Connect with us

Kerítésen túl

Eljárás indult egy francia rendőr ellen, aki lelőtt egy igazoltatásnak ellenálló embert

Megosztás

Eljárás indult vasárnap egy francia rendőr ellen, aki Párizsban lelőtt egy igazoltatásnak ellenálló férfit. Ebben az évben ez a 12. hasonló jellegű haláleset Franciaországban.

Megosztás

Eljárás indult vasárnap egy francia rendőr ellen, aki Párizsban lelőtt egy igazoltatásnak ellenálló férfit.

Idén ez a 12. hasonló jellegű haláleset Franciaországban

Az ügyben nem szándékosan halált okozó szándékos erőszak gyanújával indult vizsgálat – jelezték igazságügyi források. 

A tragédia péntek este történt, amikor kér rendőr is használta szolgálati fegyvert a francia főváros 12. kerületében, amikor egy jármű vezetője, akit igazoltatni akartak, gázt adott. Az eldördülő három lövésből az egyik eltalálta a sofőrt, aki a helyszínen életét vesztett. Az ügyészség szerint a rendőrség azért akarta igazoltatni a gépkocsi vezetőjét, mert lejárt a jármű biztosítása. 

A pénteken őrizetbe vett két rendőr közül az egyiket, aki szintén használta a fegyverét, vádemelés nélkül szabadon engedték. 

A rendőrök fegyverhasználatát 2017 óta egy új törvény szabályozza. Azóta joguk van arra a gépkocsira rálőni, amelynek vezetője ellenáll az igazoltatásnak, ha másképp nem tudják megállítani a járművet, és ha megítélésük szerint a sofőr veszélyezteti mások vagy a rendőrök életét. 

Korábban a rendőrök csak jogos önvédelemre használhatták a szolgálati fegyverüket. 

Rendőrségi források szerint tavaly 14 240 olyan eset közül, amikor is állampolgárok megtagadták az igazoltatást, 157 alkalommal használták a rendőrök „szolgálati fegyverüket mozgó jármű ellen”.

Friss híreink

Szerző