Ellenzék, elég nagy a gáz, de van megoldás! Az előválasztást trollkodni vágyó csapatok már a spájzban dekkolnak, de….

Százezer tudatos fideszes résztvevő az ellenzéki előválasztáson elég lehet ahhoz, hogy megváltoztassa akár kétmillió valódi ellenzéki szavazó akaratát – ezt Mérő László matematikus pszichológus, egyetemi tanár (ELTE) számította ki, és írta meg a Telex.hu-n megjelenő publicisztikájában. Magyar György, az előválasztás egyik szervezője, a Civil Választási Bizottság elnöke naivan az ATV Híradójának azt mondta, hogy fontos Mérő László felvetése, azonban ő nem számít arra, hogy a Fidesz meghekkelné az előválasztást.

Ellenzék, figyúzzatok!

A matematikus az egyszerűség kedvéért három ellenzéki jelölttel, Karácsony Gergellyel, Jakab Péterrel és Dobrev Klárával példálózik, feltételezve, hogy az előválasztás második fordulójára ők maradnak.

“Minden úgy történik, ahogy a szervezők remélik, és sikerül mozgósítani az előválasztás második fordulójára 2 millió ellenzéki szavazót. Példánkban most ők 750 000 – 650 000 – 600 000 arányban szavaznak Karácsonyra, Dobrevre, illetve Jakabra. Ez eléggé meggyőzően egyértelmű választói akaratot mutat és indokolja, hogy mindenki felsorakozzon Karácsony mögé.

Most képzeljük el, hogy Orbán úgy érzi, hogy a jobboldali körökben Gyurcsánynénak nevezett Dobrevet le tudja győzni, Karácsonytól viszont tart. Ez esetben Orbánnak elég 100 001 embert mozgósítania, hogy menjen el az ellenzéki előválasztásra, és szavazzon Dobrevre, és már meg is fordította az eredményt Dobrev javára. De ha Orbán netán inkább Jakabot szeretné ellenfélnek, ahhoz is elég 150,001 fideszes előválasztó”

– írja Mérő.

Miért pont ezt ne?

Szerinte tehát hiába mozgósít az ellenzék sikeresen nagyon sok embert az előválasztásra, a Fidesznek elég kevesebb, mint tizedannyit mozgósítania, hogy az ő választottja nyerjen.

Mérő szerint csak úgy lehetne mindezt megakadályozni, ha nyilvánosságra hoznák, hogy kik szavaztak az előválasztáson, de továbbra is titkos lenne, hogy ki kire szavaz. Az a lista szerinte akkor jó, ha teljesen nyilvános, és járásonként, kerületenként, vagy akár utcánként elérhető.

“Így minden helyi szavazólistán ki fogják tudni bökni az ott élők, hogy ki az, aki köztudottan fideszes, és mégis szavazott az ellenzéki választáson, tehát idegen esküvőre ment el hívatlan vendégként. Ez talán elrettentheti a valójában nem ellenzéki szavazók egy részét – de van egy fontosabb haszna is a dolognak, és az már megint csak matek”

– írja a matematikus.

Orbán és az Ő erkölcsi magassága-mélysége

“Azzal, hogy ezt kifejtettem, nem tippeket akarok adni a Fidesznek, rájönnek ők erre nélkülem is. Sőt, lehet, hogy a Fideszben ezt már régen végiggondolták. Talán már azt is tudják, hogy nagyjából mennyi trollszavazóra lesz szükségük, mert ha akarják, nagyon pontos közvéleménykutatásokat tudnak csinálni – ezt onnan tudom, hogy néhány kiváló volt tanítványom dolgozik időnként ilyen munkákon. De az is lehet, hogy ezt majd csak közvetlenül az előválasztás második fordulója előtt fogják megmérni, akkor még pontosabb és megbízhatóbb eredményt kaphatnak.

Orbán nagyon távol áll már az olyan erkölcsi magasságoktól, ahol elítélik az ilyen magatartást, már régen nem Nyugat-Európa vagy Amerika a példaképe. Ráadásul Orbánnak még csak nem is kell valami durva nagy disznóságot csinálnia ahhoz, hogy a dolgok így alakuljanak.

Elég, ha egyszer-kétszer csendesen elpöttyenti, hogy számára X főnyeremény lenne ellenfélnek. Lesz egy-két százezer Fidesz-hívő, aki ért majd a ki nem mondott szóból is, így tudni fogja, mi a dolga, és elmegy az ellenzéki előválasztásra X-re szavazni.”

De ha a felmérések azt mutatják, hogy spontán módon nem lenne elég ilyen Fidesz-hívő, a Kubatov-lista majd segít,

hogy a megfelelő számú embert diszkréten tájékoztathassanak, mit vár tőlük a haza. Az ellenzéki sajtó talán pampog majd egy kicsit, ha néhol szagot fog, de túl nagy botrány nem lesz belőle. Szerintem Orbán már most dörzsöli a tenyerét: az ellenzék óriási erőfeszítésekkel létrehozza azokat a látványos kereteket, ahol majd egy maroknyi Fideszes megválasztja az ő leendő ellenfelét.

Attól félek, hogy az ellenzék azt hiszi majd a sikeres előválasztás után, hogy mindent megtett a győzelemért, miközben lelkes naivitásával győzelemre segítette a ravasz miniszterelnököt, aki ezt a remek huszárcsínyt végrehajtotta.”

Rettentésre fel!

Szerinte a helyi ellenzéki közösségek a szavazók listája alapján

“nagyjából meg tudják ítélni, hogy ott összesen hányan lehettek nem őszinte ellenzéki, hanem köztudottan fideszes szavazók”,

így azt is ki tudják majd szűrni, mennyi lehet a trollszavazat.

 

mérő

A Banánköztársaság rovatban megjelenő írások nem minden esetben képviselik portálunk véleményét.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük