Connect with us

Bulvár

Emine Erdoğan asszony és az óvodások – 10 milliót vitt a szatyrában(?)

emine-erdogan
Megosztás

Már írtunk arról, hogy Emine asszony is elkísérte férje urát Magyarországra, de a protokoláris eszmecsere helyett inkább vásárolgatott, majd ezután ellátogatott egy óvodába.

Egy-két mosolygós ovis mindig jól jön

Képzelhetik, micsoda előkészületek lehettek, a kicsiket feltehetően nem motozták meg, mielőtt beléphettek csoportszobájukba, de fura óvóbácsik minden bizonnyal ellepték az intézményt. Legalább lesz miről mesélni a kicsiknek!

Gajda Péter, Kispest szocialista képviselője így büszkélkedett közösségi oldalán:

„Közel 10 éves testvérvárosi kapcsolat köt minket a török nagyvároshoz, Isztambul-Pendikhez. Számtalan kulturális és diákcsere programot szerveztünk már a vezetőkkel és a Yunus Emre Intézettel. Így esett Emine Erdoğan asszony választása ma a Kispesti Szivárvány óvodára, ahol kollégáimmal fogadtam.

Több mint 10 millió forintot hozott

az itt zajló török-magyar programok keretében az intézmény eszközfejlesztéséhez és további felújításához, amit ezúton is köszönünk!”

Hogy milyen számlát adott az összegről a politikus, ha egyáltalán az ő kezébe csúsztatta a milliókat a török asszonyság, azt nem tudni, de biztosan megtalálják a lepapírozás módját.

A kommentelők szerint mindez azért durva,

mert míg az ellenzék épp a török elnök látogatása ellen tüntet Budapesten, az MSZP-s Gajda az államfő nejével barátkozik boldogan mosolyogva. A polgármester üzenőfalát máris elárasztották a cseppet sem barátságos hozzászólások, íme néhány:

(a képernyőfotókat a blikk.hu fotózta ki.)

Szerző

1 Comment

1 Comments

  1. Pingback: Fred, a nembináris bölény hozta ki a sodrából a Magyar Nemzetet - A független(nek nem mondható) médiahatóság lepattintotta őket - Városi Kurír

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük