Connect with us

Bulvár

Érettségi! – Reszkető térdek helyett duzzadó önbizalom

Megosztás

Egy tavaly végzett felmérésükre alapozva kínál ingyenes önbizalomnövelő programot érettségizőknek egy vezetőképzéssel és szervezetfejlesztéssel foglalkozó cég.

Önbizalomnövelde

A Business Coach Kft. közleményében kiemelték, kezdeményezésük célja, hogy „a tanulók ne rettegve vágjanak neki a nehéz, tudást felmérő megmérettetésnek”.
Az Önbizalomnövelde névre keresztelt program nemcsak az érettségire készülőknek ajánl megoldásokat, de pedagógusok, iskolák jelentkezését is várják, ha úgy érzik, szükséges lenne pár órában foglalkozni a fiatalok önbizalmával.
A diákok – akik az idén először élhetnek a lehetőséggel – a program weboldalán egyénileg kérhetik szabadon választható szakember segítségét.

Sokkal több pozitív visszajelzést szeretnénk kapni

Komócsin Laura, a kft. ügyvezetője, a program alapítója az általuk végzett nemzetközi kutatás eredményeit összegezve azt írta, a magyarok általában lassabban hoznak meg döntéseket, nem szívesen lépnek ki komfortzónájukból.
A több mint ezer válasz alapján kiderült, hogy a magyar válaszadóknak leginkább a pozitív megerősítések, a visszajelzések hiányoznak. Sokkal több pozitív visszajelzést szeretnének kapni, amely igény a diákok és pedagógusok körében még inkább jelentkezik.
A programban részt vevő önkéntes szakemberek Budapesten kívül már valamennyi megyében tartottak önbizalomnövelő programokat, nemcsak a székhelyeken, hanem kistelepüléseken is – olvasható a közleményben.

Kapcsolódó

Szerző