Sorting by

×

Kedves ellenzék! Kevés lesz a „tessék megdicsérni minket, összefogtunk!” – üzenet!

Ki nem látott még figyelmeztető táblát vagy matricát a tűzveszélyes anyagok közelében? Rikító sárga, piros szegéllyel: „Vigyázat! Robbanásveszély!” Minden méretben beszerezhető a munkavédelmi felszerelések webáruházaiban.

Én másfajta matricákat keresek

Az volna ráírva:

„Vigyázat! Torpanásveszély!”

Remélem, nagy tételben kedvezményesen adnák, mert sokra van szükségem.

Rá szeretném ragasztani minden ellenzéki választó, aktivista, pláne párt ajtajára. Mert miközben sok fontos munka folyik, a támogatottság növekedése egy ideje megtorpant.

Komoly eredmény, hogy egy ideje a minden módon akadályozott ellenzék beérte a kormányoldalt, jórészt, mert végre valóban közös táborral lehet számolni. Ehhez sokunknak kellett arra a felismerésre jutnunk, hogy teljes, kiépült rendszerrel állunk szemben, annak kalodájába szorult az ország, amelyből csak nagy, közös erőfeszítéssel vergődhetünk ki – amíg lehet. Csak percek választanak el attól, hogy a kalodában mozdulatlanná zsibbasztott végtagok végképp megbénuljanak. Hogy a rendszer betonja megkössön.

Azt hihettük, innentől felfelé vezet az ellenzék útja:

minden hónapban még 2-3 százalék, és a győzelmet senki nem veheti el.

Nem így történt. Maradt az egymással farkasszemet néző két félország.

A trükkös választási rendszer miatt pár százalékos ellenzéki fölény esetén még simán kormányozhat tovább a Fidesz. Pontosabban Orbán, mert a kiszervezések jóvoltából a nemzeti vagyon és az állami hatáskörök jelentős része is az ő személyes kinevezettjeinek irányításába került. Az ellenzékkel együtt sírhat akár Lázár János és egyéb fideszes utódjelöltek is. Azt hitték, olyan berendezkedést építenek, amelyben a Fideszé lesz az ország. De valójában csak Orbáné lett: az ő kinevezettjei őt fogják szolgálni.

De ez legyen az ő problémájuk

Közveszélyt most az jelent, ha a változtatni képes erők támogatottsága megáll ezen a fokon. Mert akkor egyáltalán nem biztos a váltás.

Tudjuk, látjuk, hová sodor minket ez a rendszer. Sokan félnek attól, hogy a lefojtott indulatok egyszer erőszakosan törnek ki. Ma Magyarországon nem ettől kell elsősorban tartani. Eddig minden békát lenyeltünk, lám, azt is, hogy a szemünk előtt lopják ki az országot a lábunk alól. Robbanásveszély nincs. Torpanásveszély van.

De mitől topog egyhelyben az ellenzék támogatottsága? (A kormányé is, de ez nem vigasz.)

Először is az az érzelmi felhajtóerő, amely önmagában az összefogás tényéből fakadt, nem tarthat örökké. Nem lehet hónapokon át újabb és újabb elismerést bekasszírozni a választótól azzal:

„tessék megdicsérni minket, összefogtunk!”

A továbblépéshez újabb teljesítmény kell

Az eredeti tervek szerint az új lökést egy tavaszi előválasztás adta volna meg. Észszerű számítás volt, de felülírta a járvány. Mindez őszre tolódott, és a miniszterelnökjelölt személyében csak októberre lesz egyértelmű vezetője az ellenzéki tábornak. A hátralévő hónapok addig sem mehetnek pocsékba a növekedés szempontjából. Tudom, hogy rengeteg munka van még az előválasztás előkészítésével, de ez a választót hidegen hagyja. Ettől még nem tölti el új lelkesedés, akármekkora munkát jelent ez az aktivistáinknak.

Van más oka is a megtorpanásnak

Magunk is tudhattuk, de most a Társadalomtudományi Kutatóközpont friss tanulmánya is megerősítette: a járványban felértékelődött a biztonság, a stabilitás, a rend igénye. Az adatok szerint a legtöbben az ehhez kapcsolódó törekvéseket tartják a legfontosabbnak. Eközben épp az országos méretű rablás, az alapítványok és tisztségviselők bebetonozása miatt jó néhányan elveszthették a bizalmukat abban: tud-e ezen egy új kormány változtatni, vagy kilátástalan hideg polgárháborúba és a vele járó zűrzavarba süllyed az ország. Őket a változatlan patthelyzet éppen hogy nem nyugtatja meg.

Az autós szaknyelvben is ismert a „torpanás” fogalma. Ezzel írják le, amikor hiába nyomják a pedált, az autó alig reagál.

Sok oka lehet: leginkább az üzemanyag adagolása akadozhat. Az ellenzéki vezetők most is dolgoznak, nyomják a pedált, fordítgatják a kulcsot, de mégsem gyorsulunk. Utána kell nézni az üzemanyag-problémáknak. Az előválasztás technikájában megszületett a megállapodás: ideje új szakaszba lépni, új tartalmakat és formákat keresni. Nem kellene félni a nyilvános programvitáktól – nem az ilyen polémiák ártanak. Csapjanak össze az ellentétes ellenzéki vélemények az új alkotmányról, bevezetésének módjáról, adókulcsokról, szociálpolitikáról, nyugdíjról!

Elő a figyelmet keltő, merész ötletekkel, alapjövedelemmel, 16 évesek választójogával, új választási, oktatási és adórendszerrel!

Ha sokakat visszatart az új kormány erőtlenségétől való félelem, hát mutassunk erőt! Kínai egyetem, Városliget, újrainduló közműtartozások, rokkantak másodszori kisemmizése, a Dunaferr és más cégek munkavállalóinak bűnös cserbenhagyása – mikor szánjuk rá magunkat a sokat emlegetett polgári engedetlenségre? Nincs mire várni: ha a kormány megcsonkítja az ígért Diákvárost, üres fenyegetésből valósággá kell tenni az Atlétikai VB budapesti felmondását is.

Hogy ez mind veszélyes? Az. De nincs nagyobb veszély a torpanásveszélynél.

(A cikk eredetileg a Népszavában jelent meg, amit a szerző engedélyével közlünk.)

 

átver
A Banánköztársaság rovatban megjelenő írások nem minden esetben képviselik portálunk véleményét.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.