Connect with us

Voks 2022

Ellenzéki jelölteket mutattak be Zalaegerszegen

Megosztás

Keresztes Csaba, a Demokratikus Koalíció helyi választókerületi elnöke lesz a zalai megyeszékhelyen működő ellenzéki pártok közös zalaegerszegi polgármesterjelöltje – jelentette be pénteken a Tiéd a Város Egyesület elnöke sajtótájékoztatón.

Öt ellenzéki párt közös jelöltje

Hartmann Miklós az öt párt támogatásával létrehozott Tiéd a Város Egyesület elnöke arról beszélt, hogy néhány hete négy párt, a Demokratikus Koalíció, a Magyar Szocialista Párt, a Lehet Más a Politika és a Jobbik Magyarországért Mozgalom kötött együttműködési megállapodást, amelyhez utóbb a Mindenki Magyarországáért Mozgalom is csatlakozott. Ezzel megvalósulni látszik a választók által régóta szorgalmazott ellenzéki együttműködés, még ha ideológiailag esetleg egymástól távolinak is tűnnek a partnerek – hangzott el.

A 12 zalaegerszegi választási körzet közül négy esetében nevezték meg a közös képviselőjelölteket, Paksy Zoltánt, az LMP helyi elnökét, Góra Balázst, az MSZP megyei ügyvezető alelnökét, a zalaegerszegi szervezet elnökét, Benke Richárdot, a Jobbik választókerületi elnökét és Keresztes Csabát, a DK választókerületi elnökét. Utóbbi az öt párt közös polgármesterjelöltje is egyben.

Szabad várost szeretnének

Az MTI-nek az esélyeikre vonatkozó kérdésére Hartmann Miklós kifejtette: a jelenlegi polgármestert „talpraesett, rátermett fiatalembernek” tartja – vele nemrég egyeztetett is arról, hogy kulturált, a városhoz méltó hangnemű kampányt fognak folytatni –, de a mögötte álló, nagyon elkorrumpálódott politikai, gazdasági, társadalmi háttérrel baj van. Ezért is remélik, hogy bejutnak a képviselőjelöltjeik, illetve esélye van a polgármesterjelöltjüknek is.

Keresztes Csaba kifejtette: nem arra készülnek, hogy baloldali vagy zöld vagy liberális Zalaegerszeget építsenek, hanem egy szabad várost szeretnének, ahol

mindenki a „tudása, felkészültsége, emberi és szakmai kompetenciái alapján tud boldogulni”, nem a politikai kapcsolatai révén.

Jelöltjeik közös frakcióban fognak politizálni

Úgy fogalmazott, hogy szükség van a városi közélet megtisztítására, ki kell vizsgálni az elmúlt évek ügyeit, ide sorolva a közvilágítás cseréjét, a járműipari tesztpálya földügyeit, vagy a többször módosított és túlárazott beruházásokat.

Kérdésre válaszolva az ellenzéki polgármesterjelölt elmondta még: megállapodásuk alapján a zalaegerszegi közgyűlésbe bekerülő jelöltjeik közös frakcióban fognak politizálni.

(Forrás: MTI)

 

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük