Connect with us

Kerítésen innen

Ember barátjáról, nép „jótóllú újságírójáról” ismerszik meg? – Na ne már…!

gajdics
Megosztás

Gajdics Ottó a Szabad Föld hetilap főszerkesztője, két héttel ezelőtt kapta meg az első alkalommal odaítélt, a Médianéző Központ által alapított Jótollú magyar újságíró díjat.

A szégyen közös….

Gajdics Ottó szerint az IKEA azt sem tudja, mi az a bútor, nem azt, hogy mi az a család. Szerinte a családnak a Bibliától kezdve, rengeteg nagyon szép, nagyon pontos meghatározása van, de az, amit az IKEA mond, egyáltalán nem tartozik közé, de nem is kell, hogy közé tartozzon, mert, mint kijelenti

„mi toleránsak vagyunk, mi befogadók vagyunk, mi együtt tudunk élni velük, úgy, ahogy a száraz kutyapiszokkal az árokparton, még csak föl sem rúgjuk őket.”

Tolerancia díjat Gajdicsnak!

Gajdics Ottó érdekes okfejtése az HírTV-re költöztetett Sajtóklub című műsorban hangzott el, melyben az IKEA egy korábbi Twitter-bejegyzésére reagált, melynek szlogenje:

„Nem kell ahhoz konferencia, hogy tudjuk, mi a család”

„A család az, akivel megosztod az ágyadat, az asztalodat, a fogkefetartódat. A család az, aki ismeri a wifi-jelszót, aki nem csinál problémát abból, hogy a vécédet használja, és a vécékefédet is. A család, aki megjön, anélkül, hogy előtte szólna, aki azt mondja, »ma este én főzök«, a család, akitől otthon érzed magad. Ez természetes, nem? Természetes”

Bayer nem csípi, ha lebukik – „Szokjanak le végre arról, hogy mindenkit b@szogatnak!”

Heti Gajdics-performansz – ha így folytatja, jöhet az infarktus-manó

Forrás

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük