelevenített reformpolitika később olyan lépésekhez is elvezetett, mint Magyarország csatlakozása a nemzetközi pénzügyi szervezetekhez 1982-ben. (Pulai Miklós lett a Világbank első magyarországi kormányzója, azaz a kapcsolattartás hazai kormányzati felelőse) vagy a bankrendszer reformja 1986-ban.

A 80-as évtized Miklóst már az Országos Tervhivatalban találta,

ahova Faluvégi Lajos miniszterelnök-helyettes, a kiváló pénzügyi szakember hívta elnökhelyettesnek az újraindított reformmunkálatok irányítására. Ennek talán az első „terméke” a kis-és középvállalkozások fejlesztését célzó program kidolgozása és bevezetése volt olyan elemekkel, mint a nagy szolgáltató vállalati monstrumok (pl. az 1600 fős budapesti állami fodrászat, vagy a hasonló méretű Patyolat) decentralizálása, s új társas vállalkozási formák, például a kft.-k előfutárának tekinthető gazdasági munkaközösségek létrehozása. Ebből az időből származik Miklós egyik, a korszellemet kifejező közismert mondása: ”szeretjük a lángost, de nem szeretjük a lángossütőt”.

A 90-es évtized már az újonnan megalakult bankszövetség főtitkári pozíciójában találja Miklóst

A főtitkárként, majd elnöki tanácsadóként a bankszövetségben eltöltött 21 év alatt Pulai olyan, a piacgazdaság kiépítésében kulcsfontosságú döntések előkészítésében játszott kiemelkedő szerepet, mint például a banktörvény, a tőkepiaci törvény, a bankkonszolidáció, a bankprivatizáció, az első bankcsődök kezelése, az 1995-ös makrogazdasági stabilizáció és még hosszan folytathatnánk a sort.

Kevés emberről mondható el, hogy tevékenységét, életművét, s személyiségét osztatlan elismerés és rokonszenv övezi. Miklós ilyen ember

Az őt övező általános rokonszenv értékét nagyban emeli: az általa követett alapértékek az elmúlt évtizedekben nem változtak, ma is a baloldalon dobog a szíve. Nézeteinek következetessége közvetlenséggel, életszeretettel és életerővel párosul. Ezt mindenki elismeri és értékeli politikai szimpátiáktól függetlenül. Ennek tudható be, hogy a mindenkori kormányzat, valamint a szakmai közösségek az elmúlt évtizedekben számos kitüntetéssel és szakmai díjjal jutalmazták őt. Az utolsó állami kitüntetést éppen Göncz Árpádtól vehette át; az utolsó állami „elismerés” pedig tavaly érte: a kormány pár ezer forinttal csökkentette a nyugdíját. E „veszteséggel” szemben áll viszont az őt sok évtizede általánosan övező rokonszenv. Barátai és tisztelői mindig is azt vallották: jóllehet évekkel, évtizedekkel később születtek, de gondolkodásmódban, életerőben közülük Pulai Miklós a legfiatalabb. (Népszava)

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük