Connect with us

Kerítésen túl

Erdogan meglépte, amit az unió „béklyójában” szegény Orbánunk még nem tehet meg, pedig…..

Megosztás

Mennyivel egyszerűbb az élet, ha egy egyeduralomra törő nemzetvezetőt nem köt semmilyen demokratikus gúzs! Recep Tayyip Erdogan annak nevezi ki magát, aminek akarja! Szép új világunk?

orban_erdogan
Megosztás

Mennyivel egyszerűbb az élet, ha egy egyeduralomra törő nemzetvezetőt nem köt semmilyen demokratikus gúzs! Recep Tayyip Erdogan annak nevezi ki magát, aminek akarja! Szép új világunk?

Saját magát nevezte ki Recep Tayyip Erdogan a török nemzeti vagyon eszközeit kezelő alap élére, miután menesztette a korábbi menedzsmentet – írta a Bloomberg hírügynökség szerda délután.

Nem állt meg itt…Miért is tette volna?

A török elnök ugyanezzel a mozdulattal saját vejét, a pénzügyminiszter Berat Albayrakot is maga mellé ültette az alap igazgatóságába Zafer Sonmezzel, a török beruházás alap vezetőjével együtt.

Az elnök már tavasszal beszélt arról, többek közt a Bloombergnek is, hogy nagyobb befolyást kíván gyakorolni a török gazdaságpolitika felett, és tartotta a szavát. A vagyonkezelőt Erdogan alig két évvel ezelőtt hozatta létre azért, hogy biztonságos helyen kezelje az állam mintegy 200 milliárd dollárnyi eszközállományát.

Ami kell, viszi….

Az állami bankok mellett olyan török társaságok vagyonát is kezeli, mint a Turk Telekom távközlési szolgáltató, a Turkish Airlines légitársaság, a török posta, a tőzsde, a közlekedési társaságok, és a szerencsejáték forgalmat bonyolító állami vállalat. (Bloomberg)

A magyar miniszterelnök egyre mélyebb kapcsolatot ápol fent nevezett kollégájával. Csak a mi olvasatunkban nem túl biztató a fenti hír?

Emlékeznek még?

Orbán a világon elsőként gratulált Erdogan török diktátor legújabb győzelméhez. 20.10 – kor elküldte szűnni nem akaró jókívánságait kollégájának, a sok ezer bírót, tanárt, újságírót bebörtönöző diktátornak.

“Éljen a megbonthatatlan török-magyar barátság!”

Hadházy Ákos közösségi oldalán akkor ezt írta:

„Éljen a megbonthatatlan török-magyar barátság!  A sok ezer bírót, tanárt, újságírót bebörtönző diktátornak Orbán ELSŐKÉNT gratulált ma az újraválasztásához…Erdogan a példakép, az egyik franchise gazda, aki (Putyin mellett) a mintát adja a szabad sajtó és a szabad bíróságok megszüntetéséhez, a bizarr kormánypropagandával történő agymosáshoz.”

Ezután egyenes volt az útja Ankarába, a beiktatási ceremóniára, ahová valamilyen kifürkészhetetlen okból elvitte magával fiát, Gazsi tiszteletest a Felház első emberét is. A ceremónián meghívottként részt vett több jelentősebb afrikai és ázsiai elöljáró – köztük Tamim katari emír –  mellett Maduro venezuelai elnök és Dimitrij Medvegyev orosz miniszterelnök is. Európából elsősorban az autokratikus hajlamú vonal képviseltette magát; Orbán Viktor mellett tiszteletét tette Silvio Berlusconi volt olasz kormányfő, és Rumen Radev bolgár államfő is.

Mit keresett az Orbán-gyerek Erdogánnál? – Felházpap, vagy focidrukker minőségében volt jelen?

Erdogan munkatársai Budapesten vásárolnak olcsón ingatlanokat

Orbán hódolata Erdogannak

Orbán Erdogánhoz utazik – Hiába no, mindenki lehet díszvendég valahol….

 

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük