Connect with us

Sport

Elődöntős a magyar női vízilabda-válogatott

Megosztás

A házigazda magyar női vízilabda-válogatott 7-6-ra legyőzte az ausztrál csapatot a kedd esti negyeddöntőben, és a csütörtöki elődöntőben a hollandokkal találkozik a vizes világbajnokságon.

Megosztás

A házigazda magyar női vízilabda-válogatott 7-6-ra legyőzte az ausztrál csapatot a kedd esti negyeddöntőben, és a csütörtöki elődöntőben a hollandokkal találkozik a vizes világbajnokságon.

Az egyformán a szűk világelitbe tartozó együttesek összecsapásának azzal a háttérrel vághattak neki a felek, hogy a legutóbbi két tétmérkőzést az ausztrálok nyerték

A távoli kontinens képviselői mellett szólt, hogy – miként Bíró Attila szövetségi kapitány fogalmazott: -„brutálisan erősek”, fizikailag szinte verhetetlenek, viszont az erőfölény – ahogyan azt már Vályi Vanda, a leggyorsabb hazai hölgypólós mondta: –  sok úszással a védelmük szétzilálható, s a kreatív megoldások mellett a magyar szurkolói had is sokat segíthet. A találkozó tétje magáért beszélt: a győztes a legjobb négy közé jut, a vesztes viszont legjobb esetben is csak vb-ötödik lehet.

Vályi Vanda hozta el a labdát a ráúszásnál négyezer néző üdvrivalgása közepette, a vezetést azonban nem a 2020-ban Európa-bajnoki harmadik, a múlt nyáron Tokióban olimpiai bronzérmes magyar csapat, hanem a  tavalyi ötkarikás játékokon ötödik ausztrálok szerezték meg. Keszthelyi Rita egyenlített, Gurisatti Grétának köszönhetően pedig már a hazaiaknál volt az előny (2-1). Csakhogy a nyitónegyed végére fordított a rivális (2-3).

A második negyed hosszú perceken át a fel-le úszásokról szólt, mert mindkét oldalon elrontották a támadásokat, ám rendre kimaradtak a helyzetek, mígnem végre Keszthelyinek sikerült az egyenlítés (3-3).

A nagyszünet után folytatódott a hibákkal tarkított mezőnyjáték, kölcsönösen pontatlanok voltak a csapatok, vagy a kapusok voltak jókor jó helyen

női vízilabda-válogatott
Rybanska Natasa (j) és az ausztrál Zoe Arancini a vizes világbajnokság női vízilabda tornájának negyeddöntőjében játszott Ausztrália – Magyarország mérkőzésen a margitszigeti Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszodában. Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Érzékelhető volt az idegesség itt is, ott is, és már csaknem három perc lepergett a harmadik negyedből is, amikor Vályi a jobb alsó sarokba zúdította a labdát (4-3). Kőkemény csata zajlott a vízben, olykor kíméletlen párharc folyt minden labdáért. Harminchat másodperc volt vissza a negyedből, amikor Rybanska Natasa közelről a hálóba húzta az ötödik magyar gólt (5-3).

A záró játékrészben büntetőből szépítettek az ausztrálok, Rybanska azonban, miután remekül blokkolt, az ellenakció végén a jobb felső sarokba zúdított (6-4). Kettős emberelőnyből 6-5-re alakította az állást a rivális. Hetvenöt másodperc volt vissza, amikor Keszthelyi a jobb alsóba lőtt, harmadik találata pedig 7-5-es magyar vezetést, egyszersmind – bár egy ausztrál gól még esett – hazai győzelmet  eredményezett.           

Sikerével Magyarország válogatottja jutott a legjobb négy közé, s játszhat a döntőért csütörtökön a hollandokkal, míg Ausztrália együttese az 5-8. helyért folytathatja.

női vízilabda-válogatott
Parkes Rebecca (b) és az ausztrál Amy Ridge a vizes világbajnokság női vízilabda tornájának negyeddöntőjében játszott Ausztrália – Magyarország mérkőzésen. Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

„Egy igazi gennyes meccs volt, ma megmutattuk, hogy nemcsak vízilabdázni, hanem küzdeni is tudunk. Az ausztráloknak ilyen a játékuk, természetesen ebben fel lehet őrlődni, de ezúttal mi nyertük ezt a kegyetlen fizikai csatát. Közhely, de minden világversenyen a negyedöntő a legnehezebb meccs, ezt most hozta a csapat, amivel teljesítette a legfontosabb feladatát” 

– értékelt a találkozót követően Bíró Attila.

A találkozó legjobbja a kapitány Keszthelyi Rita volt, aki három góllal és számos kiváló védekezéssel járult hozzá a sikerhez

A világklasszis játékos szerint az elején türelmetlenül játszott a csapat, többször is elhamarkodottan választották a lövést – miközben Parkes emberfeletti munkát végzett centerben -, ugyanakkor bíztak magukban és a taktikájukban, ami végül be is be is jött. Hozzátette, bízik abban, hogy ezzel a sikerrel lekerült a csapatról a teher és a hollandok ellen felszabadultan játszhat.

Női vízilabda-világbajnokság, negyeddöntő

Magyarország-Ausztrália 7-6 (2-3, 1-0, 2-0, 2-3)
Gól:
 Keszthelyi 3, Rybanska 2, Gurisatti, Vályi 1-1, illetve Halligan 3, Kearns, Arancini, C. Andrews 1-1.

Hollandia-Görögország 12-7 (3-1, 3-2, 3-3, 3-1)
Egyesült Államok-Spanyolország 13-8 (3-3, 3-2, 5-3, 2-0)
Olaszország-Franciaország 17-7 (3-2, 4-1, 6-1, 4-3)

A csütörtöki program

Elődöntő (Margitsziget):
Egyesült Államok-Olaszország 16.00
Magyarország-Hollandia 21.00

Az 5-8. helyért (Margitsziget):
Franciaország-Spanyolország 14.30
Ausztrália-Görögország 19.30

Forrás: MTI

Nyolc között a magyar női vízilabda-válogatott

Friss híreink

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük