Connect with us

Kerítésen innen

Elhunyt Suchman Tamás, az MSZP egyik alapítója

Megosztás

Meghalt Suchman Tamás, az MSZP egyik alapítója, korábbi országgyűlési képviselője, halálával egy a céljaiért végletekig kitartó, őszinte szakembert vesztettünk el. – olvasható a Magyar Szocialista Párt közleményében.

Megosztás

Meghalt Suchman Tamás, az MSZP egyik alapítója, korábbi országgyűlési képviselője, halálával egy a céljaiért végletekig kitartó, őszinte szakembert vesztettünk el. – olvasható a Magyar Szocialista Párt közleményében.

Suchman Tamás

  • 1983-tól a Magyar Szocialista Munkáspárt tagja, majd
  • 1989-ben a megalakuló Magyar Szocialista Párt egyik alapító tagja volt.
  • 1990-től képviselője és tanácsnoka volt Marcali város önkormányzatának.
  • 1990 és 2010 között országgyűlési képviselő volt.

1990-ben Antall József miniszterelnökkel való találkozóján indítványozta, hogy Magyarország tárgyaljon Németországgal a magyar zsidóságot megillető kárpótlásról. 1993-ban Schiffer Jánossal benyújtottak egy nyilatkozattervezetet, amely az idegengyűlöletet, a rasszizmust és az antiszemitizmust ítélte el. Később pedig önálló indítványban kezdeményezte a nemzeti és etnikai kisebbségekről szóló törvény módosítását, javaslata a héber nyelv kisebbségek által használt nyelvnek minősítéséről, valamint államilag támogatott tanításáról szólt. 1995. március 1-jén a privatizációért felelős tárca nélküli miniszternek nevezték ki. 1996. szeptember 15-én átvette az Ipari, Kereskedelmi és Idegenforgalmi Minisztérium vezetését a Horn-kormányban. 2004. október 18-tól 2006. június 8-ig a Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkáraként dolgozott.

2007-ben megválasztották a Balaton Fejlesztés Tanács elnökének, többek közt a félbe maradt Balatonring megvalósításáért is lobbizott. 2011-ben életútjának elismeréseként megkapta a Magyarországi Zsidókért díjat. 2016-ban egy interjúban arról beszélt, szív- és veseelégtelenségben szenved:

„Nem azért teszem ezt a dolgot, amit teszek, mert indulni akarok valahol. Van egy-két napom, egy-két hónapom, egy-két évem az életben. Szívelégtelen és veseelégtelen vagyok, dialízisre járok hétfőn, szerdán és pénteken”

Szerző