Kerítésen innen
A járvány áldozatául esett az idei évre Budapestre tervezett legnagyobb keresztény világ-dzsembori
Elmarad a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszust (NEK) Budapesten. Az esemény új időpontjáról néhány nap múlva döntenek – mondta Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek a közmédiának csütörtökön.
Győzött a járvány?
A bíboros azután nyilatkozott az M1 aktuális csatornának, hogy Matteo Bruni szentszéki szóvivő bejelentette, a koronavírus-járvány miatt egy évvel elhalasztják az eredetileg 2020 szeptemberére tervezett kongresszust.
Erdő Péter hangsúlyozta: Ferenc pápa döntését körültekintő mérlegelés előzte meg. A Szentszék saját egészségügyi szervezete tanulmányozta a nemzetközi járványhelyzetet, és ezt követően határoztak arról, hogy a következő két-három év nemzetközi eseményeit elhalasztják, ügyelve arra, hogy ne kerüljenek emiatt átfedésbe egymással.
Így változik a keresztény programnaptár
Az első programot, a budapesti NEK-et 2021-re, a 2021-re tervezett Családok Világtalálkozóját 2022-re, a 2022-re tervezett Ifjúsági Világtalálkozót pedig 2023-ra helyezték át.
A bíboros reményét fejezte ki, hogy a jövő szeptemberi budapesti kongresszusra már nem lesz egészségügyi kockázata a találkozónak, helyreáll a közlekedés, és az emberek lelkébe is visszatér az optimizmus.
Az eredetileg 2020. szeptember 13-tól 20-ig tervezett kongresszusra csaknem száz országból több mint 50 ezer ember regisztrált. A záró misére Ferenc pápát is várták, a budapesti Szent István-bazilika előtt pedig világóra jelzi a kongresszus eredeti időpontjáig hátralévő időt.
A találkozó programjában a liturgikus események mellett konferencia, előadások, koncertek szerepelnek.
A katolikus egyház tanítása szerint az Oltáriszentségben jelenlévő Jézus Krisztust hirdető és ünneplő egyhetes kongresszust négyévente rendezik meg.
Magyarország második alkalommal ad majd otthont az eseménynek. Az 1938 májusában Budapesten megtartott 34. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus záró, a Hősök terén bemutatott szentmiséjén félmillió hívő vett részt.
Szerző
Friss
- Apa, kezdődik! Távozik a Pride-ot szervező alapítványból egy magazin főszerkesztője az ‘ellehetetlenítő törvény’ miatt
- A KDNP-s politikus, akinek újabb szavazatokat sikerült amortizálnia – Na de Béláim, mi a cél?
- Nem tudom eldönteni, mi érdemli meg jobban az utóbbi 10 nap hülyeségdíját… – Hétvégi Lendvaiságok
- Magyar Péter úgy kell a kormány prop.-nak, mint egy falat kenyér – Na jó, most Ukrajna is bejött a képbe, de megvan az összefüggés
- Ezeknek a csillagjegyeknek igazán bulis hétvégéje lehet
- Így indult a Momentum mai tüntetése a Szuverenitásvédelmi Hivatal előtt
- Ameddig a kormány fosztogat Szentkirályi osztogat
- Michael J. Fox újra forgat – Még mindig nem vagy nyuszi, McFly
- Magyar György: áttelelő „poloskák”, nem betojni, hanem ellenállni kell
- Kiengedték a börtönből Kiss Lászlót – -A fidesz azonnal gondoskodott arról, hogy érezze a törődést