Connect with us

Ez a nap

Emeletes kifogások emeletes vonat-ügyben

vonat
Megosztás

A MÁV ígéretével ellentétben, nem februárban, csak márciusban indulnak az emeletes vonatok Magyarországon. A késés okait boncolgatja a Magyar Nemzet is.

Ilyen lesz a napi-jövő

A Stadler hatszáz ülőhelyet biztosító kétszintes motorvonatain korszerű utastájékoztató rendszer, tágas utastér, wifi, mobiltelefonok és laptopok töltésére alkalmas hálózati csatlakozók, valamint korszerű kamerarendszer lesz.

„Úgy tudjuk, hogy az emeletes motorvonatokat gyártó Stadler alvállalkozóinál jelentkező munkaerőhiány jelentősen lassította a munkafolyamatokat. Ezenkívül az is érződik, hogy egyre inkább jellemzők a korábbiaknál lényegesen hosszabb szállítási határidők az európai vasúti járműgyártó piac beszállítói láncolatában. A gyártást egy vis maior esemény is nehezítette: tavaly májusban Németországban az esőzések áradást okoztak, és a Stadler ajtóbeszállítójának kasseli gyára víz alá került. 

A motorvonatok ajtórendszerét szállító cégnél a vízkár ­miatt leállt és azóta is akadozik a gyártás. A tizenegyedik jármű már legyártott ajtórendszerét az áradás teljesen tönkretette, így azokat újra kell gyártani. Ez az esemény több más európai vasúti projektben is fennakadást okozott.” Írja a MAGYAR NEMZET.

 Előtörténet

Ha valakinek elkerülte volna a figyelmét, arról van szó, hogy az idei év egyik sikertörténetében a MÁV olyan új, emeletes vonatokat szerzett be, amik nem férnek be a különböző vonalakon lévő alagutakba, például a Déli pályaudvarnál lévőbe. Ilyenkor nincs más megoldás, át kell építeni az alagutakat, erről kérdezte a DK-s Oláh Lajos az innovációs minisztériumot a parlamentben. A tárca államtitkára, Cseresnyés Péter azt válaszolta, hogy

  • a kormány magas színvonalú közösségi közlekedést fejleszt;
  • ezek az új vonatok egyáltalán nem is közlekednénk minden vonalon;
  • a nem minden vonalból is összesen egy helyen szűk a keresztmetszet;
  • és abba az alagútba is beférnek amúgy a vonatok, csak akkor a kocsi teteje és a felső vezeték között nincs elég hely;
  • de végül itt sem akarják használni őket;
  • vagy ha mégis, akkor 3.6-5.5 milliárd forintból megvan az alagút átalakítása.

Több fotó is keringett különböző Facebook-csoportokban pénteken délután, melyek arról tanúskodtak, hogy a MÁV-Start első emeletes vonata már elhagyta a gyárat és gurulásra képes – írta a hvg.hu.

 

 

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük