Ennyi! – vége a korai álomszerű tavaszi időjárásnak….

Szombaton az  éjszaka időjárása marad  amilyen lesz is, borús, elszórtan kevés csapadékkal. Nyugaton, illetve az Északi-középhegységben lehet havas eső, hó, másutt szórványos esők lesznek, egyszóval véget vet a langyos ajándék-időjárásnak.

Vasárnap erősen felhős ég lesz jellemző

Északnyugaton, északon itt-ott lehet hószállingózás, havas eső, délen és keleten kisebb esők, szemerkélések a valószínűbbek.

Egyre nagyobb területen erősödik meg az ÉNY-i szél, de keleten kora délutánig még a DNY-i szél élénk marad.

Éjjel az ország délkeleti felén jelentős havazásra lehet készülni, de a Tiszántúlon havas eső, eső is várható vegyesen. Az ország északnyugati felén viszont nem hullik számottevő hó, csak szállingózás, vagy átmeneti, gyenge havazás lehet.

A hőmérséklet jellemző átlaga (oC):

vasárnap reggel északnyugaton 0, délkeleten +5,

vasárnap délután északnyugaton +5, délkeleten +10,

hétfő reggel -3 – 0 fok körül alakul.

A folytatás

– Hétfőn, a keleti országrészt elhagyja a havazást, havas esőt okozó éjszakai csapadékzóna, és átmenetileg napos időre kell számítani, de délután nyugat felől ismét beborul az ég, és délnyugaton jelentős havazás kezdődik. Éjszaka a déli országrészben kell jelentősebb havazásra készülni, északon inkább csak hószállingózás, kisebb havazás lehet. Tovább csökken a hőmérséklet.

– Kedden változóan felhős, hideg, szeles idő lesz, elszórtan fut hózáporokkal.

– Szerdán eleinte napos, majd nyugat felől felhősödő időre van kilátás, és hószállingózás, gyenge havas eső is előfordulhat helyenként.

– Csütörtökön egy mediterrán ciklon okoz előreláthatólag borongós időt, többfelé, országrészenként eltérő halmazállapotú csapadékkal.

Orvosmeteorológia

Szombaton is még melegfronti hatás lesz jellemző, de északnyugat felől közeledik egy hidegfront, ami a nyugati országrészben már okozhat tüneteket. A melegfront okozta fejfájás, fáradtság, levertség napok óta tapasztalható. Hidegfront idején szív- és érrendszerünket lassúbb szívműködés és alacsonyabb vérnyomásérték jellemzi. Fokozódhatnak a krónikus mozgásszervi betegek panaszai; ízületi és csontfájdalom léphet fel. Az idült légzőszervi betegségek tünetei fellángolhatnak, az asztmásoknak, krónikus hörgőgyulladásos betegeknek a csapadékos, szeles idő igen kedvezőtlen.

Vasárnap, hidegfronti hatásra számíthatunk. Az ország döntő részén már északnyugati szél fúj, de keleten délelőtt és kora délután még élénk délnyugati szélre kell számítani, később azonban ott is átfordul. Jelentős csapadék nem várható, de kisebb eső, futó záporok, északon helyenként hózápor előfordulhat. Esernyőt tehát érdemes magunkkal vinni. A frontra érzékenyek fejfájásra panaszkodhatnak. Megjelenik a korábbi műtétek, és törések helyén a hidegfront okozta panaszok. Többnyire erősen felhős lesz az ég, kevés napsütés főként nyugaton lehetséges. Hűvösebbre fordul az idő, öltözzünk rétegesebben.

időjárás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük