Connect with us

Sport

A magyar sport egén medálfelhők gyülekeznek és hosszú ideje zuhog az éremeső

Megosztás

A magyar sport egén medálfelhők gyülekeznek és hosszú ideje zuhog az éremeső. Most a pozsonyi kick-box Eb-ről hoztak el nyolc érmet, köztük két aranyat.

éremeső a kick-box Eb-n
Megosztás

Az időjárásjelentés nem kegyelmez, a magyar sport egén medálfelhők gyülekeznek és hosszú ideje megállás nélkül zuhog az éremeső. Most éppen a pozsonyi kick-box Európa-bajnokságról hoztak el a versenyzőink nyolc érmet, köztük két aranyat – maradjanak is hűek jó szokásukhoz, ahol érmet látnak, ott ne hagyják!

Bizony, két aranyat és összesen nyolc érmet szerzett a magyar csapat a pozsonyi kick-box Eb-n, ahol a kick-light, low-kick és K1 Európa-bajnokságot rendezték meg.

A tavalyi budapesti világbajnokságon négy aranyérmet is nyerő Veres Roland toronymagasan nyert az 57 kilós súlycsoportban, a nőknél pedig Buda Andrea győzött a 70 kilósak között úgy, hogy nem a számára legkedvezőbb kick-light szabályrendszerben indult. Testvére, Busa Gabriella orrtörés miatt nem tudott aranyat szerezni az 50 kilósok döntőjében, így a tavalyi vb-arany után most egy Eb-ezüsttel kellett beérnie. Mellette még az 55 kilósok között Gremen Petra szerzett ezüstöt.

A négy magyar bronzérmes a 74 kilós kategóriában Zsarkó Dániel Péter, a 79 kilósok között Bálint Zoltán, a +94 kilós súlycsoportban Vida Ádám, illetve a +70 kilósaknál Osváth Dóra lettek.

Mind a nyolcan kick-light szabályrendszerben szereztek érmet,

low-kickben és K1-ben ezúttal nem sikerült magyar versenyzőnek dobogóra állnia.

Hölgyek, urak: szép volt, nagyon szép.

További sikerek reményében: hajrá!

Szele Tamás

Sport Mindig

További sport hírek >>>

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük