Connect with us

Kerítésen innen

Erdogan adósnak érzi magát, ezért Budapestre látogat

erdogan
Megosztás

Sikerült a mesterterv, nemhiába látogatott  el az Orbán család két férfitagja is a beiktató szertartásra, Recep Tayyip Erdogan néhány hónapon belül budapesti látogatással viszonozza gesztusukat – számolt be róla elsőként a HírTV. A török diktátor, mint azt tegnap megírtuk, hivatalosan Gül Baba felújított türbéjét fogja felavatni Budapesten.

Török-magyar két jó haver

A török diplomácia azon dolgozik, hogy néhány hónapon belül létrejöhessen a frissen újraválasztott Erdogan budapesti látogatása. Az ankarai kormányzat nagyra értékelte, hogy a régi-új elnök hétfői beiktatásán részt vett Orbán Viktor is, vele együtt összesen két uniós vezető volt jelen az ankarai ceremónián.

A nyugat aggódva figyeli a török elnöki rendszer mostani bevezetését. Az uniós bírálók osztják a török ellenzék félelmeit, hogy a tavalyi népszavazással, illetve a június végi parlamenti és elnökválasztással megerősített új kormányzati formával egy központosított, tekintélyelvű rendszert hozott létre Erdogan és pártja. A köztársaság nagykövete szerint azonban nem jogos a bírálat, hiszen a török alkotmány kőbe véste az alapjogokat, a demokratikus elveket, és azt, hogy Törökország szekuláris, világi köztársaság.

„A politikai és a kormányzati rendszer nagyszabású átalakítása történt meg, de ez nem jelenti azt, hogy nem vagyunk többé demokrácia. A demokrácia a Török Köztársaság alapvető alkotóeleme”

-tudatta Ahmet Akif Oktay, Török Köztársaság budapesti nagykövete.

Törökország számára Magyarország fontos európai uniós szövetséges lehet, amely a nagy európai államokkal ellentétben nem bírálja folyamatosan demokratikus deficittel. A nagykövet szerint a török–magyar kapcsolatok kiválóak, nem terhelik vitás ügyek

„Választási kampányban a migráció kérdése felerősödhet, ez érthető. De még ilyen időszakban is mindenkinek óvatosnak kell lennie, hogy ne keletkezzen feszültség a muszlim kisebbség és a többségi társadalom között. Magyarországon a helyzet jó és ellenőrzés alatt van, nem hallottam panaszt erre itt. Ezt így kéne megőriznünk”

Mit keresett az Orbán-gyerek Erdogánnál? – Felházpap, vagy focidrukker minőségében volt jelen?

Orbán Erdogánhoz utazik – Hiába no, mindenki lehet díszvendég valahol….

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük