A zseninevelés titka – Polgár projekt a Világsakkfesztiválon

Valójában nem nehéz megérteni, hogy egy ország gazdagságát ma már nem az ásványkincsek biztosítják elsősorban (kivéve a kőgazdag kőolajországokat, amelyek a föld alatti kincsükből viríthatnak ideig-óráig), hanem az emberi képességek kibontakozása, a szellemi erők felturbózása. Nevelés, oktatás repít fel olyan országokat, mint Szingapúr vagy Finnország.

Vajon mi is ott lehetnénk a csúcson? Már nem tudom…

A Polgár projekt-ből tanulhatnának, akiknek egy országot kellene „tanítani” – vezetni.

Persze, amit Polgár László csinált, az ma nem ismételhető tömegesen. Ugyanakkor biztos vagyok benne, hogy néhány évtized múlva az ő módszerének hasznosítható elemei adják majd az oktatás lényegét. „És addig? addig nincs megnyugvás, / Addig folyvást küszködni kell…”

Kepes András és Kóbor János egy korábbi Polgár szimultánon

Tudom, számosan nézték a Polgár kísérletet gyanakodva, sőt ellenségesen. Volt idő, amikor Polgár Lászlót el akarták ítélni, mert a lányait nem a hivatalos iskoláztatás korlátos (vagy korlátolt?) intézményébe járatta. Vagy megvádolták diktatórikus nevelési módszerekkel, akiknek fogalmuk sem volt, hogy mit és hogyan csinált. Régi magyar átok, hogy tudatlan, sikertelen és buta ad tanácsot.

A Polgár család nem titkolja hogyan kell zsenit nevelni. Annyira nem titkolja, hogy már évek óta megrendezi ősszel a Világsakkfesztivált, amelynek gazdag programjában minden felelősséggel bíró szülő és kíváncsi gyerek közel kerülhet a csodához.

Nemzedékek csatája

Az idén, október 13-án, szombaton a Magyar Nemzeti Galériában dúskálhatnak a résztvevők a sakk, a kreativitás, a játék örömeiben. Lesz ott Chess Challenge Sakkverseny azoknak, akik szeretnék megmérettetni sakktudásukat nemzetközi környezetben. Lesz marcipánból kézműves figurák készítése a kicsiknek, lesz játszótér sakkdominóval és sakkpuzzle-val. És persze lesz Nemzedékek csatája, amelyben generációk csapnak össze, és lesz Polgár szimultán, ahol a Polgár lányokkal mérkőzhetnek, akik akarnak, s mernek.

Ez is sakk. Szélsőérték

A sakkboksz

A Banánköztársaság rovatban megjelenő írások nem minden esetben képviselik portálunk véleményét.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük