Connect with us

Ez a nap

Elindult az adventi fényvillamos Budapesten

Megosztás

Elindult az adventi fényvillamos, egy fehér és kék fényű led izzókkal feldíszített járat a 2-es villamos vonalán csütörtökön délután Budapesten.

fenyvillamos-700x467
Megosztás

Elindult az adventi fényvillamos, egy fehér és kék fényű led izzókkal feldíszített járat a 2-es villamos vonalán csütörtökön délután Budapesten.

Az adventi és karácsonyi időszakban

immár hagyományosan közlekedő ledfüzérrel díszített UV villamos sajtótájékoztatóval egybekötött elindításakor a 2-es villamos Jászai Mari téri végállomásán Bolla Tibor, a BKV Zrt. elnök-vezérigazgatója elmondta: az ünnepekhez közeledve immár 10. éve szimbolizálja a fényvillamos a szeretetet és a város felkészülését az ünnepekre.

39 ezer 200 leddel, mintegy három és fél kilométer fényfüzérrel díszítették fel a villamost,

amely menetrendszerűen közlekedik többek között a 2-es és a 19-es vonalán, de megjelenik a metrópótló vonalon is, színfoltja lesz a következő hetekben a városnak.
A Ganz UV típusú villamos 2007 óta már nem közlekedő nosztalgiajármű, amely az ünnepek keretében pár hétig – az advent kezdetétől egészen az új év első napjaiig, vízkeresztig – ismét szállít utasokat. A villamoson érvényes jeggyel vagy bérlettel lehet utazni.

A fényvillamos egyedülálló látványossága Budapestnek,

A fényvillamos elindításakor a BKV Zrt. és a Klasszik Rádió együttműködésének köszönhetően az Óbudai Danubia Zenekar kürt kvartettje adott rövid koncertet az érdeklődőknek.

A két motorkocsiból álló UV szerelvény november 29. és 2019. január 6. között – december 24. és december 31. kivételével – naponta közlekedik 16 órától 21 óra 30-ig a menetrendben jelzett vonalakon.

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük