Blogbazár
Elszámolási vita – Így nevezik úriemberül a maffián belüli leszámolásokat
Láttunk ilyet itthon is, nem is keveset. Hogy a Fidesz fedőnevű magyar cosa nostrában hogyan fog lezajlani a végkifejlet, nem tudjuk még, de rövidesen látni fogjuk.
Én már semmit sem zárok ki, lássuk, hogy miért
Itt van ez a Simonka-ügy. Egy a rahedli vérnarancs helytartó közül, pont ugyanúgy lopott, mint a többi, persze a nagyját leadva O1G-nek, hogy Mészáros Lőrinc álnéven felvásárolhassa belőle az országot.
Csakhogy Simonka most súlyos vádakkal bíróság előtt áll
Márpedig nem csak mi tudjuk, hogy csak azt készíti ki Polt ügyészsége, akit a Gazda akar, hanem a narancs-zsoldosok is. És a maffiákat két dolog köti össze: a közös biznisz, és a hallgatás parancsa, az omerta. Működött is az utóbbi kilenc évben, soha nem lett meghurcolva és megbüntetve egy narancsnyik sem. Mert a hallgatás parancsa nemcsak a mezei helytartókra, hanem a keresztapára is vonatkozik.
Ha úgy tetszik:
védelmi pénzként adják le a közbeszerzési mutyik zsíros jövedelmének nagyját a helyiek a központnak. Ha a keresztapa többé nem tud, vagy nem akar megvédeni, akkor ott a bizniszt újra kell írni.
Elszámolási vita keletkezik, ami tudjuk, mit jelent a valóságban. Leszámolást. De ennél még súlyosabb a helyzet: a Gazda maga támad egykori udvaroncaira, ez pedig sokkal több, mintha csak a védelmet tagadná meg tőlük. Üzenet ez minden fidesznyiknek, de hibás üzenet. Mintha O1G nem ismerné saját beosztottjait.
Ha gazemberekből kovácsolsz magadnak bandát,
akkor az pont úgy fog működni, akkor is, ha nem akarod. A keresztapa megszegte a hallgatás parancsát, és ezzel hadat üzent a teljes hadseregének. A sajátjának. Amelyik pontosan tudja, hogy nem az ő választókerületében mállik szét a fidesznyik szavazótábor, hanem mindenütt. Nem a helytartó a főbűnös, hanem a király meztelen. Lennék pók a falon, mikor O1G leül számonkérni a beosztottjait.
Érzésem szerint ez lesz az utolsó ilyen köre
Aztán hogy az elszámolási vita a gyakorlatban milyen formában történik meg, azt meg meglátjuk. Főleg, ha nyerünk Győrben. Egy biztos: nem kötnék a felcsútival egészségbiztosítást.
Szerző
Friss
- Mit érdemel az a Bohár, aki ‘sejtet’ és ezzel ‘mérgez’?
- Lázár: ‘a húsvéti nagytakarítás készen van, következhet a normalitás és a jólét programja!’
- Újabb ‘csurrant-cseppent’-sztori Tiborcz István -Orbán-vő- főszereplésével
- ‘Drága’ -a szó szoros értelmében!- Kollár Kinga! – 20 milliót feccölt a kormányprop. a lejáratására
- 6.700 milliónkba fájt a legutóbbi két nemzeti konzultáció – Mit tippel, mennyit égetnek el erre 2025-ben?
- ‘Szia Urak, megcsináltuk!’ – Lehallgatást gátló telefontok-ajánlás a Magyarországra utazó EP-delegációnak
- Varju: Orbán Viktor feltette magára az elé dobott kínai pórázt
- Akkora maflást kapott Schmidt Mária Juszt Lászlótól, hogy a fal adta a másikat
- 200 milliós pert nyertek úszók a magyar álam ellen
- Brüsszelben nem éri meg sunyinak lenni – EU-s vizsgálat Orbán Balázs MCC-jének cége ellen