Kerítésen innen
Erdős Virág: mondjátok meg nagyokosok, mi legyen, s ki menjen a levesbe
Erdős Virág: „…mondjátok meg nagyokosok, mi legyen, ki ne legyen miközülünk maholnap és ki legyen, kinek legyen tiszta sor, hogy haladás vagy haza, kinek legyen úgy, hogy többé ne mehessen haza, kit várjon a boldogság kék tengerén egy bárka, kit viszont a vácrátóti köztemető árka, kinek jusson éppen elég hely az isten tenyerén, Budafokon, Budaligeten és Mátraterenyén, Békésbe’ és Hevesbe’, s ki menjen a levesbe.” /Erdős Virág: na most akkor/
„József Attila-díjjal a hátizsákban biciklisfutárkodni még mindig nagyságrendekkel kevésbé gáz, mint Térey-ösztöndíjból élni…”
Erdős Virág József Attila-díjas költő, író, drámaíró. Több sikeres kötete jelent meg, népszerű az olvasók körében. E sorok írója is azok közé tartozik, akik tisztelik közéleti emberként, és szívesen olvassák, igencsak elgondolkodtató verseit. A költő 24.-hu-nak adott interjújából szemlézzük az itthoni állapotokról általa megfogalmazottakat.
2020-ban, József Attila-díjjal a hátizsákban biciklisfutárkodni még mindig nagyságrendekkel kevésbé gáz, mint Térey-ösztöndíjból élni – mondja Erdős Virág, aki három éven át járta a Hős utcát, beszélgetett a lakókkal, fotózta az enyészetet. Ezek a találkozásai ihlették legújabb verseskötetét, a Hősömet. Kérdésekre e-mailben válaszolt, mert nem sokkal a beszélgetés előtt biciklis futárként egy kisebb balesetet szenvedett.
„Szórakozásnak indul, aztán szenvedély lesz belőle….”
Az interjú elején elmesélte, miképp lesz egy költőből biciklis futár:
„Szórakozásnak indul, aztán szenvedély lesz belőle. Nagyon szeretek a városban bringázni, pláne így, hogy még pénzt is kapok érte. Biciklizés közben ráadásul iszonyú jókat lehet gondolkodni. Kicsit olyan üvegbúra érzés, benne is vagy a világban, meg nem is. A futárkodás egyébként csomó mindenben hasonlít az íráshoz: elemi szükségletet elégítesz ki, de úgy, hogy közben szinte gyermeki örömöt okozol. Aki maga is szokott kaját rendelni, az tudja: ez minden alkalommal buli, ünnep, kiskarácsony, kicsit olyan, mint kívánni valamit, aztán hipp-hopp, fél óra múlva már meg is kapni az ajándékot. Éjjel-nappal kék puttonyos nyári mikulások cikáznak a városban – én per pillanat szívesen vagyok egy közülük.”
„..ha ez valaki szerint gáz…”
Megfogalmazta, az írás: futárszolgálat, a futárkodás pedig színtiszta hermeneutika. Nem a semmiből teremtesz, mint Zeusz, nem „magadat adod”, mint egy közönséges földi halandó, hanem „csak” közvetítesz a világok között, mint mondjuk Hermész, az istenek hírnöke:
„És ha ez valaki szerint gáz, akkor annak innen üzenem: szerintem 2020-ban József Attila-díjjal a hátizsákodban biciklisfutárkodni még mindig nagyságrendekkel kevésbé gáz, mint mondjuk MMA-, NKA- vagy éppen Térey-ösztöndíjból élni.„Sziszegve se szolgálok aljas, / nyomorító hatalmakat. / Nincs alku – én hadd legyek boldog!” – mondhatnám, ha ez a fajta hisztérikus költői hév nem lenne ma már viccesen anakronisztikus.”
„…kiabálni nevetséges, kussolni szégyen…”
A 2010 utáni verseiből érződik a düh. Szerinte, a düh, amíg nem válik okafogyottá, nem múlik el. Maximum taktikát vált. Az a kérdés, hogyan legyen okosan, meggyőzően és hatékonyan dühös. Verseit tüntetéseken szavalták, énekelték:
„Nem csak szavalták a verseimet, de sokszor én magam olvastam fel azokat – ha ellenemre lett volna a dolog, akkor nyilván nem csinálom. És nem gondolom, hogy egy percig is szabadkoznom kéne emiatt. Vannak pillanatok, amikor nincs jó választás: kiabálni nevetséges, kussolni szégyen. Én inkább az előbbit választottam.”
„Az irodalomnak nem konkurenciája a propaganda…”
Hősöm alapján elmondható, a mai napig hisz abban, hogy a költőnek valamilyen módon a társadalomért kell dolgoznia, akár úgy, hogy hangot ad az elesetteknek:
„Az irodalomnak nem konkurenciája a propaganda. A propaganda csak kiszolgál, az irodalom viszont megváltoztat. Ráadásul a propaganda kizárólag azokat szolgálja ki, akik eleve fogékonyak voltak rá, az irodalom ezzel szemben még azokat is képes megváltoztatni, akik egészen odáig kizárólag a propagandára voltak fogékonyak.” /…… / „egy percig se gondolom, hogy azoknak a bizonyos „elesetteknek” amúgy ne lenne hangja, és hogy például csak úgy maguktól estek volna el… Nem az ő szájukat, hanem a mi fülünket kell kinyitogatni, és a saját (hülye szóval) „össztársadalmi” felelősségünkkel kell végre valahára számot vetnünk. Nem velük van baj, hanem velünk, mindannyiunkkal, akik ezt a lehetetlen helyzetet előállítottuk, fenntartjuk és évről évre egyre tovább rontjuk, tetézzük és bonyolítjuk.”
A „határvédelemre” berendezkedett társadalom
Kitért arra, a saját, privát élete is tele van úgynevezett „határátlépésekkel” és nem csak olyan tét nélküliekkel, mint például a biciklisfutárkodás. Igazából az élete legfontosabb döntései is szinte kivétel nélkül valamilyen komoly és vakmerő határátlépéshez kötődtek:
„Ilyen konvenció például az is, hogy csak bizonyos társadalmi csoporthoz tartozó emberekben „gondolkodsz”, kizárólag köztük „mozogsz otthonosan”, és mindenki mást idegenként ismer fel és tilt el tőled a beléd oltott és generációról generációra rád hagyományozott félelem és tartózkodás.” /….. ” Az persze már más kérdés, hogy egy ennyire a „határvédelemre” berendezkedett társadalomban mindez mennyire lehetséges. Hogy ha egy ajtót kinyitsz, akkor nem záródik-e be a hátad mögött legalább három. És nem érzed-e előbb-utóbb végképp idegennek magadat a saját, egyre értetlenebbnek, egyre szívtelenebbnek és egyre közönyösebbnek mutatkozó legszűkebb (adott esetben értelmiségi) környezetedben is.”
…mesterségesen generált „enyészet”
A A könyvében helyet kaptak a saját fotói, amelyek szeméthalmokat, romokat, az enyészet jeleit ábrázolják:
„Inkább az volt szívfájdítóan „szembeötlő”, hogy az a mesterségesen generált „enyészet”, amibe ezek az emberek belekényszerülnek, hogyan erodál sorsokat, arcvonásokat és idegállapotokat, és von ki lassan minden színt, lendületet és vitalitást még a legokosabb, legtehetségesebb és legsokrahivatottabb gyerekek életéből is.” /………/ „Ennélfogva biztos forrásból tudom, hogy a Hős utcának nincs külön nyelve.
Jelentem: egy nyelvet beszélünk. Úgyhogy nincs több kifogás, el lehet végre kezdeni: beszélgetni.”
