Connect with us

Sport

Elődöntőbe jutott a címvédő DVTK, kiegyenlített a MAC

Megosztás

Elődöntőbe jutott a címvédő DVTK Jegesmedvék csapata a jégkorong Erste Ligában, miután a negyeddöntő keddi mérkőzésén is legyőzte a Fehérvári Titánok csapatát, és összesítésben 4-0-ra megnyerte a párharcot.

A fehérváriaknál ezúttal Gyenes kezdett a kapuban, és alaposan megdolgoztatták a vendégek már az első harmadban. Összesen 17 lövéssel próbálkozott a DVTK, ezek közül egyet, Kulmala közeli kísérletét nem tudta védeni a Titánok kapusa. A miskolciak irányították a játékot, a hazai csapat ritkán tudott veszélyeztetni.

A második felvonást jobban kezdte a Fehérvár, amely kettős fórban is támadhatott, de nem tudott élni a lehetőséggel, Ainsworth büntetőjét megfogta Adorján. A harmad felénél megfogyatkozott a hazai gárda, ezt gyorsan kihasználták a Jegesmedvék, Magosi növelte a különbséget. Újabb két fehérvári előny következett, de a szépítés nem jött össze, míg az utolsó percben Tóth Adrián szólója után a harmadik találatukat ünnepelhették a miskolciak.

Az utolsó harmad elején mindent végképp eldöntött a DVTK: előbb Miskolczi, majd Kulmala volt eredményes. Egy fórt még kihasználtak a vendégek, Galanisz lövésébe Tóth piszkált bele, de a hatodik gólt már nem követte újabb. Az utolsó percek visszafogott játékot hoztak.

A győzelemmel a címvédő DVTK már ott van az elődöntőben, a Csíkszeredához hasonlóan.

Kóger István, Fehérvár „Ma nagyon rutinosan és fegyelmezetten játszott a Miskolc. Hagyták, hogy birtokoljuk a korongot, de nagyon kevés esélyünk volt a kapujuk elé jutni. Profi, jó képességű játékosokból álló csapat, aki pontosan tudta, hogy milyen játékra van ahhoz szükség, hogy ezt a negyedik mérkőzést is behúzzák. Sajnos nekünk nem sikerült meglepetést okoznunk. Úgy gondolom, hogy 0-1-nál még volt lehetőségünk az egyenlítésre, és akkor talán szorosabb lett volna a végjáték, de aztán emberelőnyből és emberhátrányból is betalált a DVTK, és ezzel bebiztosították a győzelmet. Gratulálok nekik, és sok sikert kívánok a rájátszás hátralévő részéhez.”

Mikael Tisell, DVTK: „Rendkívül élesek voltunk egészen a mérkőzés elejétől kezdve. Nagyon akartuk ezt a mai győzelmet, így nem adtunk nekik lehetőséget a gólszerzésre. Amikor kicsit lenyugodtunk, többször is be tudtunk találni, ami nagy segítség volt a találkozó végkimenetelére nézve. Természetesen nagyon boldogok vagyunk.”

Az előző szezonban döntős MAC a Ferencváros vendégeként nyert hosszabbításban, és ezzel 2-2-re alakította az állást.

Erste Liga negyeddöntő, 4. mérkőzések:

Fehérvári Titánok-DVTK Jegesmedvék 0-6 (0-1, 0-2, 0-3)
Gól: Rasmus Kulmala (8., 46.), Magosi Bálint (32, emberelőnyben), Tóth Adrián (40., 48., ee.), Miskolczi Márk (42.)

Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc végeredménye: 4-0 a DVTK javára.

Kiegyenlített a MAC Budapest

Kevésbé volt eseménydús az első harmad, mint hétfőn, de így sem lehetett unatkozni Pesterzsébeten. A MAC a 6. perctől kettős emberelőnyben játszhatott, és nagy tűzijátékot rendezett a hazaiak kapuja előtt, de Sevela ismét remekül védett. Nem sokkal később a MAC fogyatkozott meg, de a Fradi sem tudta kihasználni a fórt. Mégis a zöld-fehérek vették magukhoz a vezetést az első harmad végén: Németh Attila szerzett korongot, átverekedte magát három védő között, majd a kapuba lőtt.

Egy-egy kiállítás után a MAC a 27. percben egyenlített Macaulay góljával. Kiegyenlítetté vált a meccs, kevesebb helyzettel és pontatlanabb játékkal.

A harmadik játékrészben a MAC magához ragadta a kezdeményezést, és egy kipattanót Tóth Gergely lőtt a hálóba a 43. percben, vezetést szervezve a vendégeknek. Mindkét együttes rákapcsolt, felválta forogtak veszélyben a kapuk, és végül a Fradi emberelőnyben Hietamäki távoli lövésével egyenlített hét perccel a vége előtt. A hátralévő időt a MAC nyomta meg, a hazaiak kontrákkal veszélyeztettek, de nem született gól.

A hosszabbítás bő két perc után véget ért: Macaulay lépett ki, és szép lövéssel eldöntötte a meccset. A MAC először tudott nyerni az FTC otthonában ebben a szezonban.

Greg Lindquist, FTC: „Igazi rájátszásbeli mérkőzés volt. A MAC jelenleg előrébb tart nálunk, mi ezt szívvel-lélekkel harcolva igyekszünk kiegyensúlyozni. Sevela ismét extrát nyújtott, védéseivel meccsben tartott bennünket. Sajnos a hosszabbításban bármi megtörténhet, egy szerencsétlen gólt kaptunk. A képlet egyszerű: újból nyernünk kell a Tüskecsarnokban.”

Majoross Gergely, MAC:  „Az elmúlt találkozók után változtatnunk kellett pár apróságon, ezt kilencven-kilencvenöt százalékban sikerrel tettük. Rengeteg helyzetet alakítottunk ki, de még mindig nem találtunk be elégszer. A hirtelen halál mindig kiszámíthatatlan, de örülök, hogy ezúttal nekünk kedvezett.”

A felek csütörtökön a Tüskecsarnokban folytatják döntetlenről.

Ferencvárosi TC-MAC Budapest 2-3 (1-0, 0-1, 1-1, 0-1) – hosszabbítás után
Gól: Németh Attila (20.), Juhamatti Hietamaki (53., emberelőnyben), ill. Scott Mcaulay (27.), Tóth Gergely (43.), Christopher Bodó (63.)

A párharc állása: 2-2.

Forrás: MJSZ/MTI

Kapcsolódó

Hazatért a fantasztikus négyes!

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük