Kerítésen túl
Elhunyt Ruth Bader Ginsburg
Elhunyt az amerikai szövetségi legfelsőbb bíróság egyik tagja, a 87 éves Ruth Bader Ginsburg – jelentette be péntek este maga a bíróság, amely a szövetségi alkotmánybíróság szerepét tölti be az Egyesült Államokban.
„Ruth Bader Ginsburg bíró délután hunyt el washingtoni otthonában, a családja körében áttétes hasnyálmirigyrákban” – olvasható a legfelsőbb bíróság közleményében.
Ginsburg az alkotmánybíróság legidősebb tagja volt, 1993-ban, a demokrata párti Bill Clinton elnök jelölésére választották a taláros testület tagjává.
Az elhunyt bírót a női jogok egyik élharcosaként és a liberálisok ikonjaként tartották számon az Egyesült Államok politikai és közéletében
Alkotmánybírói döntéseiben is csaknem mindig a liberális elvei szerint hozott döntést. A 2016-os választások idején – megsértve az alkotmánybírákra érvényes előírásokat – nyilvánosan véleményt formált politikai kérdésekben, a demokrata párti elnökjelölt, Hillary Clinton mellett.
Péntek éjjel az amerikai politikai élet személyiségei párthovatartozástól függetlenül méltatták őt
Donald Trump elnök „nagyszerű asszonynak” nevezte, s azt mondta: szomorúsággal tölti el a halála. A minnesotai kampánykörúton lévő Trump a kíséretében lévő újságíróknak úgy fogalmazott: Ginsburgnak „kivételes élete volt”.
A Legfelsőbb Bíróság előtt több ezren gyújtottak mécsest Rurh Bader Ginsburgra emlékezve. Fotó: Evan Semones / POLITICO
Mitch McConnell, a szenátus republikánus többségének vezetője szintén kifejezte részvétét, és közleményben szögezte le, hogy kész megszervezni a szenátusi szavazást Ginsburg utódjáról, amennyiben Trump elnök jelöli az új bírát.
„Ígéretet tettünk arra, hogy együtt dolgozunk Trump elnökkel, és támogatjuk programját, nevezetesen figyelemreméltó választásait a szövetségi bírói posztokra. Ígéretünket ezúttal is meg fogjuk tartani. Trump elnök jelöltjének joga lesz a szavazásra az Egyesült Államok szenátusában” – írta közleményében McConnell.
A szenátus kisebbségben lévő demokrata párti csoportjának vezetője, Chuck Schumer ezt azonnal visszautasította a Twitteren, azzal érvelve, hogy
Ginsburg utódjáról majd az elnökválasztás után kell dönteni
Joe Biden, a demokraták elnökjelöltje a sajtónak küldött nyilatkozatában szintén így foglalt állást.
„A választóknak meg kell választaniuk az elnököt és az elnöknek javasolnia kell egy bírát a szenátusnak.”
Ruth Bader Ginsburg halála elemzők szerint drámaian megváltoztathatja a kilenctagú alkotmánybíróság összetételét. Eddig öt konzervatív és négy liberális bíró foglalt helyet a testületben, egy újabb – Trump által jelölt – konzervatív bíró „átbillentené” ezt a törékeny egyensúlyt a konzervatívok oldalára.
Donald Trump valószínűsíthetően ismerte az elhunyt alkotmánybíró rossz egészségi állapotát. Ginsburg ugyanis eddig már többfajta rákbetegséggel küzdött meg, de az elmúlt hónapokban többször is kórházi kezelésre kényszerült. Az amerikai elnök a napokban nyilvánosságra hozott egy olyan, 200 nevet tartalmazó listát, amelyen a lehetséges alkotmánybíró-jelölteket nevezte meg. A péntek éjjeli televíziós vitaműsorokban már azt latolgatták, hogy melyik bíró lehet az, akinek jelölését az elnök bejelenti.
Az amerikai közszolgálati rádió (NPR) arról számolt be, hogy Ruth Bader Ginsburg a halála előtti napokban unokájának diktált nyilatkozatában állítólag azt mondta:
nem akarja, hogy az utódját az elnökválasztás előtt válasszák meg.
Szerző
Friss
- Orbán menczeresedik – Napi Lendvaiságok….
- Nagy Márton kitiltotta a szendvicseket, de az ‘alkoholos italok’ maradhatnak – Miniszeri szabályozás repi- és protokoll-ügyben
- Pintérék pitlák bosszúja, amivel sikerülhetett pár választási Fidesz-százalékot bukni
- Orbán Viktor miniszterelnök úrnak – Budapest, Vár, Karmelita kolostor I. emelet, jobbra 1. ajtó
- ‘Jakupcsek elérte, hogy még nagyobb feszkó legyen az országban’ – kommentelék a szervezők közleményét
- ‘A szegények pápája volt, tanulhatna tőle emberséget, alázatot, szeretet, jóságot Orbán Viktor is’ – Ételosztás Debrecenben
- A DM, a Rossmann, a Müller és társaik Nagy miniszter árrés-stopos látókörében
- Simicskó István 32 év után 6-os ‘fokozatú’ mester lett
- Ujhelyi István: Orbán EU-val szembeni fideszes gengszter-forradalmának oka a személyes sértettsége
- Orbánék a ravatalnál – mi lehet -Juszt László szerint- a fotó mögött?