Connect with us

Kultúra

Előzetesben a nőverő gyilkos

Előzet_
Megosztás

Egy 31 éves férfit vettek őrizetbe a Pest megyei rendőrök, aki a gyanú szerint 2018. március 1-jén este Szigetszentmiklóson bántalmazott egy nőt, aki ennek következtében életét vesztette. A bűnügy vizsgálata tart.

a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya folytat büntetőeljárást emberölés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt egy 31 éves férfi ellen.

A nyomozás adatai szerint F. Zs. Lóránd budapesti lakos 2018. március 1-jén este egy Szigetszentmiklóson lévő szálláshelyen bántalmazta az egyik alkalmazottat, amelynek következtében a hölgy olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy életét vesztette. A férfit a helyszínre érkező járőrök fogták el, majd állították elő.

A férfit emberölés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki gyanúsítottként a nyomozók, őrizetbe vétele mellett a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya előterjesztést tett előzetes letartóztatásának indítványozására, amelyet az illetékes bíróság 2018. március 4-én elrendelt.

Egyéb bűnügyek országszerte

Az elmúlt 72 órában a rendőrök 103 személyi sérüléses közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, melyből 3 halálos kimenetelű balesetben 3 személy életét vesztette, 24 közlekedési baleset súlyos és 76 könnyű sérüléssel végződött.

A szolgálatot ellátó állomány összesen 535 személyt fogott el, közülük 115 főt az ellenük elkövetett bűnügyek miatt érvényben lévő körözés alapján, 349 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten. 547 személyt állítottak elő, köztük 279 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt és további 32 személyt ittas vezetés gyanúja miatt. Biztonsági intézkedést 453 esetben foganatosítottak.

(Forrás: ORFK)

Kapcsolódó:

Rendőrkézen a debreceni gyilkosság gyanúsítotja

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük