Connect with us

Kerítésen innen

Emlékeznek még arra a férfira, aki elindította az „Ágyat az anyukáknak” akciót? – most Ő szorul segítségre!

segitseg
Megosztás

Orosvári Zsolt azzal szembesült 2019-ben, hogy akinek nem fizetős szobában gyógyul a gyereke, mint neki, az kénytelen a földön aludni mellette, sőt olyan anyát is látott, akinek álmában megégette az arcát a radiátor forró csöve. Több sem kellett, szerzett ágyakat, amit a kórházak kétkedve fogadta.

Segíts a segítőn!

Hadházy Ákos közösségi oldalán így írt:

„SEGÍTSENEK EGY IGAZ EMBERNEK❗️

Emlékeznek még arra a férfira, aki elindította az „Ágyat az anyukáknak” akciót? Aki a saját költségén vett összecsukható ágyakat, hogy az anyáknak ne a földön kelljen aludniuk a kórházban, a beteg gyerekük mellett. Ő volt az is, aki elintézte, hogy legyen légkondi a Bethesda Gyermekkórházban. Én pedig onnan ismerem, hogy számos aláírást gyűjtött az Európai Ügyészségért.

Orosvári Zsoltnak hívják, és most ő szorul segítségre

Egészsége megromlott, rendszeres jövedelme, munkalehetősége nincs. Jellemző a hazai állapotokra, hogy a felesége hiába nyert munkaügyi pert az állami munkáltatója ellen, a győzelem is csak anyagi terheket hozott a konyhára. Megküzdöttek az igazukért a helyi kiskirályokkal szemben, a bíróság kimondta az igazukat, de a három évig húzódó per anyagilag csak rontott a helyzetükön. Gyógyulásához, az ő és családja megélhetéséhez segítségre van szüksége.

Zsolt sokat tett tett az anyákért és a gyerekekért, kérem, ha tehetik, segítsenek most neki, hogy egy napon folytathassa a munkáját!

Számlatulajdonos: Orosvári Zsolt
Számlaszám: OTP Bank 11773360-01025082
IBAN: HU02 1177 3360 0102 5082 0000 0000
BIC( SWIFT) kód: OTPVHUHB

Segítségüket Zsolt nevében is nagyon köszönöm!”

Szerző

1 Comment

1 Comments

  1. Tóth Mariann

    2020.09.19 13:33 at 13:33

    Érdekes egy figura.Sokunknak tetszett a megmozdulása az Anyákért.Ő maga folyamatosan a magyar rendszert bírálja.Közben dolgozni nem tud a betegsége miatt.Fizikai munkát nem tud végezni.Szellemit tudna ha tanulna.A felesége tartja el a családot, de a férj politikai megnyilvánulásai ezt megnehezítik.A karitatív munka egyébként nem kéne, hogy öszenőjön a politikával.Ő azonban a kettőt nem választja szét.Tanulhatna németül és elhagyhatná az országot ahogyan azt szeretné.De nem tanul.Helyette támogatásokat próbál szerezni a saját maga számára.Mint ahogyan teszi ezt most is.És sokan támogatják.Mire szeretné költeni Orosvári Zsolt a bankszámlájára utalt összegeket?Havi 30.000 Ft-ot cigarettára?Ezzel az erővel mindenki kitehetné a számlaszámát.

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük