Ma sok hazai település helyzete hasonló, mint Amerikáé volt a függetlenségi mozgalom kezdetén, az 1770-es években. Akkor született a jelmondat: „No taxation without representation – Nincs adózás képviselet nélkül!” Vajon mi történne, ha néhány adózó nagy település – Budapest és a megyei jogú városok sora – visszatartaná, mondjuk csak egy évig az állami adóbefizetéseit?


A fideszes pártállami népnyúzás vesztesei

Az önkormányzási ábra persze különbözik a hajdanitól. Anglia parlamentje úgy döntött az amerikai gyarmatokra kivetett adókról, hogy a tengeren túliaknak valóban nem volt képviselőjük a londoni törvényhozásban. Itt és most viszont nem annyira a központtól földrajzilag távol élők képviselete, mint a fideszes pártállami népnyúzás veszteseinek érdekképviselete és érdekérvényesítése csorbul.

S mivel ez jellemzően abban ölt testet, hogy míg szinte mindenről „odafönt” dönt a fideszes többségű parlament és a gebinet, addig az ellenzékiség (aminek természetes része az erős önkormányzat iránti igény) hatalmi zsarolások, karaktergyilkosságok, büntető expedíciók áldozatává vált.

Olyan állami beruházásokat valósítanak meg sokfelé, amilyeneket az érintett település lakóinak zöme a háta közepére se kíván, miközben a saját, helyi vágyaik, elképzeléseik, igényeik nem számítanak; pályázataik rendre nem nyernek vagy (ha nem eléggé együttműködők mondjuk az „alkotmányos költség” vagy a beruházó, a kivitelező cég dolgában), akkor „forráshiány miatt” elmaradnak. Arról már nem is beszélve: ugyan mi keresnivalója van a hatalomnak az egyetemeken, az iskolákban, az óvodákban, a művészetekben vagy éppen az ágyunkban?

Itt a példa is, a fővárosé

Budapest és lakói naponta mintegy 20 milliárddal (ha igaz, akkor évi 7300 milliárddal!) járulnak hozzá a – saját kedvenc céljaira országszerte, de még a határon túl is bőkezűen osztogató, a családi-baráti-hűbéresi klientúrát gazdagító – maffiaállam büdzséjének bevételeihez, miközben Budapest egész évi költségvetési kiadása „csak” 380 milliárd forint. Amiből ráadásul idén 114 milliárd a tervezett hiány.

Ezt a fideszes kormány kénye-kedve szerinti megkötésekkel, „nagyvonalúan” kipótolhatja – vagy nem, ha épp úgy akarja… És hasonló a helyzet a viszonylag sok iparűzési adót kaszáló nagyvárosokban. Ezek adójából osztogat a hatalom a büdzsébe be nem fizető kisebb, szegényebb településeknek.

Túszul ejtette az egyazászlós, egyatáboros NER-centrum a pártok választási harcában a megosztott ellenzék alulmaradásával az adót becsülettel kiizzadó és mégis lecsúszó, politikailag is megosztott, de azért ellenzéki érzelmű, adózó tömeget – persze,  családostul.

Elég szemügyre venni a súlyos milliárdokat felemésztő budapesti műkövezési, stadionépítési, múlthamisítási és látszat-visszaállítási, monstre beruházási, városligeti és vármegszállási rohamok „eredményeit”. S elég szembeállítani azokat a főváros egészségügyi, közlekedési, szociális, oktatási, élhetőségi, stb viszonyaival… És ugye itt találhatók még a kultúra, a tudomány, a felsőoktatás emblematikus, ugyancsak sorra bevett „erődítményei” is…

Szabadság? Egyenlőség? Testvériség? Demokrácia?

Az érdeksérelmek java arra vezethető vissza, hogy gyengék, hatáskör és elegendő forrás nélkül maradtak a leszalámizott önkormányzatok, a független, önigazgató intézmények. A NER-hatalom pedig a saját, pártérdek vezérelte törvényhozásának szabályai szerint ma gyakorlatilag leválthatatlan.

A hazaszerető lokálpatrióták első és legfőbb teendője most: visszahódítani az önkormányzatokat. Soká tartott, mire a lejtős pályát teremtő választási törvény szabta kétosztatúság egyetlen lehetőségét látva, ráébredtek az ellenzékiek: meg kell egymással alkudniuk, egy fideszes jelölttel szemben csakis egy, közös jelölttel nyerhetnek.

S ahol sikerül, ott a második nyilván az lesz majd: vissza kell szerezniük a helyi hatalmat, hogy érdemben, ők maguk dönthessenek a településük, a polgáraik, a családjuk sorsáról, jövőjéről. Mondjuk tán úgy, mint a függetlenségi mozgalom hajnalán Amerikában képzelték: ha például a nagyvárosok az adóbefizetéseiket az érdekeik képviseletéhez és érvényesítéséhez kötik. Elvégre az állam – mi magunk vagyunk. Orbanisztán ura szerint „a haza nem lehet ellenzékben”. Ideje, hogy megkapja az üzenetet az ország sok szegletéből: a szűkebb hazánk sem!

megosztás

 

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét