Én már nem értek semmit!

Na és!? Hol előírás az, hogy nekem bármit is érteni kellene. Ott vannak a szeretve tisztelt és tisztelve szeretett, szentelt olajjal felkent fideszes vezetők, akik eligazítanak a világ dolgaiban, s engem – 15 millió honfitársammal együtt – felmentenek a gondolkodás terhe és kényszere alól. Itt van például az afganisztáni eset. Amerika és a NATO (a magyar csapatokkal együtt) kapta magát, s egyszer csak kivonult a messzi országból. Az eleve nehezen, húsz év alatt összetákolt rendszer napok alatt összeomlott, s aki veszélyben érezte magát az új hatalom miatt, felkerekedett, hogy megpróbálja magát biztonságba manőverezni. Vagyis jönnek a migránsok.

Hová jönnek (mennek) a migránsok?

Megmondja nekünk a jó macskajancsi, Szijjártó Péter vakcinabeszerző és lélegeztetőgép-szakértő, félállásban külügyminiszter: a finnországi Hämeenlinna-ban a visegrádi, északi és balti országok fórumán arról számolt be, hogy a szokásos déli és délkeleti irány mellett az Uniót egyre erősebb migrációs nyomás éri kelet felől is. Belarusz irányából Litvánia és Lengyelország érzi fenyegetve magát, ez pedig közvetlen hatással van az egész észak-európai térségre. És a migrációs a nyomás a következő hónapokban várhatóan erősödik, hiszen Afganisztánból már négy millióan hagyták el otthonaikat és indultak el Európa irányába. Nyugat-Európában egyesek még buzdítják is őket, hogy jöjjenek csak! – említette némi felháborodással a jó külügyminiszter.

Észak-Európa most azzal a kihívással szembesül, amely 2015. óta a mindennapok része Közép-Európában, s ez kicsit meg is változtatja az északi kormányok álláspontját

– összegezhető Szijjártó úr mondandója több hírportál tudósításának alapján. Igaz, ami igaz,

Magyarország városainak utcáin migránsok tömegei grasszálnak 2015. óta, 2020-ra a KSH adatai szerint már összesen mintegy 200 ezer idegen él országunkban, Ők részben a környező országokban honos magyarok, részben ukránok, románok, kínaiak, más nációk képviselői.

Nem menekültek, hanem a jobb élet reményében munkát kereső, szívesen látott, kissé kalandor hajlamú kóbor lelkek, vagy a beruházók emberei, vezető állású szakemberek. Mind nyugatra, (Nyugatra) tartanak – csak úgy, mint a menekültek.

A szerencsétlenek. Ugyan miért?

Az afgánoknak ott van Kína a közelben, övé a jövő. Oroszország majdnem szomszéd, s a tér ott hatalmas. Ott vannak a türk birodalmak, mind vonzó, gyarapodó, demokratikus ország, tárt karokkal várja a menekülő rokonságot, hittestvéreket. Vagy tévedek? Mindenesetre a Nyugatra tartó migránsoknak ismerniük kellene Európa sanyarú jövendőjét, amelyet Orbán Viktor vázolt fel a Corvinuson tartott beszédében. Ezt mondta:

“…a nyugati civilizáció és a Nyugat küldetésének mérlege alapvetően pozitív. Valami azonban megváltozott a XXI. század elejére. … az apokaliptikus hangulat egyre inkább jellemzi a nyugati társadalmak gondolkodását. …súlyos kihívások érik a nyugati civilizációt. Amerikában a konzervatívokat és gondolataikat kiiktató liberális hegemónia után az ott, náluk woke-nak nevezett neomarxizmus veszi át a gondolat- és gondolkodásformáló intézmények irányítását. Európában … most egy muszlim demográfiai, politikai és gazdasági dagályt, áradat indult el, új helyzetet teremtve Franciaországban, Olaszországban, Hollandiában, Belgiumban, Németországban és Ausztriában, vagyis először az európai történelem során Hispánia fölé, északra is sikerült betörni.

Úgy tűnik, a Nyugat a „Nagy Víz” egyik partján sem képes adekvát politikai válaszokat adni ezekre a problémákra. És ehhez jön még Ázsia és a nem nyugati társadalomszervezési formák expanziója és látványos sikerei“.

Cakumpakk – érthetetlen a migránsok viselkedése

Ismét kérdezem: miért csak Nyugatra, Európába és Észak-Amerikába tartanak, amikor Keleten éppen kel a Nap, hajnalodik, holnapra minden az övék lesz. A jelek szerint a menekülők erről nem tudnak.

Úti céljuk mindenképpen az éppen posványba hanyatló Nyugat (többnyire a magyar emigránsok sem Kínában keresnek megélhetést, úgy félmillióan választották az uniós országokat új otthont, munkát, békességet remélve Fidesz-Magyarország helyett.)

A migráció és a menekültek új hulláma nagy gond, a fejlett világ, s benne Európa közös gondja. Közös, emberséges, gazdaságilag és politikailag is célszerű megoldást is kellene találni. Én nem tudom ennek módját. A legjobban persze Orbán és Szijjártó tudja, miként kell helyesen kezelni a menekültek ügyét.

Kerítést kell építeni, senkit be nem engedni, bajlódjon velük más! Ez az igazi fideszes keresztény demokrácia. Magyarország a menekülteket illetően (is) kilép Európából.

A Fidesz vezetői bámulattal emlegetik a Kelet felemelkedését és lenézéssel a Nyugat (mellesleg képzelt) hanyatlását

Közben pedig az Európai Unió politikai porondjának perifériáján csápolnak, fejük fölött mindenféle büntető intézkedések lebegnek.

Hogy mi maradnánk a (hanyatló, széteső) Unióban? Ugyan! Orbánnak, ha csak egy pillanatnyi lehetősége lesz (például ha nyer a választáson) azonnal kivezeti az országot az EU-ból.

Keletre tart, mert hisz Kínáé a jövő. A kínaiak majd nem szólnak bele az ő kormányzásába, (és az oroszok sem!), nem kérik számon a jogállami normákat, a lopást, csalást, hazudozást. Csupán az adósságainkat fogják visszafizettetni, de azt keményen és kamatostul. Az meg nem Orbán Viktor gondja, hanem az adófizetőké.

Migránsokról pedig szó se essék! Senki piréz ingyenélő ide be nem teszi a lábát! Világos?!

 

Én már nem értek semmit!
illusztráció: V.K.
A Banánköztársaság rovatban megjelenő írások nem minden esetben képviselik portálunk véleményét.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük