Connect with us

Ez a nap

Ellenzéki pártok: nem volt a héten parlamenti ülés

Megosztás

Az ellenzéki pártok szerint nem volt jogszerű a héten tartott parlamenti ülés, így nem is volt ülés. A házelnök azonban már ki is szabta a hétfői rendzavarásért az MSZP, a DK és a Párbeszéd képviselőire a pénzbüntetést.

Megosztás

Az ellenzéki pártok szerint nem volt jogszerű a héten tartott parlamenti ülés, így nem is volt ülés. A házelnök azonban már ki is szabta a hétfői rendzavarásért az MSZP, a DK és a Párbeszéd képviselőire a pénzbüntetést.

Törvénytelenségek

Harangozó Tamás, az MSZP frakcióvezető-helyettese csütörtökön a házbizottság ülése után tartott sajtótájékoztatón közölte, törvénytelenül fogadták el hétfőn a parlament ülésének napirendjét, mivel az ellenzék napirend-módosítási javaslatairól külön-külön és nem egyszerre kellett volna szavazni. Innentől kezdve az egész heti ülésezés és a büntetések kiszabása is törvénytelen volt – hangsúlyozta.

Burány Sándor, a Párbeszéd frakcióvezető-helyettese egyetértve ezzel közölte, a házbizottság ülésén is elismerték, a képviselői kártyák használata nélkül is lehetett szavazni, holott ebből korábban számos probléma volt, több országgyűlési képviselőnek is le kellett mondania, mert más szavazógépét használta.

Kövér büntetési javaslata

Ismertetésük szerint a hétfői parlamenti rendzavarásért 400-600 ezer forintos tiszteletdíj-csökkentést javasol Kövér László házelnök Bangóné Borbély Ildikónak (MSZP), Harangozó Tamásnak, Kunhalmi Ágnesnek (MSZP), Szabó Sándornak (MSZP), Tordai Bencének (Párbeszéd), Tóth Bertalannak (MSZP) és Varju Lászlónak (DK). A házelnök javaslatát az Országgyűlésnek jóvá kell hagynia.

(Forrás: MTI)

Kapcsolódó

 

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük