Connect with us

Ez a nap

Elindult a „padláskisöprés” – a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő most 12 milliárdnyi vagyont akar eladni

Megosztás

Karácsony Gergely arra szólította fel Tarlós István főpolgármestert, szálljon szembe a Fidesszel és érje el, hogy a kormány állítsa le a Budapesten elindított vagyonkisöprést.

Megkezdődött a „padláskisöprés”

Az MSZP-Párbeszéd főpolgármester-jelöltje hétfői, XV. kerületi sajtótájékoztatóján azt mondta, ahogy a 2002-es választás előtt a hatalmon lévők „dobra akartak verni” 12 állami gazdaságot, úgy a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő most 12 milliárd forint értékű vagyont akar kiárusítani Budapesten.

Rózsadombi villák, Andrássy úti paloták kerülhetnek kalapács alá, elindult a „padláskisöprés”, mert a Fidesz tudja, hogy októbertől új szelek fognak fújni a fővárosban – jelentette ki.

A Párbeszéd társelnöke, aki a sajtótájékoztatón bemutatta a hat ellenzéki párt által támogatott Németh Angéla kerületi polgármesterjelöltet, azt mondta, itt az ideje, hogy az ellenzék teljesítse a választóknak azt az akaratát, hogy a budapestiek többsége nem kér a Fideszből.

A Fidesz minden módon akadályozza a kerület fejlődését

A XV. kerületben lenne forrás a fejlesztésére, de a Fidesz mindent megtesz annak érdekében, hogy megakadályozza a fejlődést – fogalmazott. Hozzátette, a kerületben és a fővárosban élőknek ezer és egy okuk van arra, hogy támogassák Németh Angélát és a csapatát, illetve a többi ellenzéki jelöltet, akik arra szövetkeznek, hogy megváltoztassák Budapestet.

Németh Angéla arról beszélt, hogy a kerületben fideszes és volt fideszes képviselőkből összeállt egy „bosszúkoalíció”, ami megakadályozza a költségvetés elfogadását. Mindent megtesznek, hogy a közalkalmazottak ne kaphassanak béremelést, hogy ne lehessen támogatni a kerületi egyesületeket, sport- és egyházi szervezeteket – mondta a jelölt, aki szerint egy soha nem látott szövetséggel, komoly munkával, tisztességgel és becsülettel sikerül majd békét és kiegyensúlyozott viszonyokat teremteni a kerületben.

Elmondta, hogy mind a 14 egyéni választókerületben állítanak jelöltet.

A kérdezők Zuglóval voltak elfoglalva

Karácsony Gergelytől megkérdezték, hogy a zuglói sportcentrum törzstőkéjéből miért vontak el 300 millió forintot és hová lett ez a pénz. A zuglói polgármester azt válaszolta, hogy a képviselő-testület a fideszes tagok támogató szavazataival döntött úgy, hogy a cég törzstőkéjét képező OTP-részvényeket értékesítik és a bevételt a sportcentrum fejlesztésére használják fel.

A főpolgármester-jelöltet szembesítették azokkal az elemzésekkel, amelyek szerint Zuglónak kétmilliárd forintos hitelállománya van és a kerület csődközelbe került. A fővárosnak körülbelül százmilliárd forintos adóssága van, Zuglónak pedig nincs – felelte.

Tagadta azokat a sajtóinformációkat, hogy a múlt héten Zugló új parkolási szerződést kötött. Úgy fogalmazott: nincs ilyen szerződés, a kerület az ő javaslatára, a képviselő-testület korábbi döntésének megfelelően, saját üzemeltetésbe vette a parkolási feladatokat. Hozzátette, ezáltal csökkenek a költségeik és nő a bevételük.

Kijelentette, a helyi Fidesznek az az érdeke, hogy a rendszer ne működjön, de a rendszer működik, minden feltétel rendelkezésre áll és az önkormányzat költségvetésében érezhető lesz az, hogy a „Fidesz-közeli parkolási cégek (.) extraprofitja helyett” a parkolási rendszer a kerület érdekeit szolgálja.

Könnyíteni kell a rászorulók nehéz életén

Kérdezték a Párbeszéd parlamentnek benyújtott, az adórendszer átalakítását célzó indítványáról is. Karácsony Gergely azt mondta, hogy Magyarország jelenleg adóparadicsom a multinacionális és a környezetszennyező cégek, a magas keresetű emberek és az oligarchák számára. Azokat kell jobban adóztatni, akik az élet napos oldalán járnak és azoknak kell könnyítést adni, akiknek nehezebb az életük – jelentette ki.

Németh Angélát faggatták arról, hogy milyen minőségben járt tavaly Kínában. Azt felelte, hogy a kínai állam meghívására utazott és az utazása az önkormányzatnak egyetlen forintjába sem került. Hozzátette, 2012-ben egy önkormányzati delegáció kétmillió forintból utazott Kínába és az akkori fideszes kerületi vezetés olyan embereket is kivitt, akiknek semmi közük nem volt a kerülethez.

(Forrás: MTI)

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük