Connect with us

Sport

Elhunyt Szalay Gyöngyi olimpiai bronzérmes párbajtőröző

Megosztás

Negyvenkilenc éves korában elhunyt Szalay Gyöngyi hétszeres világbajnok, olimpiai bronzérmes párbajtőrvívó.

A Balaton Vívóklub alapítója, vezetője egy tapolcai kolbásztöltő-verseny díjkiosztóján lett rosszul – tudta meg a veol.hu portál Rig Lajos országgyűlési képviselőtől és Dobó Zoltán polgármestertől.

Szalayt a helyszínen és a mentőautóban is újraélesztették, majd helikopterrel a veszprémi kórházba szállították, de az életét már nem tudták megmenteni.

A magyar szövetség honlapjának gyászjelentése emlékeztet arra, hogy Szalay Gyöngyi egész pályafutása során a szülővárosát, Tapolcát képviselte versenyzőként és edzőként is.

“Nagyon megrázott Gyöngyi halálhíre. Nemcsak egy kiváló sportembert és vívómestert veszítettünk el, hanem egyúttal az egész közösségünk által becsült és szeretett baráttal lett örökre szegényebb a magyar vívósport és a magyar olimpiai család”

– mondta megrendülten Kulcsár Krisztián, a MOB elnöke, aki korábbi válogatott vívóként, majd sportvezetőként is jó kapcsolatot ápolt a kétszeres olimpikon Szalay Gyöngyivel.

Ő volt az egyetlen, aki 1989 és 1999 között mind a hét alkalommal tagja volt a világbajnoki aranyérmes magyar párbajtőr-csapatnak, emellett bronzérmet nyert egyéniben az 1996-os atlantai olimpián.

Méltatásában szerepel, hogy remek eredményeit kivételes ütem- és taktikai érzékkel érte el, és a különleges stílusához páratlan egyéniség társult.

Legnevesebb tanítványa Siklósi Gergely, akit 19 éves koráig képzett, nevelt, és aki korosztályos Európa-bajnok és világbajnoki érmes lett az irányításával.

Szalay Gyöngyit a Magyar Vívó Szövetség a saját halottjának tekinti.

Kovács Tamás a facebookon búcsúzott a vívónőtől.

“Hihetetlen, érthetetlen, elfogadhatatlan…! Mérhetetlen veszteség érte a magyar sportot, benne a magyar vívósportot, a sportág szegényebb lett egy melegszívű baráttal, egy kitűnő versenyzővel, fanatikus szakemberrel. Én, aki szövetségi kapitányod voltam a kilencvenes években, elmondhatom, hogy az utóbbi évtizedek legprofibb szemléletű versenyzője a magyar vívósportnak Te voltál – csupa nagy betűvel –ahogy készültél a világversenyekre, ahogy kűzdöttél a páston, amilyen jó csapatember voltál, ahogy összefogtad a csapatodat, nálad nem volt elveszett találat, mérkőzés. Nagyon nehéz elhinni, hogy többé nem nyitsz be a vívóversenyek ajtaján, nem látom megszokott mozdulataidat, nem látom mosolygós arcodat.”

Forrás: MOB/MTI

Elhunyt Littomeritzky Mária olimpiai bajnok úszó

Szerző

1 Comment

1 Comments

  1. Pasinszki

    2017.12.31 18:12 at 18:12

    Valahogy úgy tűnik, az élsport nem kifejezetten a hosszú élet titka.

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük