Sorting by

×

Előválasztási bolhacirkusz Zuglóban – egyre kínosabb a helyzet

A jelenleg más végsebességre pörgött ellenzéki előválasztás talán egytelen (na jó nem) szégyenfoltja, ami Zuglóban történik. A már-már tengerikígyó hosszúságú  elő-botrány legújabb fejezete szerint Tóth Csaba, a kerület jelenlegi MSZP-s országgyűlési képviselője nem ment el a Partizán által szervezett vitára, ahol szemtől szembe állhatott volna kihívójával, a Momentum-támogatta Hadházy Ákossal. 

Tóth inkább a Zugló TV-ben vitázna

Valójában nem volt meglepetés Tóth távolmaradása, a szocialista politikus már hetekkel ezelőtt jelezte, hogy ő inkább Zugló TV-ben szeretne szembe kerülni kihívójával. Ezt azzal indokolta, hogy véleménye szerint

„itt lehet a legátfogóbban tájékoztatni a Zuglóiakat, hiszen szinte minden háztartásban a tv csatorna jelen van és nem szükséges külön internet vagy speciális alkalmazás ahhoz, hogy a jelölti vitát nyomon követhessék.”

Pénteken 15 órára várja Hadházyt a Zugló TV-be – írja cikkében a Telex.

Fekete-Győr Tóth Csabáról: még mindig megéri nektek ezzel az emberrel közösséget vállalni?

Ezt pedig Fekete-Győr András írta. Facebook-bejegyzését azoknak a miniszterelnök-jelölti ellenfeleinek címezte, akik a szocialista politikust támogatják Hadházyval szemben.

„Kedves Karácsony Gergely, Dobrev Klára, Jakab Péter: még mindig megéri nektek ezzel az emberrel közösséget vállalni? Mert szerintem nincs helye az ellenzékben olyanoknak, akik a demokrácia legalapvetőbb elemét, a vitát sem vállalják”

– fogalmazott a Hadházyt támogató Momentum elnöke. Tóth Csaba mögé állt be az előválasztáson az MSZP–Párbeszéd mellett a DK és a Jobbik is.

A Momentum elnöke az elmúlt hónapokban többször is korrupcióval vádolta Tóthot. A szocialista politikus szerint ugyanakkor tévedés Zuglóban keresni a korrupciót, mert ott nincs. A Partizánnak adott interjúban arról beszélt, hogy a hatóságok eddig mindenben neki adtak igazat. Nemrég azt is mondta, hogy „egy aljas, módszeres lejáratókampányt” indított ellene Hadházy és a Momentum, de ő sem fogja ezt annyiban hagyni, és utalt arra is, hogy Hadházy múltjából is előkerülhet valami a kampány során.

Mint írtuk, jól jelzi a zuglói előválasztási kampány intenzitását, hogy már az aláírásgyűjtés során is összekaptak az aktivisták, arról pedig a korábbi elemzésünkben írtunk, hogy akár Karácsony Gergelyt is megsebezheti Hadházy zuglói indulása. Budapest 8. választókerületében az elmúlt két országgyűlési választást Tóth Csaba nyerte, legutóbb a szavazatok 47 százalékát zsebelte be, míg fideszes ellenfele, Jelen Tamás 35 százalékon végzett.

Az előválasztás első fordulóját szeptember 18–26. között tartják, a második forduló pedig október 4. és 10. között lesz. A pártok azt ígérik, hogy október 23-án már közös miniszterelnök-jelölttel és 106 közös egyéni jelölttel állnak ki a választók elé – fejeződik be a Telex cikke.

Előzmény

 

előválasztás

átver
A Banánköztársaság rovatban megjelenő írások nem minden esetben képviselik portálunk véleményét.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.