Erre számítson, ha közlekedni akar Budapesten a futóverseny-hétvégén!

Október 8-án, szombaton és október 9-én, vasárnap rendezik meg Budapesten a SPAR Budapest Maratont, ezért ne számítson arra, hogy simán eljuthat a kiszemelt “célállomására”. Amiben viszont nyugodtan bízhat az az, hogy közlekedési változásokra és korlátozásokra kell készülni a hétvégén.

Hol, mikor….?

Október 8-án, szombat délelőtt a budai alsó és felső rakpartokon, október 9-én, vasárnap délelőtt és kora délután a Duna mentén a Rákóczi híd és az Árpád híd között korlátozzák részlegesen vagy teljesen a forgalmat. A Szabadság hidat vasárnap várhatóan 9:30-tól a kora délutáni órákig lezárják a közúti forgalom elől, emellett a Margit hídon és az Árpád hídon is sávlezárásra kell számítani. A rajt és a cél a XI. kerületi Pázmány Péter sétányon lesz, amit az előkészítő munkák miatt már október 7-én, pénteken lezárnak – tájékoztatta a nagyérdeműt a BKK.

Közúti változások Budapesten

A XI. kerületi Pázmány Péter sétányt október 7-én, pénteken 9:00-tól október 9-én, vasárnap 20:00-ig lezárják.

Október 8-án, szombaton az alábbi útszakaszokat zárják le:

  • Budai alsó rakpart (Dombóvári út és Üstökös utca között) 7:00 15:00
  • Alagút utca (Clark Ádám tér és Attila út között) 9:00 10:00
  • Bem rakpart (Halász utca és Jégverem utca között) 9:00 10:00
  • Clark Ádám tér (Fő utca és Alagút utca között) 9:00 10:00
  • Fő utca (Jégverem uta és Clark Ádám tér között) 9:00 10:00
  • Jégverem utca (Bem rakpart és Halász utca között) 9:00 10:00
  • Lánchíd utca (Clark Ádám tér és Ybl Miklós szobor között) 9:00 10:00
  • Apród utca (Attila út és Ybl Miklós tér között) 9:15 10:15
  • Attila út (Alagút utca és Apród utca között) 9:15 10:15
  • Várkert rakpart (Ybl Miklós tér és Döbrentei tér között) 9:15 10:15
  • Ybl Miklós tér (Apród utca és Várkert rakpart között) 9:15 10:15
  • Döbrentei tér (Várkert rakpart és Szt. Gellért rakpart között) 9:20 10:15
  • Műegyetem rakpart (Szent Gellért tér és Pázmány Péter sétány között) 9:20 15:00
  • Szt. Gellért rakpart (Döbrentei tér és Szt. Gellért tér között) 9:20 10:30
  • Szt. Gellért tér (Szent Gellért rakpart és Műegyetem rakpart között) 9:20 10:30
  • Dombóvári út (Pázmány Péter sétány és Budafoki út között) 10:50 11:15
  • Egry József utcai felhajtó (Műegyetem rakpart és Budai alsó rakpart között) 14:05 15:00

Október 9-én, vasárnap az alábbi útszakaszokat zárják le:

  • Budai alsó rakpart (Pázmány Péter sétány és Üstökös utca között) 6:00 14:00
  • Pesti alsó rakpart (Dráva utcai lehajtó és Közraktár utca között ) 7:00 15:00
  • Alagút utca (Attila út és Clark Ádám tér között) 9:05 10:00
  • Apród utca (Ybl Miklós tér és Attila út között) 9:05 9:48
  • Attila út (Apród utca és Alagút utca között) 9:05 9:56
  • Clark Ádám tér (Alagút utca és Fő utca között) 9:05 10:00
  • Várkert rakpart (Döbrentei téri felhajtó és Ybl Miklós tér között) 9:05 9:48
  • Ybl Miklós tér (Lánchíd utca és Apród utca között) 9:05 9:48
  • Árpád Fejedelem útja (Üstökös utca és Bem rakpart között) 9:10 12:30
  • Bem rakpart 9:10 10:12
  • Fő utca (Jégverem utca és Clark Ádám tér között) 9:10 10:05
  • Jégverem utca (Bem rakpart és Fő utca között) 9:10 10:05
  • Germanus Gyula park (Árpád Fejedelem útja és Margithíd között) 9:15 10:20
  • Margit híd (forgalom villamossínre terelve) (Germanus Gyula park és Jászai Mari tér között) 9:15 10:30
  • Jászai Mari tér (Szent István körút és Jászai Mari téri déli rakparti lehajtó között) 9:20 14:00
  • Fővám tér (Szabadság híd és Közraktár utca között) 9:30 14:40
  • Szabadság híd (Szent Gellért tér és Fővám tér között) 9:30 14:40
  • Szt. Gellért tér (Műegyetem rakpart és Szabadság híd között) 9:30 14:40
  • Műegyetem rakpart (Bertalan Lajos utcai felhajtó és Szt. Gellért tér között) 9:35 14:45
  • Dombóvári út (Pázmány Péter sétány és Fehérvári út között) 9:40 11:30
  • Üstökös utcai felhajtó (Budai alsó rakpart és Árpád fejedelem útja között) 10:00 12:10
  • Árpád híd, déli oldal 2 sáv 10:15 13:25
  • Sörfőző utca (Árpád híd és Árpád fejedelme útja között) 10:15 12:30
  • Hajós Alfréd sétány (Margitsziget központi út és Rendőrség útja között) 10:20 13:05
  • Margitsziget központi út 10:20 13:10 Népfürdő utca 10:20 13:40
  • Rendőrség útja (Hajós Alfréd sétány és Margitsziget központi út között) 10:20 13:10
  • Erste székház melletti kis utca (Népfürdő utca és Moszkva sétány a Duna aréna oldalában között) 10:30 13:40
  • Moszkva sétány a Duna aréna oldalában (Erste székház melletti kis utca és Népfürdő utca között) 10:30 13:40
  • Vizafogó utca (Cserhalom utca és Népfürdő utca között) 10:30 13:40
  • Szt. István parki lehajtó (Pesti Alsó rakpart és Újpest rajpart között) 10:40 14:00
  • Újpest rakpart (Szent István parki lehajtó és Jászai Mari tér között) 10:40 14:00

Mindez lefordítva buszra-villamosra….

Október 8-án, pénteken:

  • A 153-as busz október 7-én, pénteken 9:00-tól október 9-én, vasárnap estig rövidített útvonalon, az Infopark helyett a Petőfi híd, budai hídfőig közlekedik.
  • A 154-es busz október 7-én, pénteken 9:00-tól október 9-én, vasárnap estig rövidített útvonalon, a BudaPart helyett Újbuda-központig jár.

Október 9-én, szombaton:

  • A 19-es és a 41-es villamosok 9:00 és 9:45 között módosított útvonalon, a Rudas Gyógyfürdő és a Szent Lukács Gyógyfürdő között – a Széll Kálmán tér érintésével – a Krisztina körúton és a Margit körúton keresztül közlekednek.
  • A 48-as és a 49-es villamosok 9:20 és 10:25 között csak Budán járnak, a dél-budai végállomások és a Döbrentei tér között közlekednek.
  • A 16-os busz helyett 9:00 és 10:00 között a sűrűbben közlekedő 16A busszal lehet utazni.
  • A 105-ös busz 9:00 és 10:10 között a Várkert rakpart és az Alagút érintése nélkül közlekedik, az Apor Vilmos tér felé a Hegyalja út – Czakó utca – Aladár utca – Mészáros utca útvonalon, a Gyöngyösi utca M felé a Krisztina körúton közlekedik.
  • Az 5-ös busz 9:00 és 10:10 között az Attila út helyett a Pasaréti tér felé a Hegyalja út – Czakó utca – Aladár utca – Mészáros utca – Attila út, Rákospalota, Kossuth utca felé a Mikó utca – Krisztina körút útvonalon jár.
  • A 178-as busz 9:00 és 10:10 között az Attila út helyett a Naphegy tér felé Hegyalja út – Czakó utca – Aladár utca, a Gyöngyösi utca M felé a Krisztina körúton közlekedik.

Buda és Pest közötti utazáshoz az M4-es metrót, valamint a 7-es, 133E autóbuszokat ajánljuk.

Október 10-én, vasárnap:

  • A 2-es, a 2B és a 2M villamosok 9:30 és 14:30 között két szakaszon, a Boráros tér és a déli végállomások, valamint a Jászai Mari tér és a Széchenyi István tér között közlekednek.
  • A 19-es és a 41-es villamosok 9:10 és 10:20 között módosított útvonalon, a Rudas Gyógyfürdő és a Szent Lukács Gyógyfürdő között – a Széll Kálmán tér érintésével – a Krisztina körúton és a Margit körúton keresztül közlekednek.
  • A 48-es és a 49-es villamosok 9:30 és 14:40 között csak Budán járnak, a dél-budai végállomások és a Döbrentei tér között közlekednek.
  • A 83M trolibusz 9:30 és 14:40 között módosított útvonalon, a Közraktár utca és a Fővám tér érintése nélkül, a Lónyay utcán jár.
  • Az 5-ös busz 9:10 és 10:00 között az Attila út helyett a Pasaréti tér felé a Hegyalja út – Czakó utca – Aladár utca – Mészáros utca – Attila út, Rákospalota, Kossuth utca felé a Mikó utca – Krisztina körút útvonalon jár.
  • A 105-ös busz 9:10 és 10:00 között a Várkert rakpart és az Alagút érintése nélkül közlekedik, az Apor Vilmos tér felé Hegyalja út – Czakó utca – Aladár utca – Mészáros utca útvonalon, a Gyöngyösi utca M felé a Krisztina körúton közlekedik.
  • A 178-as busz 9:10 és 10:00 között az Attila út helyett a Naphegy tér felé Hegyalja út – Czakó utca – Aladár utca, a Gyöngyösi utca M felé a Krisztina körúton közlekedik.
  • A 16-os busz helyett 9:10 és 10:00 között a sűrűbben közlekedő 16A busszal lehet utazni.
  • A 9-es busz 9:10 és 10:10 között Óbuda felé a Nyugati pályaudvar M és a Raktár utca között módosított útvonalon, a Váci úton és az Árpád hídon át közlekedik.
  • A 109-es busz 9:10 és 10:10 között rövidített útvonalon, Óbuda, Bogdáni út és a Szent Lukács Gyógyfürdő között közlekedik.
  • A 26-os busz 9:10 és 13:00 között nem jár.
  • A 226-os busz vasárnap 13:00-ig nem jár.
  • A 15-ös és a 115-ös buszok 10:30 és 13:40 között a Népfürdő utca helyett a Dagály utca – Váci út – Dráva utca útvonalon járnak.
  • A 137-es, a 218-as és a 237-es buszok 10:10 és 12:30 között a Szentlélek tér helyett Óbuda, Bogdáni útig közlekednek.
  • A 134-es busz 10:10 és 12:30 között a Szentlélek tér helyett a Flórián térig jár.
  • A 118-as busz 10:10 és 12:30 között a Szentlélek tér helyett a Bécsi út / Vörösvári útig jár.
  • A 29-es busz 10:10 és 12:30 között a Szentlélek tér helyett Óbuda, Bogdáni útig járnak.
  • A 34-es és 106-os buszok 10:10 és 13:00 között Pest felé nem érintik a Szentlélek tér és a Margitsziget / Árpád híd megállókat.

Buda és Pest közötti utazáshoz az M4-es metrót, valamint a 7-es, 133E autóbuszokat ajánljuk.

Az utazás megtervezéséhez is érdemes az új BudapestGO alkalmazást használni, amely többek között valós idejű járatinformációk alapján számolja ki az optimális útvonalat az úti cél eléréséhez, de akár jegyét, bérletét is megvásárolhatja az applikáció segítségével.

FRISS!