Connect with us

Banánköztársaság

Élő egyenesben nézhettük, amikor egy miniszter bociszemekkel orbitálisat hazudik. Most éppen az EP-ről

Gulyás Gergely a kánikula alatt is lódít, mintha 25 fok lenne! - Hogy legyek így szabálykövető állampolgár?
Megosztás

Tágra nyílt szemekkel hallgattam Gulyás Gergely nyilatkozatát, miszerint az Európai Parlament abbahagyta volna a tevékenységét. 

Ez egy gigantikus hazugság

Egykori EP-képviselőként ugyanis megkapom, illetve hozzáférhetek mindazon információkhoz, ami az aktív képviselők munkáját szolgálja. Eszerint az EP frakciói, bizottságai és munkacsoportjai stb. bizony a szokásos menetrendben dolgoznak.

Annyi a különbség, hogy távmunkában, azaz nem kötelező az üléseken személyesen résztvenni.

A kisebb csoportok internetes konferenciák formájában tanácskoznak, az egyébként is nyilvános plenáris ülésekhez pedig írásos felszólalásokban lehet hozzájárulni, jóllehet a főbb tisztségviselők ezeken is jelen vannak.

A szavazások is működnek, ún. távszavazással

Ez abból áll, hogy a képviselők hitelesített csatornákon letöltik a szavazólapokat, és visszmenetben elküldik a szavazataikat. Nem lett több a munka, csak a munkához szükséges idő hosszabbodott meg, mivel minden művelet sokkal körülményesebb, lassabb. Semmilyen jogszabályi változás, rendkívüli intézkedés nincs a működés tartalmi kérdéseiben, az Európai Parlament egyszerűen átment távmunka üzemmódba, amely szerencsétlenségek esetére eddig is ott állt gondosan bekészítve a működési szabályzatába.

Úgy is mondhatnánk, hogy az európai intézmények általában is 100 százalékos felkészültséggel szembesültek a rendkívüli helyzettel.

Ha azt nézzük, hogy egyik percről a másikra képesek voltak-e használni a 21. századi vívmányokat, akkor arra az a válasz, hogy igen. Nagyon is.

Ez kevésbé mondható el a Magyar Országgyűlésről,

amelynek kétharmados kormányzati többsége egyszerűen lemondott a kompetenciájáról a diktatúra javára, s eszébe se jutott a vészhelyzethez alkalmazkodni.

A mai politikai show-műsor főrendezője ezenközben teljesen kirúgta az ellenzéki pártokat (is) a szerepükből, a média “mainstream” része pedig azonnal alkalmazkodott ehhez, s gyakorlatilag kihajította az ellenzéki pártok álláspontját, véleményét a nyilvánosságból. (Szokásos tisztelet a kevés, bátor kivételnek.) Minthogy az óvatos (értsd: öncenzúrázott) szerkesztőségi és esetleg szakértői megszólalásokon túl csak a kormányzatnak adnak teret,

ezért napi szórakozásunkként az marad, hogy élő egyenesben nézhetjük, amikor egy miniszter bociszemekkel orbitálisat hazudik. Most éppen az EP-ről.

figyu

Szerző

2 hozzászólás

2 Comments

  1. Cupák

    2020.04.27 23:23 at 23:23

    FizeSSnyik patkány mikor nem hazudik tessék mondani..?

  2. Szabó+Éva

    2020.05.03 12:35 at 12:35

    Egy puffasztott rizs arcú szar senkiházi kölök ez is!!!

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük