Connect with us

Ez a nap

EP-választás – Hivatalosan befejeződött a szavazás

Megosztás

Este 7 órakor hivatalosan befejeződött a szavazás az ország 10 277 szavazókörben a vasárnap tartott európai parlamenti (EP-) választáson. Azok a szavazni akarók, akik már a sorban állnak, még leadhatják voksukat.

A szavazókörök bezárása után

a szavazatszámláló bizottságok hozzákezdhetnek a voksok szétválogatásához és összeszámlálásához.

A szavazatszámláló bizottságoknak először több adminisztratív feladatot el kell végezniük, mielőtt az urnákat felbonthatnák: összecsomagolják az elrontott és fel nem használt szavazólapokat, és jegyzőkönyvben rögzítik a szavazáson megjelentek számát.

Csak ezek után bonthatják fel az urnákat, de addig nem kezdik el a szavazókörökből érkező eredményadatok közlését, amíg az Európai Unióban valamennyi szavazókör be nem zár. Olaszországban este 11 órakor zárnak a szavazóhelyiségek.

A bizottságoknak ellenőrizniük kell, hogy az urnák sértetlenek-e, ha nem, akkor ezt rögzíteniük kell a rendkívüli események jegyzőkönyvében. (A bizottság dönt arról, hogy – az eset körülményeit is figyelembe véve – az urna sérülését figyelmen kívül hagyva belekeveri annak tartalmát a többi szavazólap közé, vagy a sérült urnát nem bontja fel.)

Először a mozgóurnát bontják fel,

megkeresik benne az ellenőrző lapot, ha az nincs benne, az urnában lévő összes szavazólap érvénytelen. Ezután felbontják a szavazóhelyiségben használt urnákat, és azok tartalmát összekeverik a mozgóurnák tartalmával. Felbontják a borítékokat, kiveszik a szavazólapokat, és különválogatják az egyes listákra leadott szavazatokat. A bizottság listánként külön-külön megszámlálja a szavazatokat, kötegeli és a kötegre listánként külön-külön ráírja az érvényes szavazatok számát.

A bizottság külön csomagolja azokat a szavazólapokat, amelyeken nincs pecsét. A szavazólapok hátoldalára ráírják, hogy a bélyegzőlenyomat hiánya miatt érvénytelenek, majd kötegelik és a rendkívüli események jegyzőkönyvében rögzítik az ilyen szavazólapok számát, de ezt a szavazóköri jegyzőkönyvben nem kell feltüntetni.

Külön csoportba teszik a lebélyegzett, de érvénytelen szavazatokat (amelyeken egyetlen körben sincs, illetve több körben van x vagy + jel, vagy a választópolgár ceruzát használt). Érvényesnek fogadják el azt a szavazatot, amelyen egy körben van tollal írt x vagy + jel.

MTI/Soós Lajos

Legalább kétszer meg kell számolni

A szavazatszámláló bizottság a szavazatokat minden esetben legalább kétszer számolja meg. Az ismételt számlálást addig folytatja, amíg annak eredménye valamely megelőző számlálás eredményével azonos nem lesz.

A szavazatszámláló bizottság jegyzőkönyvvezetője a szavazatok első összeszámlálásának eredményéről haladéktalanul adatlapot állít ki, amelyet telefonon, telefaxon vagy az adatlapok szállításával azonnal továbbít a helyi választási irodához, amely azonnal rögzíti azokat az informatikai rendszerben.

A szavazatszámláló bizottság a szavazatok megszámlálása után megállapítja a választás szavazóköri eredményét, a szavazatok összeszámlálásáról és a szavazóköri eredmény megállapításáról jegyzőkönyvet állít ki.

Azt követően, hogy a szavazatszámláló bizottság már megállapította a szavazókörben a szavazás eredményét, a szavazatok újraszámlálására csak jogorvoslati eljárás keretében van lehetőség, és arra kizárólag a jogorvoslatot elbíráló szerv jogosult. A szavazatszámláló bizottság a jegyzőkönyveket, választási iratokat, nyomtatványokat és szavazólapokat – az urnával együtt – haladéktalanul a helyi választási irodához szállítja.

A külképviseleteken és a levélben leadott szavazatokat a Nemzeti Választási Irodában fogják összeszámlálni.

Megkezdte a levélszavazatok szkennelését az NVI

MTI/Soós Lajos

A Nemzeti Választási Iroda (NVI) vasárnap este 7 órakor megkezdte az irodához érkezett csaknem 40 ezer levélszavazat felbontását és a szavazólapok szkennelését az európai parlamenti (EP-) választáson. Szkennelésre – a kézi számolást megelőzően – azért van szükség, hogy a levélszavazatok előzetes eredményét gyorsan közölni tudják.

Levélben a sem magyarországi, sem más uniós lakóhellyel nem rendelkező magyar választópolgárok szavazhattak az EP-listákra.

Az NVI kedd óta a beérkező levélcsomagok külső borítékját bontotta fel és ellenőrizte a szavazási iratok érvényességét. Az NVI 43 ezer levélszavazat azonosító nyilatkozatát dolgozta fel, ebből több mint 39 ezer volt érvényes. Ezeknek a szavazatot tartalmazó lezárt borítékjainak a felbontásával megvárták a vasárnap este 7 órát.

Vasárnap reggelig összesen 54 ezer levélszavazatot adtak le az arra jogosultak, és valamennyi szavazási iratát ellenőrizni tudta vasárnap estére az NVI. Összesen 115 ezer levélben szavazót vett fel a névjegyzékbe az NVI.

NVI: este fél 8-ra valamennyi szavazókör bezárt

Vasárnap este 19.29-re valamennyi magyarországi szavazókör bezárt és ezt a helyi választási irodáknak jelentették is – közölte Pálffy Ilona, a Nemzeti Választási Iroda (NVI) elnöke vasárnap esti sajtótájékoztatóján.

Azt mondta: az átjelentkezőket váró szavazókörökben is zavarmentes volt a választás. Köszönetet mondott a helyi választási irodák vezetőinek, hogy „jól kezelték” az átjelentkezéseket, és így „hosszú idő után először nem volt sorban állás”.

Utalt arra, hogy tavaly módosult az átjelentkezések benyújtására vonatkozó előírás és a szavazás előtti péntek helyett szerdán zárult az átjelentkezés határideje, így a választási irodáknak volt idejük felkészülni a sok átjelentkezőre.

  A pártok nyilvánosságra hozhatják az EP-választás részeredményeit

Pálffy Ilona elmondta azt is, hogy valamennyi külképviseleti választási iroda is bezárt.

Felhívta a figyelmet arra, hogy bár a szavazókörök bezártak, az eredményeket az uniós előírás miatt este 11 óráig nem közölheti az NVI, de a pártok nyilvánosságra hozhatják az EP-választás részeredményeit, ha a delegáltaktól megkapott jegyzőkönyvek eredményeit összegzik. Közölte azt is, hogy 19 órától exit poll eredményeket is közzé lehet tenni.

Pálffy Ilona elmondta: Magyarországon 18.30-ig a szavazásra jogosultak 41,7 százaléka szavazott. Jelezte, arra számít, hogy a végleges részvételi adat 42-43 százalék közül alakul.

Kitért arra is, hogy a 115 ezer levélszavazatból 54 ezer érkezett már vissza, de a levélszavazatokat még a választás napján is le lehetett adni a külképviseleteken és az országgyűlési egyéni választókerületi székhelytelepüléseken, és ezekről még 15-20 ezer levélszavazat várható, amelyek feldolgozását hétfőn kezdik meg. Az NVI vasárnap este 7 órakor megkezdte a beérkezett levélszavazatok szkennelését és számlálását, erről külön jegyzőkönyv készül szerdán vagy csütörtökön.

(Forrás: MTI)

Kapcsolódó

EP-választás – Részvételi arány 18.30-kor a fővárosban: 49,76 százalék

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük