Connect with us

Sport

Elhunyt Varga János birkózó, Mexikó olimpiai bajnoka

Megosztás

December 29-én hajnalban, 83 esztendős korában elhunyt Varga János olimpiai, világ- és Európa-bajnok birkózó, mesteredző, versenybíró, a Nemzet Sportolója, a Magyar Olimpiai Bizottság tiszteletbeli tagja.

Megosztás

December 29-én hajnalban, 83 esztendős korában elhunyt Varga János olimpiai, világ- és Európa-bajnok birkózó, mesteredző, versenybíró, a Nemzet Sportolója, a Magyar Olimpiai Bizottság tiszteletbeli tagja.

Varga János 1939. október 21-én, Abonyban született

Pályafutását a helyi TSZ szakosztályában kezdte, az ifjúsági korosztályban már magyar bajnokként osztott névjegyet. 1960-ban igazolt a fővárosba, a Honvéd színeiben érte el jelentős eredményeit, a kötöttfogásúak közt, 57 kilogramban lépett szőnyegre. 1963-ban és ’70-ben világbajnok, ’67-ben és ’70-ben Európa-bajnok, legnagyobb sikereként az 1968-ban, Mexikóvárosban olimpiai bajnok lett. Világ- és Európa-bajnokságokról 9 érmet számlál; szabadfogásban egy-egy vb-ezüstöt és bronzot. Három olimpián vett részt: Mexikóvárosban aranyérmes (kötöttfogás, 57 kg), előzőleg Tokióban 7., majd Münchenben 4.

A hetevenes évek közepétől edző, 1972-től birkózó szakedző, 1983-tól mesteredző; a Budapesti Honvéd SE (1974–1988) és a juniorválogatott (1978–1993) mestere. Tanítványa, Faragó József és Sípos Árpád Európa-bajnok. 1981-től nemzetközi versenybíróként is aktív résztvevője sportágának.

A Magyar Olimpiai Bizottság tagja 2012-ig, majd haláláig a szervezet tiszteletbeli tagja. Aktívan részt vett a MOB Hagyományőrző Bizottságának munkájában. Segítette a Magyar Olimpiai Bajnokok Klubjának elnökségét, működését; népszerűsítette a 2017-es hazai rendezésű, budapesti birkózó-világbajnokságot. Ameddíg egészsége és ereje bírta, számtalan eseményen vett részt, akár a MOB, akár a Magyar Olimpiai Akadémia szervezésében.

Idén augusztus 20-án még részt vett Abonyban, a róla elnevezett birkózócsarnok átadásán, a MOB decemberi találkozójára azonban már nem tudott eljönni.

Abony díszpolgárát a MOB 2007-ben érdeméremmel jutalmazta, 2016-tól tagja a birkózó hírességek csarnokának, 2018-tól a Nemzet Sportolója, a szövetség Kozma István Életműdíjjal ismert el. 2019-ben együtt ünepelte a magyar birkózócsaláddal a szövetség megalakulásának 100. évfordulóját.

Felesége, Varga Jánosné Gabriella egykori válogatott atléta, lánya, Varga Gabriella korábbi olimpikon, Európa-bajnok tőrvívó. 

Forrás: MOB

Születésnapján köszöntötték a 80 éves Varga Jánost

Szerző