Connect with us

Kultúra

Emlékeznek még a vasútvonal-bezárás ötletének elementáris Fidesz-leugatására? Most leporolták ….

Megosztás

Tegye fel a kezét, aki emlékszik arra, hogy mekkora palávert csapott a Fidesz ellenzékből, hogy kihasználatlan vasútvonalakat akart bezárni az akkori regnáló?  Teleszájjal üvöltöttek. A nép helyeselt, hiszen nem értett hozzá akkor sem, pont, mint most.

vasutvonal
Megosztás

Tegye fel a kezét, aki emlékszik arra, hogy mekkora palávert csapott a Fidesz ellenzékből, hogy kihasználatlan vasútvonalakat akart bezárni az akkori regnáló?  Teleszájjal üvöltöttek. A nép helyeselt, hiszen nem értett hozzá akkor sem, pont, mint most.

Mit tesz Isten? Most vasútvonal-bezárást szorgalmaz a MÁV!

„13 vasútvonal bezárását tervezi a MÁV-Start – a Közlekedő Tömeg Egyesület nyilatkozatot kér a vezérigazgatótól

Először a Nyíregyháza-Nyírbátor és Mátészalka-Csenger vonalakon szüntetnék meg a közlekedést, ahol már idén december 9-től pótlóbuszok szállítanák az utasokat. Az erre vonatkozó közbeszerzés dokumentumai (a képek közt találjátok) azonban arról árulkodnak, hogy MÁV-Start további 13 vasútvonal bezárását tervezi.

Az ismételt vonalbezárások teljesen ellentmondanak a kormány 2010-es intézkedéseinek,

mely alkalmával számos, korábban bezárt vasútvonalat újranyitottak, köztük a most bezárandó Mátészalka-Csenger vonalat is. Ez továbbá összeférhetetlen a kormány jelenleg futó Modern Városok és Magyar Falvak programjának célkitűzéseivel.

Új MÁV-rekord: Budapest – Albertirsa 361 perc! – Hungarikum

Egyesületünk azonban úgy tudja, most nem kormányzati elhatározásról van szó, hanem a MÁV-Start vezérigazgatója, Csépke András döntött a vonalak megszüntetéséről. Ha ezt sikerül meglépnie, 11 további vasútvonal bezárására számíthatunk Komárom, Székesfehérvár, Pápa, Zalaegerszeg, Pécs, Békéscsaba, Szolnok és Miskolc térségében.

Véleményünk szerint az intézkedésnek két célja van:

leplezni a rossz járműgazdálkodást és a cég idén felhalmozott 7 milliárd forintos hiányát. A MÁV-Start ugyanis az idei évben 7 milliárd forinttal lépte túl azt a költségkeretet, amit a magyar államtól kap a vonatok közlekedéséért. E két vasútvonal megszüntetésével évente 35 millió forinttal több maradna a MÁV-Start költségvetésében, ez azonban nagyjából 100 millió forint bevételkiesést eredményezne a vasúti pálya tulajdonosánál, a MÁV Zrt.-nél. Így a vasútvonalak bezárása akár évi 65 millió forint többletköltséget is jelentene az adófizetők számára.

A magyarországi mellékvonalaknak súlyos problémái vannak: a vonatok túl ritkán közlekednek, a vágányok pedig olyan rossz állapotban vannak, hogy számos helyen csak 20-30 km/órával lehet haladni rajtuk. Míg 1935-ben a gőzvontatású vonatok kevesebb, mint egy óra alatt tették meg a Nyíregyháza-Nyírbátor távot, ez ma már legalább 68 percbe telik. Az egyesület szerint a színvonalas szolgáltatás érdekében minden mellékvonalon legalább kétóránkénti közlekedést és 60-80 km/órás menetsebességet kellene biztosítani, így sokkal többen választanák utazásukhoz a vonatot.

Határozottan elutasítjuk a vasútvonalak bezárását,

és végzetes hibának tartjuk, hogy a MÁV-Start nem az általa nyújtott szolgáltatás fejlesztésével, hanem annak leépítésével és kiszervezésével foglalkozik.

A MÁV-Start eddig egyetlen újságírói megkeresésre sem válaszolt, így felszólítjuk Csépke András vezérigazgatót, hogy álljon végre a nyilvánosság elé, és nyilatkozzon az alábbiakról:

1. Igazak-e a 113-as és 114-es vasútvonalak bezárásáról szóló hírek?
2. Valóban 13 mellékvonalon szeretné megszüntetni a személyszállítást? Ha igen, melyek azok?
3. Folytattak erről egyeztetést a helyi képviselőkkel?
4. Rendelkeznek mellékvonalak fejlesztéséről szóló tervekkel?
5. Valóban nem maradt elég működőképes járművük a közlekedés biztosításához?

Úgy értesültünk, hogy Palkovics László innovációs és technológiai miniszter még nem adta hozzájárulását a MÁV-Start intézkedéséhez, ezért arra kérjük, továbbra se írja alá a vasútvonalak bezárásáról szóló kérelmet.

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük