Connect with us

Ez a nap

Ők a kormányhatalom utolsó ujjpercei – Emelik a kormányhivatali dolgozók bérét

pénz
Megosztás

Mintegy 32 milliárd forintból emeli a kormány a területi közigazgatásban dolgozók bérét, legalább 10, de átlagosan 18 százalékkal, és a cafeteria-rendszert is újra bevezetik áprilistól a területi közigazgatásban.

Ők a kormányhatalom utolsó ujjpercei

A közlemény szerint a megemelt fizetést áprilistól, 2020. január 1-jéig visszamenőleg kapják majd meg a fővárosi és megyei kormányhivatalok, valamint a járási hivatalok ügyintézői és tisztviselői.

Hozzátették, az illetményemelés során a kormány figyelembe veszi a regionális munkaerőpiaci hatásokat, így a 19 megyei és a fővárosi kormányhivatalban dolgozó kormánytisztviselők illetményét a szellemi foglalkozásúak adott megyére jellemző átlagkeresetéhez igazítják.

A KSH területi adatai alapján differenciált béremelést az indokolja,

hogy egyes megyékben és a fővárosban kiélezettebb a munkaerőpiaci helyzet, így ezekben a régiókban nagyobb arányú emeléssel biztosítható a versenyképes kormányhivatali fizetés.

Az állami támogatások folyósítását, valamint a magyar emberek mindennapjait érintő hatósági feladatok zömét ellátó járási- és kormányhivatalokban dolgozók munkájának további megbecsülését szem előtt tartva a Miniszterelnökség 2020 áprilisától ismét bevezeti a területi közigazgatásban a cafeteria-rendszert.

A kormányhivatali bérek így minden megyében legalább tíz százalékkal, átlagosan 18 százalékkal emelkednek, ahol pedig kiélezett a munkaerőpiaci verseny, ott az illetménynövekedés akár a 35 százalékot is meghaladhatja.

Kitértek arra is, az ország gazdasági teljesítményének köszönhetően a nettó keresetek 2010 és 2019 között – a családi adókedvezményt is figyelembe véve – 87 százalékkal emelkedtek, és a minimálbér is több mint duplájára nőtt 2010 óta.

Mi lesz a többiekkel?

Tévedés ne essék, nem az a gond, hogy vannak szerencsések, akiknek emelnek, hanem azzal, hogy mi lesz a többiekkel, akik legalább olyan kiszipolyozottak és legalább olyan fontos munkát végeznek, mint a kormányhivatalok tisztviselői.

Mi lesz az orvosokkal, pedagógusokkal, rendőrökkel, és azok sorát, akik évek óta csak áltatást kapnak emberi bérezés helyett, még hosszan lehetne folytatni.

Cser Ágnes a napokban azt nyilatkozta az orvosbérek emelésével kapcsolatban, hogy

társadalmi értelemben igazságtalan, hogy egyetlen foglalkozási csoport olyan bérfejlesztésben részesüljön, amilyenben a többi nem.

Meg még azt is mondta, hogy

nem értenek egyet, hogy egylépcsőben emeljék meg az orvosok bérét, mert ez „összedöntené” az országot

-adta hírül az MTI.

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük