Connect with us

Banánköztársaság

Az embertelenség, az arcátlanság és a kitolás – nincs új a nap alatt 12.

fidesz
Megosztás

Az embertelenség

Valahol mindig fölfeslik a fidesz-szövedék, és kibújik belőle az embertelenség. Valami rejtélyes módon csak náluk jelenik meg az embertelenség és a brutalitás. Valami miatt ebben a pártban sűrűsödik a gonoszság.

Egyik parlamenti képviselőjük rendszeresen bántalmazta feleségét, volt úgy, hogy az asszony a bántalmazás miatt kórházba került. Másik parlamenti képviselőjük ugyancsak rendszeresen pofozta, rugdosta feleségét, hol kenyérvágó késsel, hol disznópörzsölővel fenyegette. Később élettársán folytatta a testedzést, mígnem annyira megverte, hogy a következményektől menekülve kénytelen volt vak komondor mögé bújni. Egy egyházi kórház vezetője (feltehetően megbízható keresztény elvtárs) brutálisan megkínozta és savval leöntötte szeretőjét. Egy falusi polgármesterük azzal szórakozott, hogy farkánál fogva egy macskát lóbált egy kondér fölött. A miniszterelnök személyes tanácsadója idős embereket ütlegelt és rugdosott az utcán, és gazdája nem cserélte le. Bizonyára tetszenek neki az ilyen férfias harci tettek.

A fenti esetek kis jóindulattal a magánélet szférájába utalhatók, mert legfeljebb egy-egy feleség, szerető, idős házaspár vagy macska bánja. Nagyobbik baj az, hogy politikusként szétterítik az embertelenséget. Például amikor a legnagyobb kánikulában zárják el a cigányok lakta gettó közkutait. Akiben az emberségnek legalább a szikrája pislákol, annak ilyen eszébe sem jutna. Abban a politikusban is valami torz személyiség fészkelhet, aki megtiltja a szegényeknek a kirakott lomok közti turkálást, mint ahogy abban is, aki megtiltja az útszéli diófák alatti diószedést.

Nem kevésbé embertelen, ahogy a rokkantakkal elbántak.

Sikerült kiválasztaniuk azokat az orvosnak nem nevezhető hóhérokat, akik jó pénzért hajlandók voltak munkaképtelen embereket munkaképessé nyilvánítani. Akik pedig végképp nem küldhetők vissza az „egyre jobban teljesítő” munkaerőpiacra, azokon bosszút állnak: vagy csökkentik rokkantsági ellátásukat, vagy hónapokig nem hozzák meg a határozatot, és addig egy fillért sem kapnak jogos járandóságukból. A legilletékesebb elvtárstól tudjuk, hogy Magyarország kísérleti laboratórium. Itt kísérletezik ki azt is, hogy túlélhető-e levegővétel nélkül egy-két hónap fél lábon.

Milyen erkölcs vezérelte azokat, akik nincstelen hajléktalanok ellen hoztak büntetőtörvényt, mert nincs hol lakniuk? Akik a szegényeket arra kényszerítik, hogy halottaikat maguk kaparják el a temetőben elkülönített gettóban?

Ezeket az embereket nem mind Orbán Viktor válogatta ki személyesen, de az embertelen hangütést ott fent jól megadta. Például amikor bosszút állt Iványi Gáboron, mert ellenzéki tüntetéseken merészelt ellene szónokolni. Olyan egyházügyi törvényt rendelt, amely megsemmisíti Iványi életművét. Nem érdekli, hogy pitiáner bosszúvágyában több ezer élettel játszik: hajléktalanszállókon lakó szerencsétlenek, különleges iskolákban tanuló szegény sorsú gyerekek, támasz nélkül maradt, idősotthonokban élő öregek életét kockáztatja. Vagy amikor – a kormány agrárkoncepciójának is ellentmondva – brutálisan lerombolja az európai hírű kishantosi biogazdaságot és a rá épülő népfőiskolát, semmivé téve ezzel több száz család megélhetését, csak azért, hogy bosszút állhasson Ángyán József körén.

Lent megértették az orbáni sugallatot. Tódulnak a párthoz azok az emberek, akik ráéreztek arra, mit vár a vezér. És mivel belső indíttatásuk megvan az embertelenségre, jól érvényesülnek Orbán rendszerében.

De nem csak a pártban gyülekeznek az embertelenek, a kegyetlenség leszivárog a mindennapokba is. Rendőreik és közterület-felügyelőik is vérszemet kaptak. Brutálisan vernek szét békésen karneválozó társaságot, fokozott ellenőrzésnek nevezett zaklatással aláznak meg törvénytisztelő állampolgárokat, hárman tepernek le egy idős tanárnőt, mert tiltakozni mer az eljárásuk ellen. A buszsofőr lezavar a buszról egy 65 évesnél feltehetően idősebbnek kinéző, bottal járó 80 éves öregembert, mert nem az első ajtón szállt fel, és nincs nála személyi.

Az arcátlanság

A Fidesz 2008-ban elhatározta, hogy – a Kisgazdapárt és a KDNP után – újabb dialektikus műveletet hajt végre, és megszüntetve megőrzéssel bekebelezi az MDF-et is, utolsó riválisát a jobboldalon. Ezért aztán megbízott egy közelinek látszó maszek titkosszolgálatot, hogy figyelje az MDF makrancoskodó vezetőit. Csakhogy a disznóság valahogy kiderült, Dávid Ibolya nyilvánosságra hozta a cselszövést bizonyító hangfelvételt. Mire a lebukott párt közelinek látszó ügyészsége arcátlan cinizmussal nem a bűnöst perelte, hanem az áldozatot ültette a vádlottak padjára. Majd fokozva az arcátlanságot, a kormányra került párt – kártérítés címén – 265 millió forintot tett kedves cége zsebébe az állam pénzéből.

Az uralkodó Párt ellopta az állampolgárok magánnyugdíj-pénztári befizetését, és arcátlan cinizmussal nem azokat kényszerítette nyilatkozatra, akik megtévesztő zsarolása nyomán felmondták a szerződésüket. Azoknak kellett sorban állniuk a téli zimankóban, akiknek nem kellett semmit csinálniuk a szerződéssel.

Az uralkodó Párt vejének családja jó sok fát lopott,

de az államapparátus nem vetette magát a tolvajok után, hanem arcátlan cinizmussal a károsultakat kötelezte az engedély nélkül kivágott fák pótlására. Pénzbüntetés terhe mellett.

Az uralkodó Párt családi intézője fényes nappal ellopta egy juhász évek alatt összegyűjtött, ötszázezer forintnyi trágyáját, de nem engedték be a rendőrségre, hogy följelentést tegyen. Viszont följelentették, és példás gyorsasággal megbüntették a juhász 76 éves apját, mert lekaszálta az intéző négyezer forint értékű lucernáját. És még a kaszáját is elkobozták.

Miután különféle formaruhákba öltözött rasszista hordák hónapok óta rettegésben tartották a megyében élő cigányokat, egy jobbikos rendezvény alkalmával Sajóbábonyban elszakadt a cérna. Néhány cigány félmillió forinton túl gyógyuló sérülést okozott egy Jobbik-szimpatizáns autójában. A Párt közelinek látszó ügyészsége nem garázdaság miatt indított eljárást a gárdavonulásokkal saját lakhelyükön fenyegetett romák ellen, hanem arcátlan cinizmussal éppen a kisebbségek védelmét biztosítani hivatott jogszabály alapján ítélték őket súlyos börtönbüntetésre.

Ezekkel a cinikus húzásokkal megüzenték, hogy aki le meri leplezni a Párt törvénytelenségeit, aki meg akarja védeni jogait, aki szóvá meri tenni, ha a Párthoz közeli család vagy a legfőbb úr intézője meglopja, az számíthat a megtorlásra.

A kibaszás

Ép ésszel föl nem fogható, miért hozott a kormány olyan rendeletet, hogy minden hatodik életévét augusztus 31-én betöltött gyereket kötelezően be kell iskolázni. Évtizedeken keresztül működött az a szisztéma, hogy az óvoda és a szülő közösen eldönthette, elég érettnek tartja-e amúgy teljesen normális gyerekét arra, hogy megkezdje az iskolát, vagy inkább maradjon még egy évig az óvodában. Ez nem okozott semmilyen zavart, sőt, némileg korrigálni tudta a nem egyformán fejlődő gyerekeket amúgy rugalmatlanul kezelő iskolarendszer hibáit. Ugyanígy nehezen felfogható a délután négy óráig kötelező iskolai tartózkodás, amely a családok önrendelkezési jogát csorbítja.

A puszta kibaszás kategóriájába esik az is, hogy minden vendéglátóhelyen betiltották a dohányzást. Nem adták meg még azt a lehetőséget sem, hogy egy-egy vendéglős maga dönthesse el, dohányos vagy dohánymentes éttermet akar-e üzemeltetni, a vendég pedig maga dönthessen, hova ül be. Mi ez, ha nem egyes csoportok szívatása? Mi ez, ha nem a hatalommal való visszaélés? Akárcsak az utca bizonyos helyein vagy a parkokban megtiltott dohányzás. A levegő tisztasága biztosan nem lehetett szempont, hiszen egy cigarettázó ember egy év alatt nem bocsát ki annyi káros anyagot, mint egy autóbusz fél perc alatt. Azt szívhatja a megállóban várakozó.

Eddig a dohányos bárhol kaphatott cigarettát, most gyalogolhat vagy utazhat kilométereket, amíg Nemzeti Dohányboltot talál. (Központi helyen akár hármat is egymás mellett.) Ha pedig nem volt elég körültekintő, és este fogyott el a dohányneműje, akkor hiába van a közelében benzinkút vagy éjjel-nappal nyitvatartó kisbolt, cigarettához csak másnap reggel jut. Az egészségvédő indoklás hazug, mert a törvényalkotó sem gondolta komolyan, hogy azért fog valaki leszokni a dohányzásról, mert nem kap cigarettát az első sarkon.

Az orvosok ésszerűtlen nyugdíjazása révén kialakuló helyzet orvoslására vigaszágat nyitottak: ha valakire szükség van, és tovább akar dolgozni, kérvényezheti, és majd maga a miniszterelnök engedélyezi. Vagy nem. Miért is kell kuncsorognia annak, akinek a munkájára a társadalomnak szüksége van?

Az új pedagógus életpálya bevezetésének első lépéseként eltöröltek minden szakmai teljesítményt

Ennyire értékeli a tudást az Orbán-kormány. Ugyanabba a kategóriába kerül a most végzett kezdő, mint a több egyetemet végzett vagy több szakvizsgával, netán doktori vagy kandidátusi fokozattal rendelkező nagy tapasztalatú és nagy tudású tanár. És ha feljebb akar kerülni, kérvényezheti, várhat éveket, és írhat portfóliót. Jelenhetett meg akár több szakkönyve is, az mind semmi a portfólióhoz képest.

Ezeknek a rendelkezéseknek semmi hasznuk nincs, a színtiszta kibaszás kategóriájába esnek. Arra a szovjet gyakorlatra emlékeztetnek, amikor a hatalmas moszkvai GUM áruház sok ajtajából egyetlen egyet nyitottak ki, és az emberek egymást lökdösve azon préselődtek be és ki. Annak is csak egyetlen értelme volt: lássátok emberek, úgy játszadozunk veletek, ahogy akarunk. Mert a parlamenti kétharmad birtokában ezt is megtehetik.

Andor Mihály

(Galamus, 2013. október 30)

Kapcsolódó:

Ha én kormány lennék – nincs új a nap alatt 11.

A jövő értelmisége – nincs új a nap alatt 10.

Vásároljon magyar árut – nincs új a nap alatt 9.

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük