Ennyibe kerül, ha a nyaralás alatt még nem fizetnénk a hitelek törlesztőit!

A kormány csütörtöki bejelentése szerint újfent meghosszabbodik a hitelmoratórium Magyarországon. Augusztus 31-ig a jelenlegi formájában marad a rendszer, utána pedig egy hosszabb átmeneti időszak következhet. Érdemes ugyanakkor résen lenni, minél tovább maradunk ugyanis a moratóriumban, úgy emelkedik a bank számára visszafizetendő összeg – figyelmeztet gyorselemzésében a Bank360.

A kormány csütörtökön bejelentette,

hogy újfent meghosszabbítja az elvileg 2021. június 30-án kifutó hitelmoratóriumot, melyet a kormány még 2020 márciusában vezetett be, hogy enyhítse a koronavírus-járvány társadalomra gyakorolt hatását.

“A mai bejelentés azt jelenti, hogy aki jelenleg benne van a moratóriumban, annak semmit nem kell tennie, és augusztusig benne is marad. Ez praktikusan azt jelenti, hogy a nyári időszak végéig senkinek nem kell majd, hogy fájjon a feje a törlesztések miatt, ennek ugyanakkor ára van”

– közölte Forrás Dávid, a Bank360 tartalomfejlesztési vezetője.

A moratórium időszaka alatt a hiteleket bár nem kell törleszteni, a fennálló tartozásra ugyanakkor a kamat továbbra is ketyeg, az így összegyűlt összeget a moratórium végét követően, a hitel fennmaradó időszaka alatt, egyenlő részletekben kell havonta visszafizetni.

A szabályozás szerint a törlesztőrészlet nem nőhet meg a moratóriumot követően, így pedig a hitelek futamideje fog nőni, ami azt eredményezi, hogy több ideig van az adósnál a bank pénze, aminek köszönhetően a moratórium alatt összegyűlt összegnél nagyobb mértékben nő majd a teljes visszafizetendő összeg.

De mennyivel kell majd többet visszafizetni?

A csütörtökön bejelentett intézkedés már múlt héten kiszivárgott. A Bank360 akkor kiszámolta, hogy mennyibe kerül majd, ha egy adós a moratórium hatálya alatt tartja a szerződését augusztusig. Példájukban egy 2019 júniusában felvett 10 millió forintos lakáshitelt vettek alapul. A kölcsön kamata 4,75 százalékos volt a felvételkor, havi törlesztője pedig 64 622 forint. Ez a kamatok, valamint egyéb körülmények változatlansága mellett azt jelentette, hogy előreláthatólag 20 év alatt 15,5 millió forintot kellett volna visszafizetni.

Ezzel szemben, ha 2020 márciusában a hitelfelvevő élt a kínálkozó lehetőséggel, és megszakította a törlesztést, akkor ennél biztosan többet kell majd a végén fizetnie, hogy mennyivel többet, az attól függ, hogy mikor folytatja vagy folytatta a törlesztést.

1. A moratórium eredeti vége: 2020. december 31.

A moratórium eredetileg 2020. december 31-ig tartott volna. Ha valaki másnaptól folytatta a hitel törlesztését, akkor a már említett konstrukció esetében 370 ezer forintnyi kamat gyülemlett fel a moratórium tartama alatt. A hitel futamideje – a moratórium időszakát nem számolva – 9 hónappal emelkedett, a teljes visszafizetendő összeg pedig 15,5 millió forintról 16,1 millió forintra nőtt.

2. A moratórium jelenleg érvényben lévő vége: 2021. június 30.

A kormány eredeti szándéka szerint 2021-ben már csak néhány társadalmi csoport maradhatott volna a moratóriumban, ám egy 2020. decemberi döntés alapján végül nem került sor korlátozásra, a 2020. március-decemberi időszakhoz hasonlóan, mindenki számára meghosszabbodott a törlesztési szüneteltetés időszaka – hacsak nem kérte ennek ellenkezőjét a bankjától.

Ha a fenti hitel törlesztését továbbra sem kezdték meg, akkor a futamidő már kilenc helyett 15 hónappal, a teljes visszafizetendő pedig 540 ezer forint helyett 930 ezer forinttal emelkedett meg.

3. Augusztus végéig maradunk a moratóriumban

A csütörtöki bejelentés alapján augusztus végéig mindenki maradni fog a moratóriumban, aki jelenleg benne van, amennyiben nem kéri a bankjától a törlesztés folytatását. Ebben az esetben a további két hónap szüneteltetésnek köszönhetően a teljes futamidő (a moratórium időszakát továbbra sem számolva) 17 hónappal, a teljes visszafizetendő pedig 1,1 millió forinttal emelkedik az eredetileg tervezett kondíciókhoz képest.

+1. Jövő júniusig nem fizetünk

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön bejelentette, hogy a kormány azt szeretné, ha a moratórium időszaka augusztus 31-et követően is folytatódna, igaz, nem automatikusan mindenkinek, csak azok számára, akik benne szeretnének maradni.

Nem megerősített piaci információk szerint ez várhatóan azt jelenti majd, hogy augusztus 31. után nem hosszabbodik meg mindenkinek automatikusan a moratórium, hanem 2022. június 30-ig azok maradhatnak majd az intézkedés hatálya alatt, akik ezt külön jelzik a bankjuknak.

Visszatérve a példánkhoz: a visszafizetés esetében a legnagyobb emelkedéssel akkor kell számolni, ha valaki úgy dönt majd, hogy jövő június végéig bent marad a moratóriumban. Ebben az esetben már 2 évnél is többel fog meghosszabbodni a teljes törlesztési időszak, amely így 240 helyett 267 hónap lesz, az eredetileg visszafizetendő 15,5 millió forint helyett pedig 17,2 millió forintot kell majd visszafizetni a hitelt folyósító banknak.

Ez azt jelenti, hogy a további egy év hosszabbítás közel 800 ezer forinttal növeli meg a teljes visszafizetendő összeget, ezt pedig érdemes majd figyelembe venni, mikor arról dönt egy adós, hogy folytatja-e a hiteltörlesztést.

 

hitel

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük