Connect with us

Ez a nap

Elment a sikerkovács – meghalt Marton László

Marton László újra a manézsban!
Megosztás

Hosszan tartó, súlyos betegség után, életének 77. évében, csütörtökön elhunyt Marton László Kossuth-díjas rendező – közölte az MTI-vel a család pénteken.

Marton László 1943-ban született Budapesten

A Színház- és Filmművészeti Főiskola rendező tanszakának elvégzése után 1968-ban kezdte a pályát a Vígszínházban. 1979-1985 között főrendező, 1987-től 2009-ig a Vígszínház igazgató-főrendezője, 2009-től 2017-ig főrendezője volt.

Tanított a Színház- és Filmművészeti Főiskolán és külföldön: Finnországban, Kanadában, Londonban is. Vendégrendezőként többször dolgozott Helsinkiben, Louisville-ben (USA), Tel-Avivban, Kanadában, Németországban.

Színházvezetőként a régi vígszínházi hagyományok folytatására törekedett

A közönség számára vonzó műsorpolitikát alakított ki: klasszikusokat, zenés darabokat, musicalokat is műsorra tűzött. Sikeres rendezései közé tartozik a Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról, a Szentivánéji álom, a II. Richárd vagy A padlás.

  • 1975-ben Jászai Mari-díjat kapott, 1984-ben Érdemes,
  • 1990-ben Kiváló művész címmel,
  • 2000-ben Hevesi Sándor-díjjal,
  • 2003-ban Kossuth-díjjal tüntették ki.
  • 2004-ben elnyerte az egyik legelőkelőbb ír színházi kitüntetést, az Irish Theatre Awards-ot.
  • 1990-től a londoni Guildhall School of Music and Drama tiszteletbeli tagja.
  • 1997 novemberében az amerikai Society of Stage Directors and Choreographers tagjai lett, elsőként a magyar színházrendezők közül.
  • 2001 óta az ír nemzeti színház művészeti tanácsadója.
  • 2009-ben a XIII. kerület díszpolgárává,
  • 2015-ben a Magyar Művészeti Akadémia levelező tagjává választották.
  • 2016-ban Prima Primissima-díjat kapott.

Veszprémben tért vissza

2017-ben szexuális zaklatási vádak miatt felfüggesztette oktatói tevékenységét a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, valamint lemondott főrendezői állásáról a Vígszínházban.
Marton László Veszprémben tért vissza a színpadra: idén februárban Moliere Tartuffe-jét vitte színre.

Szerző

3 hozzászólás

3 Comments

  1. Kovács Erzsi

    2019.09.13 09:43 at 09:43

    Nagyon kedveltem Őt.Igazi kiválóság volt a színház világában,nem csoda, hogy sok írigye és gáncsolója volt.Mert unikum volt, nagy igényű, és nagy belső lényeglátással,emberszertettel, igazi rendező óriás.És a siker mindig hoz tehetségtelen írígyeket,akik szeretnék az Ő érdemeit magukénak tudni.Akik igaz színházszerető emberek, azoknak nagyon fog hiányozni sokáig, mert nem sokan léphetnek a nyomdokaiba.
    Őszinte részvétem a családjának és a barátainak.Öröm volt Őt látni a képernyőn.Legyen könnyű a föld felette.

  2. Drexler Márta

    2019.09.13 11:57 at 11:57

    Valóban kiváló tehetség volt, aki megjárta a magasságokat és a mélységet is. Nem vitatható nagysága, sikeressége a rendezéseiben, de szexuális túlfűtöttsége miatt, amit képtelen volt irányítani, bizony lejáratta magát. Mindenesetre nagyon sajnálom. R.I.P.

  3. ecommerce

    2024.04.16 01:19 at 01:19

    Wow, fantastic weblog structure! How lengthy have you ever been running a
    blog for? you make running a blog look easy.
    The full glance of your web site is excellent, as neatly
    as the content! You can see similar here sklep internetowy

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük